Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-57
57. országos ülés február 16 1882. 73 saját nemzetüknek, hanem általán az európai nemzeteknek okoznak az által, hogy oly szeméremsértő és erkölcstelen irányú műveket hoznak napfényre. Egyébiránt nem kell elfelejteni, hogy Parisban 30—40 színház létezik ugy, hogy a közönség bátran válogathat közöttük, holott Pesten mindössze 2 magyar színház van és a közönség, a mely kellemesen kívánja tölteni az estét, mind a kettőt kénytelen látogatni. Hozzá járul ehhez, hogy Londonban, Parisban és vegyük hozzá Amerikában is a leányokat és fiatal asszonyokat nem igen viszik bizonyos színházakba, miglen nálunk az ellenkező szokás uralkodik. A mi pedig a magyar nyelv terjedését illeti, én fontos tekintetnek tartom azt, de a mint már egyszer megjegyeztem, ezen tekintetnek az erkölcsiség szempontját nem vagyok hajlandó alárendelni. Kóma egészen latin, Konstantinápoly egészen görög volt, de azért Róma ledőlt és Konstantinápoly rabigába görbedt. Nem állítom, hogy ezen két hatalmas birodalom bukása kizárólag az erkölcsök sülyedésének tulajdonitan ló, de hogy ezen ok is közre hatott, azt a történetírók egyhangúlag bizonyítják. Egyébiránt azt, hogy azon darabok a német színházban ne adassanak elő, könnyű elérni, mert a mit az erkölcsiség szempontjából a népszínházban nem lehet megengedni, nem engedhető meg a főváros más színpadjain sem. A közönség Ízlésére hivatkoznak. En tagadom, hogy a főváros közönségének nagyobb része gyönyörűséget találna oly ledér darabokban, minőket a népszínházban gyakran előadnak. Vannak, a kik ezekben találják örömüket, de a közönség nagyobb része a tisztességes darabokat elébe teszi az ily ledér férczműveknek. De lenne bár ugy, t. ház, a művészetnek és a művészet tiszteletére emelt csarnoknak nem az a feladata, hogy a közönség romlott Ízlésének hódoljon, hogy az emberek rósz hajlamait - dédelgesse, hanem ellenkezőleg, hogy a jó tulajdonokat kifejtse és nemesítse. Bizonysága annak," hogy * a fővárosi közönség nem gyönyörködik kizárólag ama sikamlós művekben, hanem a tisztességes darabokat is kedveli, az, hogy valahányszor tisztességes, a mellett azonban mulattató színművek kerülnek előadásra, a színházak mindannyiszor megtelnek. És ha a művészetnek, a művészet ápolására emelt csarnoknak nem az a feladata, hogy a közönség ily romlott Ízlésének hódoljon; a hatóságnak még kevésbbé hivatása, hogy az oly erkölcsű kisebbséget támogassa, a helyett, hogy a nagy közönség érdekét hordozná szivén. Mert a hatóság sohasem tévesztheti szem elől a társadalom magasabb czéljait, a melyek közt magasabb nincsen, mint az erkölcsiség fejlesztése és megvédése. KEPVH. NAPLÓ. 1881—84. IH. KÖTET. A t. ministerelnök ur minapi felszólalásában, csatlakozván egyébiránt azon megrováshoz, melyet az említett irány ellen nyilvánítottam, sajnálatát jelentette ki a fölött, hogy e bajon a mostani törvények keretén belül segíteni nem lehet; egy azért, mert arra a törvények sem a rendőrségnek, sem a kormánynak nem adnak felhatalmazást ; más meg azért, mert nehéz meghatározni a határokat, a hol a mulattató a ledérrel érintkezik és végre mert a közönségtől, a társadalomtól kell várni az orvoslást. Megengedte azonban a t. ministerelnök ur, hogy bizonyos esetekben, midőn a botrány már igen nagy mértéket ölt, a hatóság, illetőleg a rendőrség felléphet. Én megengedem, hogy a kellő határt a tisztességes és erkölcstelen darabok közt nem minden esetben könnyű megvonni; azonban azt kérdezem a t. ministerelnök úrtól: vájjon ezen eset nem forog-e fenn számos törvénysértés eseteiben; vájjon pl, a szemérem ellen elkövetett vétség, akár az utczán, akár más nyilvános helyen, nem ugyanazon tekintet alá esik-e? Avagy a becsületsértés, lázítás, izgatás nem különböző magyarázatokra ad-e alkalmat ? És mindamellett a törvény mindezen kihágásokat és vétségeket szigorúan fenyíttetni rendeli. A társadalomtól várjuk az orvoslást? Sok évi tapasztalás mutatja, hogy erre hiában várunk. A közönségnek azon része, mely rendesen látogatja a népszínházat, már megszokta azon édes mérget, melyet ott mindennap magába szí; ama része pedig, mely azt ellenzi, nem jár a színházba és így nincs módja, hogy a bajt társadalmi utón orvosolja. így tehát a hatóságnak, legyen az a városi, vagy az állami hatóság, kell föllépnie. És én azt gondolom, hogy erre a törvényben elegendő alap található. Ugyanis az 1848 : XVIII. t.-cz. 5. §-a ekéut szól; Ki a nyilvános köz- és vallásos erkölcsiségből s a tisztességes erkölcsiségből csúfot tíz, í évre terjedhető fogsággal s 400 frtig emelkedhető pénzbirsággal büntettetik. A bűntettek és vétségekről szóló 1878 : V. t.-cz. 249. §-a pedig ezt rendeli: > A ki szemérmet sértő cselekmény nyilvános elkövetése által közbotrányt okoz; három hónapig terjedhető fogházzal és kétszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő«. Van azonkívül a fővárosnak egy szabályrendelete, mely szerint a színházakban a közerkölcsiség elleni vétség, kihágás szintén büntettetni rendeltetik. De azt kérdezte a t. ministerelnök ur, miként képzelem én, hogy a bajt orvosolni lehetne a nélkül, hogy a szabadság mértéken túl korlátoltassék ? Legyen tehát szabad erre nézve igénylő