Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.
Ülésnapok - 1881-82
254 82. országos ülés mamin* 21, 1882. viselőíársam s ismerem polgártársaimnak mélyen gyökerező honszerelmét s nem hiszem, hogy 3 év alatt a tisztességes, becsületes, öntudatos hazafi, habár míveletlen magyar ifjút hazaárulóvá lehetne a hadseregben nevelni, még ha ezt a tisztikar akarná is. De azt is tudom a állíthatom, hogy — talán egyes kivételekkel — a tisztikar is akként fogja fel kötelességét, hogy miután a legfőbb hadúrnak, az uralkodónak hűséggel tartozik, ezt csak egyszersmind a haza iránti hűséggel teljesítheti. Ezen szellemet értem én a tisztikar katonai szelleme alatt. (Helyeslés jobbfelöl.) Óhajtom, t. ház, hogy a honszereteten kívül a közemberben, az alsóbb rangú katonában is legyen katonai szellem, de ez a szellem ne az okoskodásban, de abban álljon, hogy érdemes tisztje, felebbvalójairánt absolute ngedelmességgel, ragaszkodással, lehetőleg rajongással viseltessék s akármit beszélnek önök uraim, akármily hangzatos frasisokat szórjanak a parlamentből a közönség közé, ha a tisztikar s legénységben meglesz ezen katonai szellem s a ragaszkodás a tisztek iránt, kik soha ne vezényeljék „elóre", de mindig csak „utánam", a győzelem biztosítva lesz. Mit mondjak t. ház, az olyféle állításokra, milyen az, melylyel Ugron Gábor képviselő ur a közös hadsereget megtámadta, hogy t. i. megbizhatían e hadsereg, mert mai főtisztjei is'a zsoldos hadseregből kerültek. Már t. ház, erre a hadseregre, a melyből Vetter, Gáspár, Klapka s többen szabadságharczunknak csaknem összes, örök emlékű, dicső vértanúi kikerültek, rá akarni fogni, hogy az, hacsak 1848 előtt is, zsoldos hadsereg lett volna, számba nem vehető, hogy ne mondjam, bűnös könnyelműség. Nem szeretem e házban a pártok közt az ily frázisokat s nem érzem kötelességemnek, hogy én tegyek szemrehányást ez irányban a szélső ellenzéknek, miután maga Ugron Gábor, midőn a házbani könnyelmű tárgyalásról szólt, maga is a háta megett ülokhez fordult. Talán előre vetette akkor — szombaton — árnyékát a tegnapi tárgyalás, mert mig Ugron képviselő ur beszédében még csak annyit állított, hogy érdemes lenne az önálló magyar hadseregre többet is költeni, mint mit ma e czélra kiadunk és mit én az ő politikai szempontjából tökéletesen méltánylandó nézetnek tartok, akkor már tegnap az ő pártjához tartozó t. képviselőtársak közül nem egy ugy jár el, — bocsánatot kérek a kissé nem parlamentáris kísérletért — mint a tüzes macska, mely túl ugrik az egéren, mert már ők tegnap azt vitatták, hogy nem csak jobb a külön hadsereg, hanem olcsóbb is lenne az. Már t ház, ez ép annyira nem vehető komolyan, mint a Mocsáry képviselő ur által adott leirás a hadseregről, az a bizonyos utón születés és nem tudom hol meghalás, a mi felfogásom szerint ilyen tekintélyes testülettel szemben és ilyen tekintélyes testületben nem használható adoma. (Helyeslés a jobboldalon.) Mit szórjak aztán a szélbali tárgyalás hazafias komolyságáról, mikor, ha épen kivánatos*, még adatokat is, oly hiteleseket hoznak fel, milyenek azon képviselőtársaméi, a ki tegnap több tévállítás közt azt mondotta, hogy a régebbi időben, t. i. a forradalom előtt sem lett a hadseregben több a magyar ember kapitánynál. Egyszerűen hivatkozom Jeleki Ádám, Vetter Antal, Aulich, Kiss Ernő s még számtalanokra, kik mint már magasrangu tisztek jöttek át a honvédhadseregbe hazafiúi kötelességüket teljesítni. Ha megvolt a magyar emberben a kitartás, megvolt a tanulni akarás s takarékosság, meg volt azon sokat kárhoztatott, de bizonyos, általam az imént körülirt s szerintem okvetlenül szükséges katonai szellem, bizony lett azokból akkor is főtiszt, lett generális is. És habár azt mondják, hogy ma idegenek kezébe tettük le a haza fegyvereit, ha szerénységüket nem kímélném, tudnék a hadseregben igen előljáró férfiakat megnevezni most is, kiknek nemcsak neve, de katonai szellemök mellett teste és lelke is magyar. (Helyeslés a jobboldalon.) Ily frázisoknak, ha, mit feltennem sem szabad, ámításra számítva, egyéb értéke nincs, mint a kedélyek kölcsönös elkeserítése, a mi meg vagyok róla győződve, még a t. szélső ellenzéknek sem czélja, mert ezt az sem tekintheti feladatának. Senki, t. ház, nem tiszteli és szereti inkább hazánk három szinét, mint én és a mig élek életem végső perczéig büszke leszek rá, hogy oly régi ezredben szolgáltam, mely nem i848-ban tette'fel a három szint zászlajára, hanem azt a magyar kormány már ott találta. De bocsánatot kérek, ha a magyar vitézség nagyon is alacsony niveaura való szállításának tartom még is azt, a mely deminuendo licitáló taktikával, különben at. szélső ellenzék hazai kérdéseinkben is szokott élni, hogy épen csak annak a három színnek meglátása tenné, mert tegnap ez mondatott, a magyar katonát vitézzé, mely hát e szerint ma voltaképen gyáva lenne. (Közbeszólások a szélső haléidalon.) Elnök: Bocsánatot kérek, olyan szót méltóztatott használni, a melyet én e padokról (a szélső baloldalra mutat) nem hallottam, mert ha hallottam ^ volna, bizonyosan nem hagyom szó nélkül. (Élénk helyeslés a szélső baloldalról.) Tisza László: Én, igen természetesen, köszönettel fogadom az elnök ur intését, de megjegyzem, hogy én nem mondottam azt, hogy az ellenzék részéről a magyar katonaság a gyáva szóval illettetett volna; én azt az 8 állításaiknak logikai következéséül említettem fel, állításuk t artha ti an ságának bebizonyításául.