Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-63
232 63, országos ülést február 23.18&2. azon a résen kijöttünk, utánunk tolulnának ellenségeink; tegyük fel, hogy a végeredmény — a mi utoljára is nem lehetetlen, az volna, hogy az egy nagy végzetes politikai ballépés volt, a mely egyetlen egy nemzetnek sem ártott ugy ebben a monarchiában, mint a magyar államnak és a magjar nemzetnek. (Ugy van! a baloldalon.) Nos, hát ha a ministerelnök ur azt mondaná: sajnos dolog, de ő azért még is elvállalja a felelősséget, ugyan mit adhatsia ezért kárpótlásul ? (Derültség balfelöl.) Hiszen fejét senki sem kivánja v nem is érnénk vele semmit. (Derültség.) Én gondolom, hogy senki sem érti ezen nyilatkozatomat ugy, mintha a ministerelnök urnak Talentumáról, vagy jelentőségéről bármi tekintetben kicsinylőleg gondolkoznám; hanem azt mondom, hogy annyira már UH géríek a nemzetek, hogy utólagos bevádol ás és utólagos büntetés a hatályos politikai fegyverek és elégtétel köréből már rég eltűntek. {Ugy van! balfelöl.) De hát kérem, (Halljuk!) mit ér az a felelősség, (Halljuk!) a mit most olyan nagyon hánytorgatnak ? Igenis kérem, többséget kapott a ministerelnök ur, de nagyon téves volna ezt a többséget ugy akarni értelmezni, mintha az a oecupationális politika helyeslése volna, a hogy azt Baross képviselő ur hajlandó volt tegnap értelmezd. Nem jelent az uraim egyebet, mint azt, hogy a reményeiben elcsüggedett, önerélyében nem igen bizó, gazdasági gyengeségben és egyéb társadalmi bajban sínlődő nemzetnek nagyobb része lemondott azon reményről, hogy azt, a mit károsnak és vészesnek tart magára nézve, nyakáról lerázhassa. {Ugy van! bal felöl.) Nem jelent az egyebet és majd méltóztatnak meglátni, ha ugyan elő kerül az az eset, hogy ha komolyan előáll majd annak a szakításnak a lehetősége, minden dicsérése mellett a ministerelnök urnak, — hacsak ez a gazdaságilag, erkölcsileg ugy megviselt nemzet akkor még mélyebben sülyedve nem lesz: — mint egy ember fog talpra állani és le fogja rázni ezt a malomkövet a nyakáról, melyet oda kötöttek, hogy jólétét agyonzúzzák. {Ugy van! a baloldalon.) De bármi legyen is, az utólagos átvállalással, a felelősséggel valami nagyot nem mondanak; és ha könnyen viselik a felelősséget, akkor nehezen viseli a nemzet, arról meg lehetnek győződve, hogy a nemzet utólagos helyeslésének felemlítése inkább gúny a nemzet gyengeségére, mint komoly igazolás. Hát t. ház, engedjük meg, hogy áll az, a mit Baross képviselő ur mondott. Engedjük meg. hogy az aggodalom meg nem kárhoztatás; de azt csak elismeri, hogy az aggodalom komoly dolog, ha egy országgyűlés feliratában fejezi ki, ha annak a végén azr, mondjuk, hogy reméljük, bízunk benne, hiszszük, hogy Fölséged elhárítja ezen aggodalmat és meg fogja szüntetni ezen bajokat. Ezen az alapon vállalt a t. kormány hivatalt. Minden parlamentáris szabály szerint — s erre aztán szabadjon nekünk is hivatkozni — ez annyit tesz, hogy abban a feliratban kifejezett kívánságát a többségnek az a kormány, a mely a feliratot pártolta s azon az alapon áll, teljesíthetőnek tartja. {Ugy van! a baloldalon.) Már most álljanak elő a t. képviselő urak és mondják meg: hát miben szűntek meg az aggodalmak? hát külügyi biztonságunk növekedett? hát nem érzik azt, hogy mióta ez az occupatió megvan, azóta ez a monarchia tetemesen idegesebbé vált? Nem-e érzik azt, hogy a külkataimáknak sokkal inkább mód vau nyújtva arra, hogy aránylag csekély áldozatokkal határainkon belül zavart csináljanak, bennünket nagy költekezésre, erőpazarlásra kényszerítsenek? (Ugy van! a baloldalon.) Hát vájjon az a feldicsért szlávgyürü, melylyel a ministerelnök ur vigasztalja pártját, mig viszont eddig a panszlávismussal rémítgette, hát az a szlávgyürü megszünik-e azon gyüríí lenni, ha annak egy részét a markunkban tartjuk, hogy az azon átvonuló villanyosság a monarchiát mindannyiszor megreszkedtesse. (Helyeslés.) Hát van-e ember az országban, a ki a veszélyt abban találja, hogy Szerbiát és Montenegrót nem oly terület választja el, mely hadainkkal van megrakva. Van-e mondom, a ki ettől fél. Nem tudja-e mindenki, hogy nem ebben áll a veszély. Pedig ez azon szlávgyürü, melyről a ministerelnök ur beszél. Nem ebben áll a veszély, hanem abbau, a ki annak a háta mögött áll, a ki egyenrangú velünk és a ki azt tetszése szerint mozgatja, mint egy pionait s a kinek hatalmában áll bennünket reákényszeríteni, hogy 8 milliót költsünk el a semmire, habár ezt hivatalosan nem is vallja be, mert elhiszem, hogy hivatalosan bizonyára még kárhoztatja is. (Helyeslés a baloldalon.) Ha pedig a veszély abban van, akkor az occupatió ezen veszélyt kisebbítette-e ? Kevésbé vagyunk-e kitéve azon törekvéseknek, ezen hatalom és annak természetes satellesei részéről? Csökkent-e vagy növekedett sebezhető oldala a monarchiának? Gyarapodott-e erőösszegünk, melylyel izmosodunk itt benn s melylyel védhetjük magunkat, ha megtámadtatunk, vagy ha érdekeink bennünket támadásra kényszerítenek?! Maradhatunk-e nyugodtan ott s dolgozhatunk-e nyugodtan önnön megszilárdulásunkon? A logika e kérdésekre, külöüösen az utóbbira határozott feleletet ad. Nem a vitatkozás azon logikája, melylyel mi itt e padokon beszélünk, hanem az élet és a tények kérlelhetetlen, mert kényszerítő logikája. Tulajdonképeli minő czél és minő törekvés vitt be bennünket az occupatióba? Nem a pánszláv törekvések meggátlása, melyet oly nagyon ellenezni látszik a ministerelnök ur. Hiszen oly
