Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

296 106> országos ülés májns 19. 1882. és ezen nemzet és hazaellenes érdekben űzött bosnyák politika tovább folytatására. Hazánk sok részében a lakosok majdnem éhen halnak vagy tönkretétetvén, az el nem birt terhek s e mellett még az egymást felváltó elemi csapások által, százával, ezrével vándorolnak ki, jobb hazát keresve túl a tengeren. (Igaz! ügy van! a szélső' baloldalon.) És a kormány mindezek daczára folytatja ezen, a nemzet és a haza érdeke ellen űzött veszélyes politikát. Maholnap odajutunk t. ház, hogy csakugyan beteljesedik Kolonits bibornok jelszava, hogy : „Magyarország koldussá tétetik". (Igaz! ügy van! a szélső' balon.) Én t. ház, minthogy mélyen érzem, hogy kormányunknak ezen, hazánk és nemzetünkre nézve káros politikája folytatása által Magyarország csakugyan koldussá lesz: hazafiai mély fájdalomérzettel tiltakozva ezen, a haza és nemzet elleni politika folytatása ellen, az arra kivánt összeg megszavazásához szavazatommal nem járulok, mert azt megbocsáthatlan hazafiatlan bűnnek tartom, hanem pártolom a függetlenségi párt bizottsága által beadott különvéleményt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Jókai Mór: T. ház! (Ralijuk!) Az előttem közvetlenül felszólalt t. képviselő urnak, rám vonatkozó hivatkozására bátor vagyok figyelmébe ajánlani egy igen érdekes könyvet — tudom, hogy szeretik azon az oldalon a classicusokat olvasgatni — ez a könyv: „Fáy András meséi " Abban legyenek szívesek a t. képviselő urak felkeresni azt a regét, mely szól a fecskéről és a verébről és meg fogják találni a választ. (Helyeslés jobbfelöl.) T. ház! Ha az eseményekből két adatot kiszakítunk és ezeket egymás mellé állítjuk, az egyik adat az, hogy két kis tartományban a Balkán félszigeten, melyek közül az egyik az osztrák-magyar monarchiához tartozik és az egyik megszállott tartományban egynehány néptörzs fellázad és ezen lázadás elnyomására kiadott a monarchia 30 millió forintot, hát ezen constellatió oly tágas terepet nyit a kormány elleni megtámadásra és oly szűk sánezok közé szorítja azt, ki a kormányt védelmezni akarja, hogy minden előny a megtámadok részén van; hanem ha valaki nem azt a feladatot tűzte ki magának, hogy a kormányt megtámadja, hanem az átalános nagy külügyi politika irányát akarja megtámadni vagy megvédelmezni, annak egész széles látkörét az eseményeknek kell, hogy feltárja. Külügyi politikánk sarkpontját képezi az, a mit Szilágyi Dezső képviselő ur is kimondott, hogy vájjon igaz-e, hogy a veszedelem, a mely Törökországot érte, értem a keleti háborút, hogy az kiindulási pontját Boszniából vette-e és hogy ugyanazon veszedelem reánk nézve létezik-e? Ha ez nem ugy van, a mint mi állítjuk, a hogy a kormány állítja, akkor valóban a t. képviselő urnak és elvtársainak volna igaza és abban az esetben hiba, vétek volna egy napig ott maradni, egy forintot költeni e politika folytatására; ha azonban nekünk van igazunk, akkor bátran bocsáthatjuk ezen politikának megítélését az egész közönség, az egész nemzet bírósága, esküdtszéke elé. T. ház! Én nem elégedtem meg azokkal az adatokká!, miket a hírlapokból vehettünk e tárgyban, hanem utána jártam a legjobban értesült, legelső kutforrásból, hogy megtudjam, mi volt tehát eredete a keleti háborúnak. Adataim hitelesek és igazak. (Halljuk!) A történet genesise ez: 1874-ben Podgoriczában, mely még akkor Törökországhoz tartozott, most már Montenegróhoz tartozik, vásár volt és ott azon vásáron egy szerb knéz megpillantott egy török béget, kivel neki vérbosszúja volt, valamelyik rokonát meglőtte. Ez a vérbosszú magán törvény az albánok, montenegróiak, csernagorczok és dalmaták közt. A szerb knéz egyenesen odament a török béghez, kivette pisztolyát és keresztül lőtte. A török bég igen tekintélyes férfiú volt, erre a törökök rögtön összecsődültek és legelső haragjukban, mintegy 17 montenegróit és dalmatát lekasaabohak. Ez volt a kiindulási pontja azon szerencsétlen mozgalomnak. Ezt azután szították titkos kezek mindig nagyobb forradalommá, mindaddig, mig a forrongás magát a szomszédos osztrák hatóságokat figyelmessé tette; ezek figyelmeztették azután Stambulban a török kormányt, hogy jó volna ennek lecsillapítására valamit tenni. Akkor a stambuli kormány kiküldte Constant basát a lázongók lecsillapítására. Constant basa igen ügyes diplomata, a kinek már sokszor sikerült hasonló forrongásokat szépszóval, egy kis pénzzel, Ígéretekkel, szépen, simán elintézni. — Ez alkalommal Constant pasa arra a meggyőződésre jutott, hogy itten se szép szóval, se pénzzel, sem ígéretekkel lecsillapítaii ezt a mozgalmat nem lehet. Itt egy hatalmas ligának a keze működik, a mely ligát pánszláv ligának neveznek, a melynek igazi nevét én majd később meg fogom mondani és a mely, nem mint Szilágyi Dezső képviselő ur hiszi, Szentpétervárott, hanem Stambulban találta meg központját. Onnan intézték mindezeket a mozgalmakat és egyúttal megtudták ugyanezen kutforrásból azt is, hogy a boszniai lázadással egyidejűleg ki kell törni a bolgár zendülésnek is. Hatszáz hetven községnek volt kiadva a rendelet, hogy egyszerre egy napon feltámadjanak a bolgárok és leöljenek mindenkit, a ki nem bolgár, tehát még a keresztyén görögöket is s a hol ellenállásra találnak, azokat a helységeket gyújtsák föl, égessék le. Az e feletti vizsgálatot maga Midhat pasa vette kezébe és mindezen dolgokat csalhatatlan