Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-66
66. országos ülés február 27. 1882. 301 tetni arra, vájjon a méltányosság és közkormány zati okok mellett lehet-e ezen egyességet jogi szempontból is elfogadni és megszavazni. Természetes tehát, hogy az igazságügyi bizottság tisztán és kizárólagosan csakis jogi szempontból tette ezen ügyet bírálatának tárgyává. A felperes ev. ref. egyház 1879. évben indította meg a keresetet. E szerint a per ugyan folyamatba tétetett, de szünetelt, mert az egyesség végetti tárgyalások miatt szünetelniük kellett és e szerint, t. ház, a peres felek között a perrendszerű szóváltások meg sem történhettek és igy az igazságügyi bizottság csakis a keresetlevélhez csatolt hitelt érdemlő okmányokból, valamint a királyi jogügyek igazgatóságának perenkivül tett előterjesztéséből bírálhatta meg az ügyet. A kincstári jogügyek igazgatósága véleményadásra utasíttatván, két lényeges ellenvetést tett. Először azt állította, hogy az egyháznak jogai elévültek; másodszor pedig azt állította, hogy ez ügyben már az akkor illetékes productionale fórum határozott, illetőleg ő Felsége ez ügyben véglegesen döntött. Az igazságügyi bizottság azonban a kincstári jogügyek igazgatósága ezen nézeteinek egyikét sem fogadhatja el; nem pedig azért, mert elévülésről szó nem lehet, minthogy ez ügy 1689-től kezdve egész a per megkezdéséig mindig folyamatban volt, úgyhogy 1689-től í748-ig csaknem minden évben jelent meg 2—3 kamarai rendelet e tárgyban s azután is, ha nem is oly sűrűn, de gyakran és 1872-ben pedig maga az államkincstár jelezte, hogy ez Ugy felderítését szükségesnek tartja, hogy annak végleges elintézése jöhessen létre. De nem tarthatja elévültnek a jogi bizottság azért sem, mert ez tisztán közjogi okmányokon alapuló kérdés és végül azért sem, mert az erdélyi magánjog értelmében csakis azoknak lehet elévülési/) jogot szerezni, kik abból kizárva nineseneTT, már pedig a kir. fiscusnak ily joga soha nem volt. A második érvet sem tartja az igazségügyi bizottság helyesnek, mert a productionale fórum soha ezen ügyben nem határozott. Igaz, hogy az akkori főkormányszék, mint a produetionale-forum egyik alkatrésze, ez ügybe belefolyt, hanem határozatot nem hozott, mert ugy a productionale fórum, mint a főkormányszék, egészen más ügyekre voltak hivatva határozatot hozni. Ha ezt per tárgyává lehetett volna tenni az államkincstárnak, azt csakis az ottani kir. táblánál kereshette volna, ily lépéseket azonban nem tett. Ezek alapján, t. ház, az igazságügyi bizottság azon véleményben van, hogy a felperesek kereseti jogát meg kellett volna állapítani, a mely perczben pedig ez álláspont foglaltatik el, természetes, hogy a per a bírói felfogás esélyétől tétetik függővé és ép azért, a nélkül, hogy tovább menne az igazságügyi bizottság, anélkül, hogy jelezné, miképen kelljen határozni az illető törvényszéknek, csak azt mondja, hogy igenis méltányossági és közkormányzati okokon kivül itt jogi momentumok is vannak, a melyek az egyezséget alaposnak és helyesnek mondják. Csak még néhány szónak meghallgatására kérem a t. házat. Az egyezség szerint az erdélyi evangélikus ref. egyház évenkint 14,000 frtot fog kapni, tehát 10,64 írttal többet, mint eddig. Ezen összeg nagynak látszik; azonban ha tekintetbe vesszük azt, hogy a felperesi egyezség szerint az erdélyi ref. egyháznak igénye volna az adománylevelek szerint 4876 frtra, 29,500 drb. kősóra, 1055 veder borra, 29 drb. hízott sertésre, 127 szekér tűzifára, 12 szekér szénára stb. stb.; és ha tekintetbe vesszük azt, hogy még ezenkívül az eddig elvont javadalmak kárpótlása fejében 568,094 frtot követel; és ha tekintetbe vesszük azt, hogy az egyezségi összeg e megterheltetéssel szemben az államra nézve mindenesetre előnyös és midőn még kérem a t. házat, hogy a pénzügyi bizottság által benyújtott határozati javaslatot elfogadni méltóztassék, még csak azt jegyzem meg, hogy ez által nemcsak egy sérelem fog orvosoltatni, hanem egyúttal a közmívelődésnek is j hasznos szolgálatot teszünk, mert annak a tőle jogtalanul elvont eszközöket adjuk vissza. (Helyeslés.) Elnök: T, ház! Az igazságügyi bizottság által benyújtott határozati javaslat ellen szólásra feljegyezve senki sincs. Ha tehát szólni senki sem kivan, azt hiszem, kijelenthetem, hogy a t. ház a határozati javaslatot elfogadja és e szerint,az államköltségvetésbe 1882. január 1-sejétől kezdve a 14,000 frt mindenkor felvétetik.^ Következik az 1882-ki államkölíségvetés részletes tárgyalásának folytatása, még pedig a közmunka- és közlekedési ministerium költségvetése. (Elnök elhagyja az elnöki széket és elfoglalja azt b. Kemény János alelnök.) Rakovszky István jegyző: Központi igazgatás. Rendes kiadások. XVII. fejezet. 1. czím. Kiadások. Személyi járandóságok öszszesen: 308,187 frt. Szögyény László előadó: T. ház! A közmunka- éä közlekedési ministeriumnak f. évi költségvetése a törvényhozás által a póthitelekkel együtt az 188l-re megszavazott összeggel szemben 19.200,000 frttal magasabb összeget vesz igénybe. Ezen több-szükségletnek csak igen csekély része esik ezen tárcza rendes kiadása rovatainak terhére és ezzel szemben ezen tárczának jövedelmei jelentékeny összeggel szaporodnak, mert a posta, az államvasutak, az állami gépgyár, a diósgyőri vas-és kőszéngyár ég ezek-