Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-64
64. országos ülés íelirnár 24. 1SS2. 263 urak ugyan tagadják, de még most utólagosan, a nyert tapasztalatok iránt szerzett bölcsességgel sem mertek — mert nem rég más is hivatkozott a delegatióban történtekre — az ez iránt ott felvetett azon kérdésre: „hogy ha akkor nem mondták is, mondják meg most, mit kellett volna tenni" , feleletet adni. Szilágyi Dezső: Ott is megmondtuk! Tisza Kálmán ministerelnök: Pedig utólagosan sokkal könnyebb ám megmondani, mit kellett volna tenni, mint akkor, mikor a kérdés égető volt és gyors megoldásra várt, {Helyeslés jobbfelÖl.) Nem mondom, hogy minden, a mit vártunk, bekövetkezett, — mert utójára a bekövetkezésre nézve épen Pulszky képviselő ur intett ma türelemre némelyeket •— és arra, hogy bármi politikai ténykedésnek következményei igazán érezhetők legyenek, nagy változások alapján nem egy-két-három év, de annál okvetlenül hosszabb idő szükséges. Azonban kérdem: ha ma nem következett be minden, ha merültek fel és merülnek fel nehézségek, talán váratlanok is. bizonyítéka-e az annak, hogy az eredmény, melyet vártunk, egyáltalában nem fog bekövetkezni? Méltóztassanak csak azon igen bölcs szavakat, melveket a türelemre birás iránt ma Pulszky képviselő ur másokhoz intézett, önmagukra is alkalmazni. (Helyeslés jobbfelöl.) Es én kérdem -— szerettem volna, ha időm lett volna, a ház naplóit átkutatni —: teljesedtek-e azok, a miket a képviselő urak jósoltak? {Közbeszólás a szélső baloldalon: Igenis .') Hogy csak a főbbeket, a mikre tisztán emlékszem, hozzam fel: azt mondották önök először is, hogy az ámítás, ha az mondatik, hogy az administratiót fedezni fogja Bosznia jövedelme, mert egy perczig sem fogja fedezni. Ha ott, t. ház, nyugtalanságok támadnak, lehet hogy egyideig nem fogja fedezni, de hogy eddig fedezte, az kétségtelen. Az első jóslat tehát nem teljesült. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Ellenmondás a baloldalon.) A második jóslat volt: meg sem pihenve, — hiába tagadják az ellenkezőt, — menüi fognak Szalonikig és isten tudja hová kalandos politikát fognak folytatni a Balkán-félszigeten. Teljesült-e ez ? Nem teljesült. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondás balfelöl.) A harmadik jóslat az volt, hogy az okozott költségek miatt véglegesen tönkre lesz téve az ország hitele, kiüt a pénzügyi katastrófa. Teljesült-e ez? Nem teljesült; sőt azóta hitelünk tetemesen javult. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. Zaj a baloldalon.) Ne méltóztassanak tehát oly büszkén hivatkozni, hogy bekövetkezett, a mit jósoltak, mert épen a mit jósoltak, annak — egészében legalább — egyetlen egy része sem következett be a mai napig. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A másik, mit csak a történeti iffazsáff kedvéért kívánok megjegyezni, hihetőleg a t. képviselő ur is tudta, de nem fejtette ki beszédében, az, hogy Gladstone azon nyilatkozata, melyre Somssich képviselő ur hivatkozott, először nem vonatkozik csupán Bosznia és Herczegovinára, hanem szólt az osztrák-magyar monarchiának bárminemű befolyásáról a Balkán-félszigeten történő alakulásokra. Már hogy ez azután magyar politika legyen, azt nem volnék képes elhinni. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) De még sokkal nevezetesebb a nyilatkozatnak korderejére nézve az, hogy azon nyilatkozatot Gladstone, nem mint Anglia ministerelnöke, hanem az általa folytatott nagy választási campagne alkalmával tette és hogy — nem árulok el titkot, mindenki igen jól tudja, — épen ezen nyilatkozata volt az, a melyet megmagyarázni, visszavonni kötelesnek érezte magát azon perczben, a melyben Anglia miuisterelnökévé lett. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) T. ház! E képviselőház kebelében — nem mcgrováskép mondom, izlés dolga — gyönyörrel gyokorolják sokan azt, hogy kikeresnek évekkel és évekkel ezelőtt mondottakat, hogy ellentéteket állítsanak az ember elé, hogy kimutassák, hogy valaki ellentétbe jött évek előtt tett nyilatkozataival. Nem akarok most arról vitatkozni, hogy miután a politika a gyakorlat és nem a theoriák tudománya, nem kell-e annak, ki évek hosszú során át a közélet terén működik, sokszor természetszerűleg ellenkezésbe jönni régebben, más viszonyok közt mondott nézeteivel, csupán azt kivánom megjegyezni, hogy senki, a ki valóban befolyást gyakorolt valantety állam vagy ország sorsára, a ki hosszas ideig politikai téren működött, ezen okvetlen szükség elől nem zárkózhatik el, mert a tények logikája elől elzárkózni lehetetlen. (Helyeslés jobbfelöl.) De egészen más az, midőn ugyanazon egy vita folyamában ugyanazon egy órában merült fel az ellentét. Bocsásson meg, ha azt mondom, hogy ezen vitában ma én ezt tapasztaltam. Csak égygyel kivánom ezt bizonyítani. (Halljuk!) Nagy helyesléssel találkozott a t. túloldal padjain Somssich Pál t. képviselő ur, mikor azt fejtegette, hogy nekünk ugy kell ott állnunk, mint a szláv népek pártfogóinak, jóltevőinek ; hogy ne kergessük mi őket Oroszország karjaiba. Én a consequentiát, melyet ebből levont, átalánosságban magamévá nem tehetem ugyan, de az alapnézet ellen nincs kifogásom, mert hiszen 1861 óta mindig azt mondottam, hogy a mi feladatunk, ha Törökország ott meg nem maradhat, sz egyes törzsek individuális fejlődésének előmozdítása, mint legbiztosabb ellenszere az általános szláv fejlődésnek, melyet egyedül tartok ránk nézve veszélyesnek. Feláll ezutni?
