Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.
Ülésnapok - 1881-80
2Í6 80. orsíAgos ülés márezins 18. 1888. katonai kötelezettség teljesítésébe betanult és a nemzetnek visszaadatván, nemzetgazdasági tekintetben is szolgálatokat tehet az országnak. Azt állítják, hogy igazságtalanság állana be, ha az egyeseknél megtörténhetnék. Nem áll be igazságtalanság, mert méltányos az, hogy a ki hamarább kiképeztetik, hamarább is elbocsájtassék. De visszaélésekre sem adhat alkalmat, mitől a jelentés fél, vagy ha ad alkalmat, ez csak oly mérvben történhetik, mint minden emberi institutiónál, mely visszaéléseknek elejét is lehet venni. De létezik-e egyátalán tökéletes igazság a védelmi rendszerben. Igazságos-e az például, hogy egyik a sorshúzás után jön előnybe, vagy csekély testi hiba miatt felszabadul? És mivel indokolható az, hogy a mesterember a katonai mértéken alól is besoroztatik? Mivel indokolható, hogy az iparos-, kereskedó'segéd tovább legyen besorozva mint a tanítójelölt, a ki szintén nem gyakorolható be gyorsabban? Az igazság tehát nincsen megsértve. Az az egy áll és erre hivatkozott már Hoitsy képviselőtársam is, hogy az altiszteket illetőleg aggály merül fel az iránt, hogy a hadsereg ez által altisztekben hiányt fog szenvedői. Figyelemre méltó pontokat hozott fel Hoitsy t. képviselőtársam arra nézve, hogyan lehetne ezen segíteni s én még hozzá teszem, hogy úgy lehetne segíteni, mint Francziaországban, hol az altisztek mindenféle kedvezmérryekben részesülnek, nősülhetnek, jobb díjakat húznak stb. A mi az önkénytességet illeti, ha az önkéuytesek nem felelnek meg a feladatnak, melyre vállalkoznak, hogy t. i. egy év alatt a tiszti vizsgát leteszik, méltányos, hogy az állam az illetőket mint altiszteket tovább szolgáltassa az ezredekben, természetesen nem saját költségükön, hanem besorozva. Ez által a hadsereg nagy számú altiszteket nyerne. így tehát az egyének érdekei nem lesznek az által kielégítve, hogy a szolgálati idő leszállittatik, ragy hogy azoknak alkalom nem nyujtatik szellemi míveltségöknek megfelelőleg rövidebb ideig szolgálhatni, de nem könnyittetik pénzügyileg a törvényjavaslat által sem; pedig feljogosítva volt mindenki azt várni, hogy pénzügyileg némi kedvezményt fog tartalmazni a véderő-törvényjavaslat, mert igen illetékes helyről, ugyanis a pénzügyminister gróf Szapáry Gyula részérő], a ki leginkább volt hivatva akkor mint pénzügyminister a kérdésnek anyagi oldaláról kifejezést adni, 1879-ben február 17-éu a következőket hallottuk. Engedje meg a t. ház, hogy ezt szószerint felolvassam. (Halljuk!) „A másik kérdés, t. ház, mely ezzel, — t. i. a boszniai occupatióval — szoros összeköttetésben áll, a véderő költségei. (Halljuk!) Elismerem t. ház, ezen kérdésnek és az ezztl járó felelősségnek súlyát, mert egyrészt ezen kérdést nem lehet tisztán csak financziális szempontból megbírálni; van ennél nagyobb, fontosabb szempont, az önfentartás biztosítása, a melyet, azt hiszem, senki koczkára tenni nem akar. Figyelembe kell vennünk ezen kérdés megoldásánál azt, hogy nem járhatunk el egészen önállóan, hanem figyelemmel kell lennünk a lefolyt és folyamatban levő európai eseményekre és azok fejlődésére. De másrészről tagadhatlan, hogy egén kérdéssel szoros összeköttetésben áll financziánk rendezése. Azért feladatomnak tartom e kérdés megoldását úgy eszközölni, hogy az — arányban legyen az önfentartás biztosításával — másrészről a teher ne legyen oly nagy, hogy az alatt anyagilag összeroskadjunk. De t. ház, ezen kérdés legközelebb concrét alakban fog a törvényhozás elé kerülni, — akkor, midőn a véderő-törvény megváltoztatásáról leend szó. Ezen két szempontot érvényre emelni és összeegyeztetni a véderő kötelességeivel, ezen alkalommal lesz helyén." Itt tehát az alkalom, a melyre a t. pénzügyminister ur utalt és mi az eredmény ? Az, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat pénzügyileg nem könnyítést tartalmaz, hanem mint az előttem szólt képviselő urak már jelezték, egynehány százezernyi költségtöbbletet. Igaz, t. ház, hogy már a jelen budget-vita alatt a t. pénzügyminister ur felszólalása másképen hangzott. Elismerte ugyan, hogy ezen állapot tarthatatlan, de addig — mint mondja — mi nem változtathatunk ezen az állapoton, mig azon illető állam, mely ezen állapotok létrehozója, teremtője volt, maga jó példával elől nem megy. És itt bocsánatot kérek, hogy nem osztozom a t. pénzügyminister ur nézetében, mert egyik államnak viszonya nem hasonló a másikhoz. Háborúra nem elég a katonaság, hanem arra okvetlenül szükséges a pénz is. Az előkészülési stádiumban kikoplalt állam okvetlenül el fog bukni azon állammal szemben, a mely pénzügyileg őt a kikoplalásra szorítani képes. (Helyeslés. Ugy van! a baloldalon.) így tehát ne mindig más államoknak viszonyait tekintsük, hanem figyeljünk a saját magunk körülményeire és saját magunk erejére. (Helyeslés a baloldalon) Ha pénzügyileg nem kedvező ezen törvényjavaslat, talán az igazságszolgáltatás tekintetében nyújt némi kedvezményt azon óhajok tárgyában, a melyek évek óta hangoztatnak az országban és a parlamentben, vagy azon viszonyoknak megoldásáról tesz említést, a mely épen a múlt évben igen felháborította a közvéleményt, értem a katonák ós polgárok közötti súrlódást? Nem. A t. igazságügyminister ur nyilatkozata igen megszomorított, mert ő határozottan kijelentette, hogy évek óta foly közte és a hadügyministerium közt az alkudozás, de oly elvi különbségek lé-