Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-69

66 69. országos ülés márezius 2. 1882. kinek, családomnak Pozsonymegyében levő birtokainál fogva inkább az állana érdekében, hogy a mosouyi dunaäg ne tétessék főággá, hanem minden áron a Dunának anyaága tartassák fena s helyeztessék jó karba mint közlekedési főér, a ki tehát azou gyanú alá nem is eshetem, hogy ezt az ügyet más tekintetből, mint egyedül, az országos érdek szempontjából fogjam fel, bátor vagyok azon — szakemberek nyilatkozatai által is támogatott •— legmélyebb meggyőződésemet kifejezni, hogy egész közlekedési politikánk legsürgősebb, legfontosabb kérdése, olyan, a melyre a másfelé fordítandó s onnan elvonandó áldozatokat, ha olyanok szükségesek lennének a legelső sorban kellene fordítani, ez az egy, a dunai közlekedésnek rendezése és erre az egyedüli rögtön segítő eszköz, t. i. a mosouyi Dunaágnak szabályozása. Ennek pedig kiegészítése s hatályossá tételére szükséges egy oly ügy megoldása, mely sajnálatomra, ugy látszik, teljesen elaludt, a lánczhajózás létesítése. Ha rendszeres politikát akarunk követni t. ház, ez azon közlekedési kérdés, melyek megoldására minden egyébnek félretételével törekednünk kell; és én megvallom, semminemű áldozatot más közlekedésügyre megszavazni hajlandó nem volnék addig, mig ez a feladat, a mi versenyképességünknek igazi életföltétele kedvező megoldást nem nyer. (Helyeslés balfelöl.) Erre szükségesnek tartom a t. ház figyelmét ismételten felhívni. Bocsánatot kérek, hogy ezen ügynek folytoni ismétlése által unalmassá válok a t. ház körében; de kevés dologról vagyok annyira meggyőződve, mint arról, hogy ez közlekedési politikánknak elsőrendű és közvetlen megoldásra váró feladata. (Helyeslés balfelöl.) Ezzel t. ház, kapcsolatosan csak megérintem a rokontermészetű s minden tekintetben parallel kérdést, a mely itt a t. házban interpellátió alakjában is szóba hozatott, mely a sajtóban a közfigyelmet igen nagy mértékben magára vonta és mely szintén a nyugat felé vezető közlekedési hézagnak kitöltésére vonatkozik t. i. a buda-bécsi vasút kérdését. Én t. ház, midőn a vasutak államosításának szükségességét hangsúlyoztam itt e házban már több évvel ezelőtt és hangsúlyozom minden alkalommal, azt ugy kivánom értetni, hogy ezzel nem — hogy ugy mondjam — egy rideg dogmát és igy szószerint alkalmazandó tantételt akarnék kimondani. A mi előttem s azt hiszem mindazok előtt, kik ezen áramlatot helyesnek tartják lebegett, tüzetesen szólva a következő nézet: a tapasztalat és a dolog természete azt mutatja, hogy a nagy közlekedési vállalatok, különösen pedig a vasutak a concurrentia által nem szabályozhatók tariffa politikájukban a közérdek javára; ennélfogva a közérdek képviselőjének, az államnak közvetlenül kell intézkednie és legalább a főbb közlekedési erek tariffa-politikája felett uralmat kell gyakorolnia. (Helyeslés.) S ha ezt lehet más utón elérni, mint az állam által való kiépítés és állami kezelés utján, akkor az ilyen más mód elfogadásától nem idegenkedném, de arra aztán insistálnom kell, hogy a czélnak ezen utón való elérése nem csak látszólag, de valóban biztosíttassák. Ha már nem sikerült az, a mit én minden néven nevezendő parallel-vonal építésénél czélszerűbbnek találtam volna t. i. a Bécs felé vezető már létező vonalnak, az osztrák államvaspályának, a mi érdekeink szolgálatába helyezése; ha — mondom — ez nem sikerült s ha már benne vagyunk a versenyharczban, akkor t. ház, különösen oly kormásty szempontjából, mely a Duna kérdésének megoldása iránt hidegséggel, késedelmességgel viseltetik, legalább egy Bécs felé vezető s az állam befolyása alatt álló vasút kiépítésének kérdését égetőnek tartom. Nem annyira az én szempontomból, ki más utón kerestem az orvoslást, mint azon kormány szempontjából, mely ezen más utak egyikét sem látszott hajlandónak követni. És itt röviden megmondom, hogy miért tartom mindenkor ezélszerubbnek a létező vállalatokkal való méltányos és érdekeinknek megfelelő kiegyezést mintsem akár a győzedelemmel végződő versenyharczot. Egyszerűen azért t. ház, mert a versenyharcz, ha győzedelemmel végződik is, mindig az országban investiált tőkék devalválásával, értékcsökkenésével jár; már pedig oly államban, a mely tőkeszegény, a mely arra van utalva, hogy a külföldi tőkének a befektetésre ingert nyújtson, hibás minden oly lépés, mely kényszerszükség nélkül egy ide befektetett idegen tőkeértéknek devalválására irányul. Egy azon általános indok, a melynek szempontjából én a létező vállalatokkal való harczot, ha ki nem kerülhető, elfogadom ugyan, de ha kikerülhető, első sorban a kiegyezést javaslom. (Helyeslés a baloldalon.) De ha már ezt a keleti csatlakozás kérdésének megoldása alkalmával elmulasztottuk és ha másrészről a kormány a vizi utak fejlesztése és tökéletesítése, valamint a lánczhajózás kérdésének megoldása iránt egy bizonyos idegenséget látszik tanúsítani, akkor azt minden esetre megkívánhatjuk tőle, hogy a nyugati csatlakozás kérdésének concret alakban felmerült másik megoldásával szemben, a buda-bécsi vasút kérdésével szemben megállapodott álláspontja, határozott nézete legyen, melyet mint közlekedési politikájának egyik sarktételét, megismertessen az országgal. (Helyeslés a baloldalon.) Részemről tehát igen kérem a t. közlekedési minister urat, ne engedje ezen vitát befejeztetni a nélkül, hogy a kormány álláspontját a Buda és Bécs közt