Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-64

264 64. országos ülés február 24 1882. Éber Nándor képviselő ur beszélve historice a dolgok menetéről, beismerte, hogy Szerbia a török háborúban ugy le lett verve, hogy az európai hatalmaknak kellett megvédeni attól, hogy eddig élvezett helyzetét el ne veszítse. És nagy zaj mellett belekiáltanak: „Elég rósz volt Andrássy tói! Nem kellett volna tenni! Ez hazaellenes tény volt!* (Zau) Engedelmet kérek, azt mondani, hogy feladatunk abban áll, hogy a szláv néptörzsek érdekeit ott védjük és hogy ne engedjük, hogy a muszka szabadítsa fel őket, mi is segítsük és azután azt kívánni, hogy összetett karokkal nyugodtan nézzük, hogy őket a török letiporja: ugyan mikép fér ez össze? Helyeslik, hogy védjük és mikor valaki hivatkozik reá, hogy védtük, azt mondani, rosszul tettük, hiba volt: egy és ugyanazon órában ilyen ellentétes nyilatkozattal szemben, valóban az évek hosszú sora után felmerült ellentétes nyilatkozat felhozása, azt hiszem, a legcsekélyebb nyomatékkal sem bir. {Elénk helyeslés jobbfelöl.) Egy t. képviselő ur azt mondta: „Miféle állítás az, hogy ha ott hagyja Boszniát hadseregünk, azzal kompromittáljuk a monarchia tekintélyét, gyengeséget árulnánk el, hiszen ez nem egyéb, minthogy nekünk erőnkre itthon szükségünk van, concsníráljuk erőnket." Hát t. ház, én azt hiszem, a képviselő urak is olvastak sok bulletint és ugyan mikor egy bulletint olvastak, hogy egy hadvezér hátrafelé coneentrálja erejét, mit gondoltak, hogy jól ment-e annak a dolga? Az erő jelének tekintették ezt? Én azt gondolom, hogy nem. Hát én ilyen hátraféle concentrálást a monarchia és Magyarország részéről ajánlani sohasem fogok. (Élénk helyeslés és tetszés jobb/döl.) De ezt Szilágyi képviselő ur sem akarta, sőt, ha jól emlékezem beszédére — ha nem emlékezem jól, módja lesz helyreigazítani —- azt is mondta, hogy ha ma kijönnénk Boszniából, kénytelenek volnánk talán rosszabb viszonyok közt visszamenni. Hát t. ház, mondom, én igy értettem, gondolom ezt is mondta. Szilágyi Dezső': Ha kijönnénk a nélkül, hogy ott rendet csináltunk! Tisza Kálmán ministerelnök: Hát t. ház, mit méltóztatik gondolni, hogy ha olyan a helyzet Boszniát illetőleg, hogy ha most kijönnénk belőle, midőn ottan rendet hagyhatnánk, kénytelenek volnánk visszamenni, — hát ha be se mentünk volna, a rendet meg sem csináltuk volna, hagytuk volna tovább fejlődni ott a rendetlenséget : a logika vaskövetkezetessége nem azt mondja-e, hogy most kellett volna bemennünk? Be kellett volna mennünk, a maihoz hasonló, de annyival erősebben szervezett mozgalommal szemben, mert ez valamennyi népfajt megragadott és j minden erősített állást magánál tartó általános | mozgalom lett volna. De a képviselő ur azt mondja, hogy azt a helyzetet, hogy, ha most kijönnénk is szükséi ges lenne visszamenniink, a kormánynak a politikája okozta, mert hiszen a st.-stefanói béke meghagyott egy megszorított Boszniát és azt a berlini szerződéssel a magyar-osztrák monarchia kívánságára rontották el. No, t. képviselőház, a keleti politikára | nézve sok vádra voltam elkészülve: de hogy még valaha azzal vádoljanuk, hogy hiba volt a ( st.-stefanói békét elrontani, ezt csakugyan nem ! vártam. (Tetszés jobbfelöl.) Szilágyi Dezső (közbeszól): Ezt a részét! Tisza Kálmán ministerelnök: Hát ezt a [ részér; jól van. Hát hogy hagyta a st.-stefanói " béke Boszaiät és Törökországot? Boszniát névleg Törökország hatalma alatt hagyta. Szilágyi Dezső: Az más Bosznia ! Tisza Kálmán ministerelnök: Engedelmet kérek, vegyük csak a st.-stefanói békét. Ketté vágta idegen területtel Törökországot le egész a tengerig, azután hagyott megint egy kis darab Törökországot és utolján/egy keskeny^úton hozzáférhető kis Boszniát, jól körülfogva két szomszéd szláv állammal. Már most hiszi-e a képviselő ur, hogy az a Bosznia nem lett, volna csakugyan a legveszedelmesebb agitatiók örökös fészke. Mit hisz a t. képviselő ur? Nem lett-e volna könnyebb ott azofi agitatiót folytatni és űzni, mely, hogy most űzetik— azt mondják az I occupationális politika az oka — és lehetett-e volna elvárni, hogy ott ur tudjon lenni az, a ki nem tudott ur lenni akkor, a mikor még a teriilet continuitása és töretlen hatalma megvolt, — mondom — hogy ur legyen akkor, midőn azt azon most védelmezett st.-stefanói béke minden erejéből ki akarta forgatni? [Élénk heyeslés jobbfelöl.) De ott lett volna az a Bosznia és hát mondjuk, a képviselő ur hatalmasabb és ügyesebb lett volna, mint az akkori magyar-osztrák külügyi kormányzat, talán el tudta volna érni azt, hogy a szt.-stefánoi békekötés azon része, a mi neki nem tetszik, megváltozzék, a mi neki tetszik, megmaradjon. Jó, megmaradt volna tehát a területi összeköttetés. De hiszen ott megvolt már, mielőtt a háború kitört, a legnagyobb panslavisticus irányzat és agitatió. Kifejlődött volna tehát bizonyára épen ugy, vagy még sokkal jobban, mint most, midőn ott vagyunk, ha nem volnánk ott; csakhogy mi most ezen agitatiót, mielőtt hozzánk átcsaphatna, mint helyben levők isgy nyomhatjuk el, hogy senkinek hozzászólója nincs: akkor vagy néznünk kellett volna, hogy csap át a láng határainkon, vagy | — külhataloiit tulajdona lévén mindenestől és