Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-107

107. országos ülés május 20. 1S82. 335 többségek részéről a kisebbségekkel szemben, másutt és itt a házban is követtetni szokott méltányossággal — követelte, hogy nézeteimet rögtön előadjam. Hasonlókép, midőn a vita további folyama alatt, Szilágyi képviselőtársam zárszavára került a sor, követelte a delegátió többsége, hogy rögtön még az esti ülésben előadassák. {Mozgás a baloldalon.) És midőn Szilágyi t. képviselőtársam ezen kényszernek engedve, mint máskép nem is tehette, a zárszó jogával ugyancsak az esti ülésben élt, beszédje folytán, épen mikor a competentia kérdésének újbóli fejtegetésére áttérni kívánt, azt olvassuk a vitáról vezetett naplóban és emlékezünk is mindnyájan arra, hogy türelmetlenségi mozgás támadt a t. többség soraiban és nagy nehezen, csak a többség loyalitására s az ügy fontosságára való ismételt hivatkozás által sikerült neki egyátälában magának kihallgatást szerezni. Midőn a delegatiónak 56 emberből álló többsége, annak 4 emberből álló kisebbségével szemben ily türelmetlen eljárást követ, akkor utólag arra hivatkozni, hogy miért nem beszéltünk bővebbéi!, hosszasabban, vájjon ez az eljárás loyalis-e, [Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon) azt mindenkinek elfogulatlan bírálatára bizom. {ügy van! balfelöl.) De t. ház, insistálok főleg azon, hogy egyetlen érdemleges érv nincs , mely a ház körében felhozatott a delegáíiók competentiájának tagadására, melyet az adott körülmények közt tőlünk telhető mértékben a delegátióban érvényesíteni ne iparkodtunk volna. Egyetlen egy új szempont hozatott fel iti és ez nem érdemleges szempont. Ez oly szempont, mely igaz, ugy látszik a ministerelnök urat nagyon kényelmetlen helyzetbe hozta, de mely nem magának a dolognak természetéből, hanem élőbbem delegátióknak maguktartásából volt merítve: a hivatkozás az 1879-iki delegátiónak jelentésére. A t. ministerelnök ur azt látszik sejteni, vagy legalább azt iusinuálja, hogy ezen érvnek általunk csak most történt felhasználása, tudja isten minő számításból történt. En pedig azt hiszem t. ház, hogy a dolgok természetében rejlik, hogy minél hoszszabban tart a foglalkozás valamely tárgygyal, annál több érvet, annál több praecedenst és annál több támpontot talál fel mindenik a maga meggyőződésének támogatására. És hogy ez így van, erre nézve legyen szabad megint a ministerelnök úrra hivatkoznom, mert a ministerelnök úrról csakugyan áll az, mit nekünk hamisan lobbant szemünkre, hogy a competentia kérdésének maga részéről történt vitatásában a delegátiók körében nem érvényesítette azokat az indokokat, a melyeket tegnap hallottunk és hogy különösen a franczia akadémia szótárának luminosus eszméje csakugyan új. {Élénk derültség balfelöl.) A ministerelnök urnak még egy más kifogása is van eljárásunk ellen. Hivatkozik arra, hogy ehhez hasonló tételek, habár nem oly nagy összegben, előfordultak már az előbbi delegátiók által megszavazott összegekben is és hogy akkor nem láttuk jónak az ügyet a ház elé hozni. És ezután így concludál: ha csakugyan valamely nagy alkotmányos elvnek veszélye rejlik ebben, akkor az elvnek sérelme ugyanaz, akár százról^ akár ezerről, akár egy millióról van is szó. És ha a csekély összegnél — igy apostropháí bennünket — az elv sérelme ellen nem kerestek önök orvoslást ezen az utón, de keresik azt a nagyobb összegnél, nem világos-e, hogy arra speculáluak, hogy maga az összeg nagysága hangulatot csinál álláspontjuk mellett és hogy igy nem objeetiv, hanem pártazempontok által vezéreltetnek. T. ház! Én azt hiszem, hogy senki ezen padokról eljárásunknak különböző voltát az előbbi és a mostani esetben nem indokolta az összeg közt levő differentiával. Indokoltuk azzal és kizárólag azzal, hogy az elébb előfordult hasonló eseteknél annyira világos, annyira flagrans a dolog nem volt, hogy arról ne leheteti noha igy is, ugy is vélekedni. És mi, t. ház, ismerjük azon lépésnek komolyságát, a melyre a házat felhívjuk, midőn a delegátiók által megszavazott összegre nézve a fedezet megtagadását indítványozzuk. De épen azért, mert tudjuk, hogy ezen lépés igeu komoly, azért nem tartottuk alkotmányos lelkiismeretünkkel megegyeztethetőnek, hogy ezt akkor tegyük, mikor egész az evklentiáig nincs bebizonyítva ugy, hogy más vélemény lehetősége legalább nekünk kizártnak látszik, hogy a delegátió competentiáját csakugyan átlépte. Oly esetekben, a midőn a dolog előttünk controvertálhatónak látszott, midőn nem volt a törvénynek ily félremagyarázhatatlan betűje, a melyre állításunkat alapíthattuk: épen alkotmányunk stabilitása, az ügy komolysága iránti tekintetből iparkodtunk ugyan nézetünket a delegátióban érvényre juttatni, de nem tartottuk volna sem államférfiúi, sem jogos eljárásnak ehhez a legextremebb eszközhöz nyúlni. Ma ezt tennünk kell, azon bonyodalmakkal szemben is, a melyek léteznek, de a melyekért az egész felelősséget azokra hárítjuk, kik a jog áthágását indítványozták és nem azokra, kik a jog fentartását kívánják; tennünk kell, midőn a törvénynek megsértése annyira világos, hogy annak consequentiái előtt még mesterséges magyarázatokkal sem lehet kitérni, (ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez különböző eljárásunknak az említett