Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-69
69. országos ülés márezius 2. 1882. .365 magyar állam és az azt képviselő kormány, közlekedési fővonalaink tariffa - politikájára döntő befolyást szerezzen, ezen eszmét, melyet nem egész szabatosan a vasutak államosítanak jelszavával szoktak kifejezni, a közlekedési ministerium magáévá tette, annak alkalmazásában és megvalósításában sok tekintetben halad, sok tekintetben helyes intézkedéseket tett. Névszerint az állam befolyása alá hozta azon vasutvonalakat és készül egy már beadott törvény által ezt mind teljesebben elérni, mely vonalak az ország legtermékenyebb vidékeinek termését mintegy gyűjteni és a fővárosba hozni hivatvák; befolyást szerzett egy az adott körülmények közt kielégítő combinatió által, melyet a tapasztalás reménylem, úgy ro g" igazolni, mint az elméletileg igazoltnak látszik, — mondom, befolyást szerzett az államnak azon útirányára, mely fővárosunkat a tengerrel köti össze; talán kelleténél nagyobb áldozatoknak árán, sőt meggyőződésem szerint nem talán, de bizonyosan kelleténél nagyobb áldozatok árán, hanem tényleg az államnak befolyása alá hozza keleti összeköttetésünket. De ezen helyes irányzatok követésében és kiépítésében egy tátongó ürt látok s ennek az űrnek fenmaradását, különösen pedig a tájékozatlanságot arra nézve, hogy ez ür hogyan fog kitöltetni, a t. közlekedési minister ur közlekedésügyi politikájában nagy hibának tartom ; mert ezen ür fenm áradásában a rendszerességnek hiányát még ott is kell constatálnom, a hol az irányt, mely követtetik, különben helyesnek ismerem el. A rendszeresség fogalma, t. ház, szerintem azt követeli, hogy szereztessék meg az áttekintés a megoldandó feladatok összesége felett s miután azok természetesen már anyagi erőnknél fogva is mindannyian egyszerre meg nem oldhatók, állapíttassák meg azok megoldásának sorrendje, a szerint, a mint azt fontosságuk az ország legfőbb érdekeire nézve kívánja. Ha ebből indul vaia ki a t. kormány, akkor mindenekelőtt avval a kérdéssel kellett volna foglalkoznia, hogy az államnak befolyása alatt a lehető legolcsóbb és tömegárúk szállítására legalkalmasabb közledési vonalat létesítse, egyenesen a nyugati irányban Bécs felé és Ausztrián keresztül Délnémetország felé. És ép ez a pont az, a hol közlekedési rendszerünkben még ma is létezik az előbb említett tátongó ür, melynek a kormány által szándékolt betöltése iránt tájékozva nem vagyunk. Pedig, t ház, én szinte attól félek, hogy ez az ügy, minthogy azt oly gyakran hozom fel e házban, vesszőparipámnak fog tekintetni s ennek folytán talán felszólalásaimnak még csekélyebb súly fog tulajdoníttatni, mint a mennyire azok egyátalán igényt tarthatnak. De ezen aggodalmam ' daczára újból meg kell említenem, hogy maga a természet jelöli ki nekünk ezen ür mikénti betöltésének módját. A természet ajándékozott meg bennünket a Dunával, avval a víziúttal, a melynek kellő kihasználása — hisz más államok példája igazolja azt — az egyedüli mód azon anomáliának megszüntetésére, mely p. o. abban nyilvánul, hogy egy métermázsa búza Chicagóból Mannheimba szállítva, sokkal olcsóbb, mint Budapestről Mannheimba szállítva; a mi azt jelenti, hogy ezen természetadta és általunk csak kijavítandó víziút elhanyagolása folytán veszélyeztetve van azon egyedüli piacz, a mely Ausztrián és Svájczon kivül geographiai fekvésünknél fogva rendelkezésünkre áll, t. i. a délnémetországi piacz. Simonyi Iván t. képviselő ur felszólalásában igen helyesen utalt azon módra, melyet a szakférfiak legczélszertíbbnek és leggyorsabbban czélravezetőnek jeleznek a tekintetben, hogy ez az ür kitöltessék. A Duna főágának szabályozása oly dolog, mely természetadta kényszerűséggel akár akarjuk, akár nem, nyakunkba zúdul az által, hogy a felettünk levő osztrák Dunarész szabályozása elhatároztatott; s én elismeréssel tartozom s mindenki elismeréssel tartozik s. jelenlegi közlekedési minister urnak, hogy a Duna-szabályozás kérdésével ebből a szempontból, t. i. a Duna elfajulása által előidézett földművelési és partrongálási károknak szempontjából behatóan foglalkozott és e kérdést a megéréshez közelebb hozta. De igen helyesen jegyezte meg Simonyi Iván t. képviselőtársam, hogy ezen nagy miinek befejezése legalább is két évtizednek s számos milliónyi költségnek a kérdése. Közlekedési rendszerünknek ezen hézaga pedig nem várhat oly sokáig a kitöltésre, mert ezen idő sokkal hosszabb, mint a milyen kell ahhoz, hogy olcsóbb közlekedés hiányában elveszítsük azt a piaczot is a forgalomra nézve, mely eddig megvolt. Gyors megoldásra pedig csak egy mód kínálkozik, a mosonyí dunaág szabályozása. Midőn a minap Simonyi Iván t. képviselőtársam azt szóba hozta, hallottam, ha nem is a discussióban, de magánnyilatkozatképen több oly megjegyzést, mint ha ez a t. képviselő ur választókerületének érdekében lévén, az ő felszólalása a beszédek azon kathegoriáiba sorozandó, a melyek bizonyára kifogás alá nem eshetnek, kötelességét is képezik az illető képviselő urnak, de nagyobb tekintetet talán országos szempontból nem érdemelnek, mert kiválóan helyi természetű érdekeket karolnak fel. Hát t. ház, szerintem ez a szempont erre az esetre épen nem alkalmazható. ED, a kinek sem politikai összeköttetésnél fogva nincs helyi érdekem az ezen Dunaág által átszabott területeknél, a
