Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-73

73, országos filés märezins 7. 1882. 117 Hasonló eljárásra tudtomra már a honvédségnél js van példa és pedig a honvédlovasságnál. (Halljuk!) A honvédlovasságnál — legalább az ország némely részében — elő szokott fordulni, hogy néha, ha gyengébb vagy fiatal korú lovak kerülnek oda, óvatosan bánnak ez új anyaggal és ezt lassabban avatják be a szükséges gyakorlatok mesterségébe, mintsem a kifejlettebb vagy idősebb korú lovakat és ezzel elérik ugyanazt, a mit mások elérnek rövidebb idő alatt, kissé több fáradsággal és hosszabb idő alatt. De nem érhetnék el azt, ha mereven az egyöntetű eljáráshoz ragaszkodnának, mert akkor sok drága anyagban igen érzékeny kárt szenvednének, igen kívánatos lenne t: ház, hogy ha már a honvédség egy része épen az intézmény érdekében az oktalan állat kedvéért kivételt tesz némely esetben az előírás rideg szabályai alól, íegye meg az ily kivételt a honvédség másik része is szintén az intézmény érdekében, azon polgártársainkkal szemben, kiket a sors a honvédségbe való belépésre destinált. Ez nem túlzott humanizmus t. ház és én meg vagyok győződve, hogy ezen eljárás a fegyelemnek annyira rettegett ellazulása helyett, annak ellenkezőjét eredményezné és a teherviselésben az egyenlőségnek törvényén sem ütne valami nagy csorbát. Nem tagadhatom t. ház, s ezzel az előttem szólott képviselő ur beszédére akarok röviden reflectámi, hogy a t. minister ur eddigi kormányzását legalább némi irányban siker is kiséri útjában. Elismerem, az előttem szólott képviselő urnak válaszolva, hogy a honvédség gyakorlati kiképzése az arra fordított idővel és költséggel helyes arányban áll. Elismerem, hogy a gyakorlati idő lejártával a honvéd ki van képezve annyira, hogy sok más kedvezőbb szolgálati és financiális viszonyok közt kiképzett katonával a versenyt minden tekintetben felveheti. De ezzel azután el is mondottam mindent, a mi elismerésre méltó és én nem tehetek róla, t. ház, ha én ezzel meg nem elégszem. (Helyeslés a szélső baloldalon. Halljuk!) Én mindenkiben elismerem a jó szándékot, elismeréssel vagyok a nemes törekvések iránt, de véleményem az, hogy ezen elismerés magasabbra nem emelkedhetik, mint a hol azon eredmény áll, a mely az elismerést a maga számára kivívta. A ki azt hiszi, hogy eleget tettünk akkor, ha a katona teste mozgásában és fegyvere forgatásában elérte azon szinvonalat, a melyen neki a reglement szerint állnia kell, a ki azt hiszi, hogy a merev mozgás és a szolgálatnak előírás szerinti elintézése, egyedül üdvözítő dolog és hogy ezenkívül a honvéd katonának semmitsem kell és semmitsem jó tudnia, az legyen boldog véleményével, de én az ilyen nézet helyességét el nem ismerhetem és pedig nem ismerhetem el azért, mert szerintem a katonának még mást is kell tudnia. Én még megkívánom a katonától azt is, hogy azon elvet, azon eszmét, ügyet, vagy nevezzük, a minek tetszik, a melynek szolgál, ne csak ismerje, hanem tiszteletben is tartsa, mert különben érette nem fogr lelkesülni soha. (ügy van! a szélső' baloldalon.) Es ha ezt nem teszi, akkor lehet ugyan jól felhasználható gépalkatrész, de sohasem fog felemelkedni a kötelességérzet magaslatára és nem azért fog harczolni, hogy a nemzet megtámadott önállóságát testével fedje, esetleg vérével megváltsa, hanem fog harczolni azért, mert az benne van a napiparancsban, vagy mert a háborúban dupla zsoldot fizetnek, vagy harczolni fog azért, a mi a legrosszabb, de nem lehetetlen, mert igen sok rá a szomorú példa, harczolni fog azért, mert elől csak valószinü a halál, mely esetleg még hősiesnek is qualifikáltathatnék, hátul azonban bizonyos a halál, mert ott a gyalázatna kívül ínég a tábori rendőrök is útját állják a gyáva futásnak, (Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem ugyan, t. ház, hogy elég világosan beszélek, mindazonáltal, hogy a félreértésnek még lehetőségét is kizárjam, határozottan kijelentem, hogy én a katonák ilyetén, bár még mindig igen korlátolt szellemi képzése alatt nem azt értem, hogy a katona minden áron a politika furfangjaival megismertessék, hanem elejét akarom venni annak, hogy a hazai ügyért lelkesülő katonaság helyett az önkény szolgálatára mindig kész vak eszközök vagy épen praetorianusok neveltessenek. (Helyeslés a. szélső baloldalon.) Az én véleményem az, hogy a katona szellemi élete ér legalább annyit, mint az anyag vegetatiója és ezért méltán meg lehetne kívánni, hogy a szellemi képzés korlátain kissé tágítani igyekézzünk. Az egyik oly fontos, mint a másik. Nem kell a szomszédba mennem példákért. Az Árpádok korának győzelmes harczai és a Hunyadiak napkeletet leverő hatalma bizonyára a küzdők szellemi fensőbbségének köszönhetik diadalaikat. Mert én ugy tudom, hogy valamint a hajdani német fejedelmek hadai, ugy a mohamedánok is bírtak oly gyakorlati kiképzéssel, mint az említettem fényes emlékű nemzeti hadseregek és hogy a diadal pálmája mégis legtöbbször az utóbbiak felé hajlott, ennek okát abban látom, hogy e hadak vezérei a gyakorlati kiképzés mellett a morális elem fejlesztését is fontosnak tartották és azt figyelemben részesítették, mert különben az egyenetlen harezban bizonyára el kellett volna veszniük. Tagadhatatlan t. ház, hogy az újabbkor! hadi tudomány, hadi szereknek elszaporodottsága, fejlettsége és emberirtó tökélye, a régi hadakozási módnak legnagyobb részben a személyes bátorságra alapított rendszerén erős rést ütött,