Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-64
64. országos ülés február 24. 1S82. 265 nem lévén administrátiója és oeeupátiója reánk bizva — azért, hogy oda mehessünk, előbb egy külügyi bonyodalmat kellett volna koczkäztatni. (Igaz! Ugy van! jobbfelül) Ez a különbség a közt, ha nem rontottuk volna el a st.-stefánói békét és a közt, hogy hála Istennek, sikerült elrontani. (Tetszés jobbfelöl.) De hát sebezhető oldalunk is nagyobb, mondja a képviselő ur. Hát, hogy erkölcsileg tnennyivel nagyobb, azt most voltam bátor kifejteni; hogy geographiailag mennyivel kisebb, azt ezirkalommal mérje le a képviselő ur magának a térképről. De azt is monda a képviselő ur: azt mondják, a kormányok velünk vannak, de a nép érzülete van ellenünk és ez nem jó, mert a kormányok változnak, a népérzület, a uépelem az marad. Először is megjegyzem, hogy én népérzületekről nem beszéltem, én izgatókról beszéltem és e közt van némi, talán elég különbség. De másrészt ha népérzelem, ha uépelem volna, az, mi ott ellenünk izgat, azt hiszi a képviselő ur, hogy azon népelem izgatása, ha volna, megállna ott, hogy nem jönne hazánk közelébe, hol épugy vannak fajrokonok? Vájjon az, hogy valamely néptendentia izgat, elég ok arra, hogy mi annak urává lenni ne igyekezzünk? Hiszen ha az elég ok volna, akkor még a Tisza partján is alig maradhatna meg Magyarország. (Ugyvan! Ugy van! jobboldalon.) T. képviselőház! Mielőtt, mint mondám, a törvényesség kérdésére áttérnék, még csak egy pár megjegyzést kívánok tenni. (Halljuk!) A t. képviselő ur azt mondta, engem mintegy nevetségessé tenni akarva, hogy ő nem látja át, hogy a ministerelnök mit hánytorgatja mindig az ő felelősségérzetét s szeretné tudni, vájjon hánytorgatná-e, ha nem állna a többség a háta mögött? Én, t. képviselőház, nem hánytorgatom, de midőn megtámadtatom, mintha nem akarnám elvállalni a felelősséget — a mire pedig soha senkinek semmi okot nem adtam — és akkor azt mondom: igenis én érzem kötelességemet, én elvállalom a felelősséget, ezt talán nem lehet hánytorgatásnak mondani. Én azt hiszem, hogy épen a magyar ministerelnök helyzetének ártanék, ebbeli kötelességem ellen vétenék, ha azt akarnám elfogadni, hogy bizonyos tényekért, melyekre befolyásomat a törvény mondta ki mint kötelessége^ engem nem illethet felelősség, mert az másokra, a közös ministerekre tartozik. (Helyeslés a jobboldalon.) De azt mondja a t. képviselő ur, szeretné tudni: háuytorgatnám-e azt, ha nem volna a többség a hátam mögött? Ismétlem, én nem hánytorgatom, de hogy KÉPvH. NAPLÓ. 1881—84. III. KÖTET. érezném a felelősséget, ha nem volna a többség a hátam mögött, azt tudom; de csak öt perczig érezném, mert akkor nem volna szükség, hogy én hánytorgassam, a t. képviselő ur volna talán az első, a ki azt mondaná: a felelősséírnél fogva, a parlamentarismusnál fogva az urnak ott többé nincs helye, tessék onnan lódulni. (Ugy van a jobboldalon.) Tehát a felelősség megvolna az én érzületemben, de akkor talán nem én beszélnék róla, hanem a képviselő ur. (Tetszés a jobboldalon.) Még egy incidensről kell szólnom. Ezen incidens vonatkozik arra, a mit Szilágyi Dezső t. képviselő ur Szontagh Pál t. barátommal szemben elmondott. (Halljuk!) Én t. ház, általánosságban véve a kérdést, ugy tudom, hogy az, hogy alkotmányos, parlamenti országokban, a hol kormányt támogató többségek vannak, — mert hisz a nélkül parlamenti kormány nem lehet — ezen többségnek minden tagja minden kérdésben egyetértsen, a lehetőség körébe nem tartozik. De igenis mindenütt, minden országban a kormányt támogató pártok meg szokták gondolni, vájjon van-e más párt, melyhez nézeteikkel közelebb állnak, vagy, mint ezt nálunk hazánknak egy mostanában sokszor idézett nagy fia, Deák Ferencz egyszer mondta : megkell gondolni annak, a ki a kormányzathoz tartozik, hogy miből háramlik nagyobb veszély: abból-e, hogy ha egy kérdésben más történik, mint a mit legjobbnak tart, vagy abból, hogy ha a kormány, melylyel különben egyetért, megbukik. (Ugy van! jobhfelöl.) De azt mondhatná erre a képviselő ur: igen ez áll kisebb kérdésekben, de nem állhat oly elsőrendű kérdésre nézve, milyen az occupátió volt. Nem fejtegetem t. ház, hogy akkor, midőn már ténynyé vált, midőn már, ha más kormány jött volna is utána, alig változtathatta volna meg, birt-e ezen kérdés oly fontossággal, mely okvetlenül szükségessé tenné rendes viszonyok közt azt, hogy a ki ezen kérdésben egyet nem ért, az ne támogassa többé a kormányt; de felteszem, birt oly fontossággal, hogy rendes viszonyok közt az, a ki egyet nem érteit a kormányn3 r al. az nem is támogathatta azt. Azonban t. ház, ha oly férfiú, kiben, hogy mily kevés a hatalom utáni vágy, azt volt alkalma megmutatni ez által — talán a képviselő ur is tudja — hogy lehetett volna a hatalomnak részese, de nem akart lenni — ily viszonyok közt még is támogatja a kormányt, ugyan mi lehet az oka? Vájjon a kormányra, vagy önnönmagára nézve sujtó-e, vagy pedig azokra nézve, a kik a konnánynyal szemben állunk? Hisz meggyőződése csak az lehet, hogy támogatja a jelen kormányt, meri a másik kormány alatt sokkal rosszabb volna az ország 34
