Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

106. országos ülés májns 19. 1882. 297 bizonyítványokkal okadatolva összeállította és kinyomatta. Szándéka volt ezen memorandumot nemcsak az európai diplomatia elé terjeszteni, hanem az egész müveit világ közvéleményével megismertetni. Es ekkor ugyanezen hatalmas liga megbuktatta Midhat pasát Stambulban és szövetkezve ottani ellenségeivel, száműzették Midhatot. Az általa kinyomatott memorandum ma is ott hever a diván archívumában, de vannak, a kik azt olvasták és a tartalmát ismerik. És ekkor a török kormány a helyett, hogy egész erővel hozzálátott volna a zendülés elnyomásához, elégtelen erővel, fegyelmezetlen, rendetlen csapatokkal igyekezett azt elfojtani. Az eredménye az lett, hogy miután az ilyen fegyelmetlen csapatok épugy, mint a zendülők derékharezra nem igen vállalkoznak, hanem csak a hol az egyik vagy másik falut meglephetik, azt felpörkölik, elpusztítják: letc belőle egy nagy, kegyetlen vérengzés, a mely azután előidézte az atrocitási meetingeket Londonban s egész Angliában és a mely kényszerítette a szerb és montenegrói közvéleményre való hatás által elvégre is mind a szerb, mind a montenegrói kormány beavatkozását. Még ekkor is a török kormány jónak látta csak a félkezét venni elő s azzal küzdeni e két állam ellen. Igaz, hogy ez a félkeze is elég volt arra, hogy az ellenfeleit leverje, csakhogy nagyon sok időbe került. Kímélték, nem pazarolták a pénzt és a vért, hanem pazarolták az időt; s ez az elpazarlott idő elég volt ennek a pánszláv ligának, hogy hatalmát megerősítse, érvényre juttassa, Oroszországban is megszülessék a szent háború Oroszország részéről Törökország ellen. Akkor mutatta meg azután Törökország, hogy micsoda hatalom, hogy mit tudna, ha korábban hozzákezdett volna. De már akkor minden késő volt; hasztalan volt a csodával határos önfeláldozás, hősiesség a török hadseregeknél; hasztalan volt a lelkesedés: (Halljuk!) a vége mégis az lett a háborúnak, hogy Törökország elvesztette legszebb tartományainak egyikét, Bolgárországot és egy millió muzulmánnak el kellett hagyni hazáját; elvesztette pedig nemcsak az ideális hazát, hanem elveszítette a lába alatt levő földet és a feje felett levő házat. Vájjon nem czélszerú'bb lett volna-e a török kormány részéről, ha pénzt és katonát kért volna idején ezektől az expatriált hazafiaktól a lázadás leküzdésére, mint hogy engedte derék háborúvá kinőni, hol vesztessége bizonyos volt. Azt mondta Szilágyi Dezső t. képviselőtársam, hogy igen, de hiszen ezen egész keleti háborúnak semmi veszedelmes behatása a magyarországi viszonyokra nem volt; hogy itt nem történtek semmiféle zavargások, semmi mozgalmak. T. képviselőtársamnak mindig nagyon bámulom az emlékező tehetségét, még jobban KÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. V. KÖTET. bámulom a feledő tehetségét. (Derültség jobb/elöl.) T. képviselőtársam el látszik felejteni azokat a toborzási mozgalmakat és az azokra következett honárúlási pert, a mik meglehetős világosságot vetnek a dologra. Hogy ott valami keletkezőben volt, azt a t. képviselő ur ép oly jól tudja, mint én; hogy nem történt semmi, az a kormánynak az érdeme, mely elég jókor elejét vette, (ügy van! jobbfelöl.) De a mi legközelebb történt, méltóztassék a horvát országgyűlésen történteket és mondottakat recapitulálni. Ott már van egy bizonyos párt, a mely nem is tartja érdemesnek a loyaliíási álarezot fentartani, (ügy van! jobb/elől) hanem egyenesen azt mondja, hogy nem arról van szó, hogy Bosznia és Herczegovina Horvátországhoz tartozzék, hanem hogy Horvátország és Dalmátia tartozzék Bosznia és Herczegovinához. (Mozgás. Derültség a szélső balfelni. Halljuk!) Méltóztassék t. képviselőtársam Fiúméba lefáradni és ott nem egy, de a helyzettel ismerős több körben megfordulni, el fognak ott mondani igen szép és köztudomású dolgokat arról, hogy mi van tervben ; mit szándékoznak azok, a kiknek nem a pánszláv idea, mert hisz az lehet tiszteletreméltó dolog, hanem egy egész más eszme van a gondolatjaik hátterében; rá fognak mutatni e személyekre és meg fogja találni t. képviselőtársam az adatokat, melyek bennünket arra kényszerítenek, hogy a legnagyobb elővigyázattal és a legnagyobb erélylyel járjunk el ellenök. A mi számunkra ugyanaz a tragikomoedia volt seenirozva, melyen keresztül ment az Osman birodalom. Először egy zúgolódás, manifestamok, hogy nagyon terhes az adó, olyanok részéről, kik semmi adót nem fizetnek (Derültség jobbfelől) és nagyon fáj nekik, hogy fegyvert kell viselni, olyanoknak, kik egész életükben mindig csak fegyvert viseltek, hogy a vallásuk van megtámadva, olyanoknak, kiknek számára az osztrák kormány templomokat építtet és kik azokat azután felgyújtották; azután egy gavalléros rablókaland, azután jött a kibékítő békeapostol, báró Eodich, ki a békétlenkedőket megczirógatía, bátyácskámnak, öcsécskérnnek nevezgette, iskolákat építtetett nekik, rendjeleket osztogatott, mig egyszer bámulva látta, hogy mindezek daczára is kitör lábai alatt a zendülés. Ki voltak ekkor osztva a szerepek, előre meg voltak irva a bulletinek, hogy micsoda nagy ütközeteket nyertek meg a felkelők, miféle kegyetlenségeket követtek el rajtok az osztrák-magyar seregek, mielőtt valami történt volna I és akadtak olyan okos lapok, a melyek ki is i adták ezeket. (Derültség jobbfelöl.) Hanem a I magyar-osztrák kormány nem követte el azon I hibát, mint a török kormány, mert az mind a két kezét egyszerre reá tette a lázadásra és véget 38