Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-65

278 65. országos ülés február 25. 1882. nyunk és pedig ugy a közös, mint a nem közös, nagyon érti a virement mesterségét és hogy ha kezében van a pénz, más ezélra is felhasználja; hogy ezt ne tehesse, azért megtagadjuk az öszszes közösügyi költséget. Nem teszünk tehát egyebet, minthogy élünk egy régi alkotmányos joggal. A második támadás, mely ellenünk minden oldalról intéztetett az, hogy mi conniventiában vagyunk a szlávokkal. Idézte a t. ministerelnök ur, idézte Baross, idézte gr. Bánffy képviselő ur és a többiek csaknem mind, hogy ime Miletics, sőt Skobeleff és Ljubibratits egy húron pendülnek velünk, mi ugyanazt a politikát védelmezzük, melyet ők. Erre nézve mindenekelőtt azt mondom, hogy az igazságnak nincsen nemzetisége; (Ugy van! a szélső baloldalon) a mi igaz, igaz az, akár mondja Deák Ferencz vagy Kossuth Lajos, akár Miletics vagy akárki; (Ugy van ! a széhő baloldalon) valamint az igazságtalanság az marad még akkor is, ha mi magunk mondjuk és főleg, ha cselekedjük. Egyébiránt különös felfogás az, mintha az valami veszedelem volna, ha mi akár egy szláv képviselővel, akár egy szláv nemzettel egyet értünk. Én a magam részéről nem habozom kijelenteni, mindannak daczára, a mit a t. ministerelnök ur mondott, hogy én rokonszenvezni tudnék avval a bosnyák mozgalommal, ha azt látnám, hogy ok nemzeti önállóságukért, függetlenségükért küzdenek, ha nem látnám azt, hogy ők csak úr cseréért küzdenek, hogy ők orosz járom alá hajtják önmagukat. Ez az, a mit megakadályozni óhajtanék. A t. kormánypárt és élén a kormányelnök ur, ismételve szemünkre lobbantolta, hogy mi a vita folyamán tett nyilatkozatainkkal határozottan tápláljuk azon mozgalmat és mintegy bennünket tesz felelőssé azért a vérért vagy legalább azért a több vérért és pénzért, a mit ott a nemzet áldozni kénytelen. Különös logika az, hogy midőn egy párt kezdettől fogva teljes erejéből ellenezte ezen politikát és figyelmeztette a kormányt és a nemzetet azon áldozatokra, melyeket e politika maga után fog vonni és midőn azután ez beáll és beáll oly alakban, hogy mi most ismét azt mondjuk, hogy jobb itt megállni, mert ha folytatjuk ezt a politikát, be fognak következni sokkal nehezebb idők, midőn talán tengerként fog folyni a magyar vér: akkor jön a t. kormány és szemünkre lobbantja, hogy mi vagyunk felelősek azért a vérért, mert ott foly. És mit kivan tőlünk a t. kormánvelnök ur ? Hogy hazaszeretetből hazudjunk? A t. előadó ur ismételve ráutalt példákra, más ellenzékek magatartására. Bocsánatot kérek, a történelem nem az ő titka, az nem olyan, mint a bosnyák annesió; nyilt könyv az, mi is tanulmányoztuk kissé és én azt tudom, emlékszem rá, hiszen a mi korunkbeli történet, hogy mikor a második császárság ment Boszniába és Herczegovinába, vagyis Mexikóba, — adja Isten, hogy ez a bosnyák Mexikó ne vezessen Sedanhoz, mint vezetett amaz — mondom, tudom, hogy akkor a jelenlegi államférfiak Francziaországban, kik később megmentették a császárság által megbuktatott hazát, nyilt harczot folytattak a parlamentben a mexikói expeditió ellen és folytatták akkor is, mikor az expeditió már folyt. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Védelmi érvei a t. kormánypártnak az egész vita folyamában a következők. Az első az, hogy nem áll, a mit ismételve mondtunk, hogy a kormány már az orosz-török háború alatt törökellenes és oroszbarát politikát követelt Tagadta azt minden szónok és különösen a kormányelnök ur. Es már csakugyan meghamisítása a történteknek, pedig oly történetnek, melynek magunk voltunk szemtanúi, részben fültanúi. Hogy elkezdjem a három-császár-szövetségnél, azt talán török barát-szövetség? S az orosz tisztek áteresztése a mi országunkon, a török iránti jóakaratból történt? S a klecki kikötő elzárása török-baráti szolgálat volt? (Tetszés a szélső baloldalon.) Hanem sokkal nagyobb támogatásban is részesítették önök a törökök ellenségét. Vannak bizonyos erkölcsi támogatások, melyek különösen egy bizonyos perczben egy nemzetre annyit érnek, mint egy hadsereg. Ilyen erkölcsi támogatás volt az, midőn épen a török-orosz háború folyama alatt a legveszedelmesebb perczben feláll Kassán ezen monarchia hatalmas fejedelme és egy toasztot mond az orosz császárra, mint barátjára és szövetségesére. (Kitörő helyeslés a szélső balon.) Engedelmet kérek, hiába mondja a kormányelnök ur, hogy a toasztok nem bírnak oly nagy fontossággal: vaunak toasztok, melyek döntő hatással birnak. Azon toaszt egy hadsereget ért az orosznak és egyszersmind elvesztett csata volt a törökre nézve. Ezt tette az ország fejedelme, a miért természetesen nem ő felelős, hanem a kormány felelős a fejedelem minden tetteért. S mikor Plevna elesett, a magyar-osztrák közös hadsereg legfőbb parancsnoka nem bizonyította-e török barátságát azon telegrammal: „Wir gratuliren!" Mi kell még több arra, hogy az önök törökellenes magatartása bebizonyítva legyen? És a háború után önök siettek kikunyorálni a berlini kongressuson Boszniát és Herczegovinát. Azt állították a t. kormánypárt szónokai, hogy nem igaz az sem, hogy ők nem helyeselték volna kezdettől az occupátiót. Baross Gábor t. képviselő ur határozottan kimondta, hogy a többség kezdettől fogva helyeselte és azért tá-