Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-66

66. orssságos ülés ferníir 27. 1882 307 maga képezte és mosta ki azokat a vállalkozók és egyes hivatalnokok zsebei javára; mig ellenben nagyon jól tudták ők azt, hogy az alföldön kötött agyagtalaj van s a víznek kisebb az esése és igy az ott megkezdett átvágások maguktól valószínűleg nem képződtek volna ki és nem csalhattak volna annyit, mint felül. S most, midőn végre saját kárunkon tanul­tunk, a külföldi szakértők véleményes jelentésé­nek meghallgatása után — ha ugyan még lehet­séges — e hibákat helyrehozandó, orvoslandó, e bajokon segítem akarunk. De addig is egy Sze­ged pusztulása, száznál több emberélet elveszése s a jelenlegi inség kellett példának. Az ország ismét milliókat áldoz, a parlament megszavazza és ez ismét, elfeeséreltetik. Mi érdekeltek pedig, a kik tudjuk és látjuk e csalásokat és visszaéléseket, a melyek és a kik által tönkretétetünk s mi, kik egyszersmind látjuk a nyomorral küzdő embereket, anyákat karjaikon az éhségtől gyötrött és síró gyerme­kekkel, tovább hallgassunk, tűrjünk türelemmel talán addig, mig a régi jólétért egy pár hiva­talnok miatt, hazánk utolsó cser e-ajándékát, a koldusbotot nyomták mindnyájunk kezébe? (Moz­gás jobbfelöl. Zajos tetszés balfelöl.) Ne csodálkozzanak azon, (Halljuk! Halljuk!) ha végre akad egy az érdekeltség körében és ki áll a síkra az összes érdekeltek nevében és küzd testtel és lélekkel az igazságért. (Zajos éljenzés balfelöl.) T. ház! Szomorú egy nemzetre nézve, ha ily feltűnő és az egész országban átalánosságban felhangzó nyilatkozatok és vádak után, midőn végre valaki neki bátorodik és felszólal, már nem elég rámutatni a visszaélésekre és csalá­sokra és hivatkozni az ez által megsértett nem­zeti önérzetre, hogy az ellen fellázadjon s hol a helyett, hogy ezrenként sietnének egymásnak kezet adva a már nagyon is magasan lévő és feltartott fejjel járó eorruptió lefegyverzésére, egy pár elszántabb hazafin kivül a többi üsszetett kezekkel, egykedvűen nézi és csak titokban örvendve várja a nézetök szerint kétes kimene­telű s alig remélhető sikert. Engedje meg a t. ház, hogy ez alkalommal itt kifejtzést adjak meggyőződésemnek és igény­telen nézetenmek. (Halljuk!) Egy nemzet lételére nézve nem annyira veszedelmesek a eorruptió követői és hivei, mint épen azon egyének, a kik átalánosan elismert tiszta, feddhetlen jeliemök daczára álszégyenbó'l, vagy túlságos jószívűségből, elfogultságuk, rövid­látásuk vagy könnyen félrevezethető jóhiszemű­ség folytán, vagy megszokott mindennapiságából való kizavartatás félelme miatt inkább hallgat. Sőt akadnak, a kik előbb hajlandók segíteni, védelmére kelni azoknak, a kiknek leálezázása végett talán meggyőződésűk szerint nekik kel­lene első sorban segédkezet nyújtani. (Helyeslés, ügy van! a szélső baloldalon.) Valamint hogy a tisztességes sajtónak egy része is —- fájdalom — inkább pártszempontból bírálja ezen talán már meg is késett fellépést s ezen szempontból igyekszik csinálni a köz­véleményt. De azért tegyen s járjon el mindenki tet­szése szerint. Ám használják fel, ragadjanak meg az illetők minden módot — értem a bűnö­söket, — folyamodjanak minden lehető eszköz­höz, a mit elérhetnek, megvehetnek —- a mit kü­lönben tesznek is — de én is eleire kijelentem, hogy nem kímélek embert, nem apát, nem test­vért s nevezzenek el Daemon kegyetlen szelle­mének, elviselem azt is, mert habár belsőmbe öaök nem látnak, de igaz daemoni kegyetlen­séggel kérlelhetlen vagyok és leszek a végletekig, de csakis a nemzetre nézvo káros bűnök le­álczázásánäl ég ha látom és meggyőződöm, hogy hazám és épen azon honfiak jutnak ezek miatt az enyészet szélére, a kik őseinek köszön­heti e nemzet lételét, a kiknek őseik egy ezred évig fegyverrel kezökben tudták is megvédeni e hazát, értem a nemességet és a földmívelő osz ­tályt. Holott ha majd ha azok kezére hagyjuk kerülni e nemzeti vagyont, kik ily módon élős­ködnek rajtunk és tesznek tönkre bennünket: nem tudom, hogyan fogják azok megvédeni a hazát, ha karjukra is szükség lesz; talán leg­feljebb ugy, hogy eladják drágábban, mint a mint veszik ma. (Helyeslés, ügy van! a szélső bal­oldalon?) Ne csodálkozzanak e túlságosan nyilt s talán az izgatottságtól is kissé befolyásolt be­szédem fölött; de a csalódás is az emberiségben s viszont a tapasztalás és meggyőződés, mely engem látni megtanított s a legfinomabb érzék megsebzése, a corruptiónak legaljasabb, leg­netntelenebb fegyverének felhasználása által, mi­dőn még csak féíigmeddig szálltam síkra velők, ez kölcsönzé az erőt és tehetséget nékem s ez ko­vácsolá még élesebbre az ellenük kifent aczélt, mely vágni fog ott, hová irányzóm, ha ma nem, hát holnap, ha mindjárt száz kar igyekszik is felfogni a csapást. En t. ház, az önök kötelesség­érzetére, hazafiságára hivatkozom, tegyenek félre minden párt- és személyi- és elvi tekintetet, ott, hol a nemzet becsületéről s midőn egy ország­rész létéről van szó (Elénk helyeslés a szélső bal­oldalon) s egyesüljenek a nemzetre kártékony bű­nösök íeálezázására, mint népképviselőkhöz, haza­fiakhoz illik s adják meg az alkalmat arra, hogy a bűnösökkel szemben tisztán álljanak az ártat­lanok , r Én tehát tisztelettel fordulok a házhoz, ugy a kormányhoz, mint pártjához, melyhez én is 39*

Next

/
Thumbnails
Contents