Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.
Ülésnapok - 1881-80
80. országos ülés feznek, hogy ennek folytán nem bir előrehaladni. Egyrészről eonstatálva látom a roszakaratot nemzetünk óhajának teljesítése tekintetében, másrészről pedig sajnálattal kell látnom kormányunknak azon gyöngeségét, mely szerint a nemzet óhajainak nem képes kellő helyen érvényt szerezni. {Helyeslés bal/elöl.) Vagy talán a katonai nevelés érdekében látunk oly haladást, mely óhajainknak megfelelne? Azt hiszem, azon probléma megoldásának, hogy fiaink, kiknek, mint általában mindnyájunknak, katonákká kel] lenniök, hogy megfelelhessenek azon hivatásnak, hogy t. i. a tiszti rangot elérhessék és ne legyenek kénytelenek, mint közemberek, tiszti szolgák, vagy legfelebb altisztek szolgálni — ezen kérdés megoldásának nyomát nem találom; pedig tudjuk, hogy még a delegatióban is történtek erőlködések a mag) T ar tiszti akadémia kivívására, de eredmény nélkül. (Igaz! Igaz! balfelbí.) Áttérek most a honvédségre, mely kiegészítő része a hadseregnek, mely igazán nemzetünk egyik legkedvenczebb eszméjét testesíti s melyért pártkülönbség nélkül lelkesülve, egy évtized óta oly tetemes áldozatot hozott a uemzet. Kérdem, változott-e azon mostoha viszony, melyben a hadsereggel szemben áll? Nem. Elismerem, van jóakarat a törvényjavaslatban, de igénytelen nézetem szerint az ott jelzett három pont nem orvosolta azon hiányokat, melyek a honvédelmi minister ur kijelentése szerint is oly lényegesek, hogy ennek következtében komoly perczben tán magasztos hivatásának is képtelen lenne megfelelni a honvédség; oly hiányai vannak, mondom, hogy e bajokon segíteni a törvényjavaslat alakjában nem lehet. Három mód van itt kijelölve : az első, mely megengedi, hogy a hadapródok átjöhessenek a honvédséghez, de ez nem kielégítő, mert különféle feltételekhez van kötve, nagyon is a hadügyminister önkényétől függ, de nem is felel meg a czélnak, mert azt mondja, hogy a tényleg állomásozó honvédhadseregbe soroztainak be. Pedig ismételten volt alkalmunk hallani azt, hogy a tényleges tiszti honvédállománybau nincs hiány, hanem igenis a szabadságolt tiszteknél, tehát arra, a mire hivatva vannak, feleslegesek. A másik az önkénytesi intézménynek kiterjesztése a honvédségre; no már ez oly homoeopathikus adagokban van átszűrve, hogy alig lehet nyomát találni. Mert mindenki tudja, hogy ha az illetők önkénytesek akarnak lenni, mielőtt a sorozási évre kerülnének, kénytelenek önkénytességre vállalkozni, ha nem akarják elveszteni a jogot s igy igen természetes, hogy minden erő és képesség a hadseregnek koneza leend. Fenmaradnak tehát a természettől mostoKÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. IV. KÖTET, márczius IS. ISS2 217 habban ellátott egyének, kik évek hosszú során kerülnek az ujonczozás elé s akkor, ha a sorozási boldog szerencse ugy hozza, hogy honvédek lesznek, akkor lesz valami mutatni váló ez intézkedésből. A harmadik az, hogy a védkötelezettségi törvény értelmében, a ki a 11. és 12-ik évben szolgálatra köteles, mint tartaléktiszt, a honvédséghez soroztassék be. Ebből várhatunk valamit, de nekem általában nem tetszik az a záradék, mely a törvényben fen van tartva, t. i. hogy bizonyos tekintetek figyelembevételével, a honvédelmi minister urnak jogában áll őket azontúl is e kötelességtől felmenteni és ők tovább is a hadsereg kötelékében maradnak és igy a honvédelmi intézménynél is mondhatom, hogy nem elégít ki ezen törvényjavaslat. Ha most bilanczot csinálok az előttem levő törvényjavaslatról, elismerem, hogy némi csekély kis kedvezmények, melyeket itt elő nem soroltam, vannak e törvényjavaslatban. De a nép fő- és igazságos követelményeiről azonban nincs szó, sőt súlyosbittatik a teher, a katonai érdek tekintetéből. Engedje meg a t. ház, hogy erről a népvédelemről való fogalmamnak is némi kifejezést adjak. (Halljuk!) Nem saját ujjamból szoptam ezt, hanem híresebb katonai írók könyveiből merítettem. Midőn nagy catastrophák érték az államokat, igy legelső sorban I. Napóleon alatt Poroszországot, akkor jöttek azon öntudatra az illetők, hogy a legvitézebb és számosabb hadsereg sem képes teljesen biztosítani az ország védelmét, hanem esak egy védelmi forma létezik, az, mely kitartó lehet: ha az ország minden polgára érzi, hogy első sorban ő van hivatva az ország védelmére. Ez eszmének Radetzky osztrák tábornok is adott kifejezést 1828-ban, oly korszakban, melyben pedig nem igen alkotmányos szellő lengett Ausztriában és ő határozottan kimondotta, hogy az ország védelmének csak ez a kimeríthetetlen forrása. De hogy a nép ily érzelemmel legyen eltelve, természetes, hogy meg kell győződnie arról, hogy az ő méltányos és igazságos követelései mindenben figyelembe vétetnek és csak akkor nyugszik bele egy védrendszerbe, midőn áldozatát a haza okvetetlen kívánja és be van előtte bizonyítva az ő követelményeinek lehetetlensége. Igy felvilágosítva és begyőzve, szivesen és lelkesülten járul a közvédelemhez. (Elénk helyeslés balfelbí.) Máskép fogják fel ez eszmét Bécsben. Ok midőn ez eszmét elfogadták, caak a számra néztek s arról megfeledkeztek, a mi ez eszmének kiinduló pontja és lelke volt. Azért ez intézmény, mint minden fél rendszabály, magán hordja a félrendszabályok hiányos jellegét és megtörténhetik, hogy veszélyes forrásává válik 28
