Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-65

65. országos ülés február 25. 1882. 279 mogatta a kormányt. Ép ugy kimondta tegnap gr. Bánffy. Bármennyire óhajtok én is — nem csak Baross Gábor t. képviselő ur — az idővel gazdálkodni, még is engedelmet kérek a t. háztól arra, hogy azt a sokszor felemlített válaszfeliratot, illetőleg azt a passnst, a mely e kérdésre vonatkozik s a melyet önök ugy látszik teljesen elfelejtettek, felolvashassam, mert vannak dolgok, a melyeknek az emlékezetbe visszaidézése rendkivül szükséges és hasznos is. (Halljuk!) 1878-ban önök azt mondották ő Felségének, hogy „A legújabb események, fájdalom, ezea reményeket" — t. i. hogy az egyensúlyt helyreállítsuk — „nem csekély mértékben megingatták, egészen más és általunk előre nem láthatott czélra vévén igénybe azon áldozatokat, melyeket pénzügyeink rendezésére fordítani szándékoztunk és a dolog természeténél fogva senki sem képes nekünk biztosítékot nyújtani arra nézve, mily mértékig fognak e rendkívüli áldozatok még emelkedni, hol és mikor fogják határukat találni" és hozzáteszik: „bármily rövid legyen is a megszállás tartama". Tovább szólva a nagy áldozatokról, azt méltóztattak mondani: „Hogy a fejedelem legyen meggyőződve, utolsó fillérünket és utolsó csép vérünket fogjuk Felséged rendelkezésére bocsátani , na Felséged monarchiáját bárhonnan is valódi veszély fenyegetné." De hogy akkor ezen erőnk teljes súlylyal érvényesülhessen, hogy az elégséges legyen bármily ellenség legyőzésére, kímélnünk kell azt mindaddig, mig ily végső szükség pillanata be nem áll. A katonai becsületre is gondoltak önök és erre azt mondották: „E monarchiának tekintélye minden polgára előtt szent és sérthetetlen ; hadseregünk becsülete egyszersmind mindnyáj anké és így mi soha olyat sem várni, sem kérni nem fogunk, a mi akár ezen monarchia valódi tekintélyén, akár hadseregünknek helyesen értelmezett becsületén csorbát ejthetne" ; tehát ezt önök sem tekintették akkor helyesen értelmezett becsületnek és a végén, hogy az ország közvéleményét constatálják, azt mondották: „De e nélkül is, Felséged magas belátásának és hü Magyarországa iránti jóakaratának bizonyára sikerülni fog a boszniai és berezegővinai ügy oly megoldását találni, mely a nemzet minden rétegeiben a palotától le a kunyhóig elterjedt és c jelen feliratban is tiszteletteljesen tolmácsolt aggodalma- 1 kat megszüntetni és hazai állapotaink javítására irányzott, már-már tünedező reményeinket újból j feléleszteni alkalmas leend". T. ház! Ha ez nem jelenti az oecupátió elitélését, ha ez nem jelenti azon reménynek kifejezését, hogy ő Felsége módot fog találni ezen occupátiónak minél előbb való megszüntetésére, a mi épen az, a mit a különvélemény ért, ugy önök vagy akkor nem tudtak magyarul, midőn e feliratot irták, vagy ma nem tudnak magyarul. (Derültség a, baloldalon.) Németh Albert: Ma már csak németül tudnak, (Derültség.) Helfy Ignácz: Még egy harmadik védelmi érvre kell refleetálnom és ez az, hogy nem csak azt állítják most a t. kormánypárton, hogy az orosz-törok háború ideje alatt nem volt a kormány részéről semmi ellenszenv a török ellen, hanem másfelől azt állítják, hogy maga a kormánypárt már kezdettől fogva helyeselte az occupátiót, következőleg az ország többsége ia és végül most már annyira fejlődtek és megerősödtek a három évi küzdelem alatt, hogy már azt is constatálják, hogy önök a helyzettel nem csak megbarátkoztak, de azt jónak, helyesnek, sőt szükségesnek s egyedül üdvösnek találják. Hallottuk Jókai. Éber s a többi képviselő urakat egymásután —• tegnap magát a t. ministerelnök urat — hogy miként bizonyították be közvetve, vagy közvetlenül Bosznia birlalásának mulhatlau szükségességét. Jókai és Éber nyíltan megmondották, hogy a monarchia Dalmátia nélkül nem létezhetik, Bosznia nélkül pedig Dalmátiát nem lehet megvédelmezni, ergo a következés az, hogy azt is meg kell tartani. A t. miaister ur maga beszélve e politikáról, azt mondja, nem engedhetjük meg, hogy onnan, azon tartományokból a láng átcsapjon ezen országba. Szóval, ha körülnézünk és mérlegeljük a kormánypárti szónokok érveit, utóvégre arra a conclusióra jutunk, hogy tartani kell attól, hogy Bosznia meg ne hódítsa a monarchiát. Egyenesen így állítják fel e kérdést. Én arra figyelmeztetem a t ministerelnök urat, hogy nem a mi nyilatkozataink fognak ott táplálékot nyújtani a lázadóknak, hanem igenis a kormányeluök ur nyilatkozatai, a melyekből azt fogják következtetni: tehát mi nagyhatalom vagyunk, szemben áll az osztrák-magyar monarchia Bosznia és Herczegovinávai. Egyébiránt, hogy többé erre vissza ne kelljen térnem, a mi ezeket a táplálásokat illeti, hát meglehet, hogy egyik-másik izgató fel fogja használni nyilatkozatainkat, hogy ott némi momentán sikert arathasson; de a nagy politikában aprólékos dolgokra ügyelni nem lehet. Nagyon valószín ü másrészről, hogy el fog jönni egy idő, a midőn nagyon jól fog esni e nemzetnek, hogy azon szláv népek megemlékeznek róla, hogy akkor, midőn ezen küzdelem folyt, ez nem volt a magyar nemzetnek egyhangú érzése; jól fog akkor esni emlékeztetni őket erre, vagy talán maguk fognak arra rá emlékezni, hogy igen azon küzdelem alatt voltak a nemzeti képviselet közt olyanok számosak, egy egész párt, a mely nem csak a saját hazája független-