Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.
Ülésnapok - 1881-63
f|g 63. «r:ii6ág«s ülés föferaár 23. 2882. nek, hibásnak, károsnak tartom, azt jogom van elmondani, de kárhoztatni egyénileg itt legalább nincs jogom. Ugyanazért kénytelen vagyok különben igen t. barátomnak, Szontagh Pálnak azon kifejezését: „Kelj fel^ helyedről, hogy én odaüljek", visszautasítani. Én azért léptem ki azon pártból, mert a kormánynak és a többségnek keleti politikáját nem helyeseltem; tettem azt lelkiismeretes meggyőződésem szerint, nem azért, hogy én a helyükre sóvárogtam volna, a melyekre, mint t. barátom tudja, ha kedvem lett volna, a legelső alakuláskor eljuthattam volna. Egyébiránt, t. ház, ezen már harmadnapra kiterjedő vita alatt, mely a napirenden lévő tárgyúak teréről messze kihatolt, volt alkalmunk érdekes, élczekkel fűszereit, dialektikai ügyességgel vitt és néha mulattató és érdekes, de mindig figyelmet gerjesztő hosszadalmas előadásokat hallani. Eu ellenkezőleg mondhatom, hogy egyúttal rövid és meglehetősen untató leszek. (Halljuk f) Mert oly komoly tények irányában, oly komoly senyékkel szemközt, minőkkel ma állunk; oly téisyekkel szemben, melyek az én meggyőződésem szerint Magyarország, a magyar nemzetiség, a magyar fajnak életkérdését érintik, nem akarok élczekkei fűszerezett — ha bírnék is azokkal — vagy dialektikai ügyességgel érdeket gerjesztő beszédet mondani, hanem szárazon, a mennyire lehet, lényeges érvekkel számolni a körülményekkel és oda törekedni, hogy a t. ház többségét meggyőzzem aggodalmaim alaposságáról és a kormányt kérjem, hogy vagy oszlassa el ezen aggodalmaimat, vagy ha eloszlatni nem képes, intézkedjék jövőre ugy, hogy a minket fenyegető veszélyeket elhárítsa. Nem irigylem, t. ház — mert irigységet nem ismerek — de elismerem, azon dialecticai ügyességet, melyei a t, miuisterelnök ur itt, a közös kormánynak volt és jelenlegi férfiai pedig a delegátióban tanusúoítak; de valóban nekem is sajnálnom kell azon felfogást, melyet előadásaikban syilvánííottak, azon szívósságot pedig, melylyel egy már most eredményeiben rosznak bizonyult politikához ragaszkodnak, szánnom kell hazám érdekében. Sajnálnom kell azon hibás felfogást, melylyel az akkori közös kormány keleti politikáját inaugurálta, az egész orosz-török háború alatt kecelte és végre Bosznia és Herczegovinába realisálta. Sajnálnom kell ezt hazám érdekében, szánnom kell a magyar kormányt, hogy ezen pohn lkához hozzájárult, ezt helyeselte és ma is pártolja; mert teljes meggyőződésein szerint, e politika, mely már is annyi pénz és vérbeli áldozatokat rótt szegény hazámra és a monarchiára, folytonos, háborgások, lázadások után végre mégis európai háborúba fog bennünket keverni és ezen háborúban ha politikánkat meg nem változtatjuk, mi isolálva magunkra maradunk s azért a vesztesek leszünk (Igaz! Ugy van! a balés szélső baljelöl) és ezért kell sajnálnom e politikát és szánnom a magyar kormányt. Rámutatott a t ministerelnök ur egy hatalmas szövetségesre. Elismerem, nagyra becsülöm e szövetséget, de egyre bátor vagyok figyelmeztetni : hogy ezen szövetség két, vagy ha tetszik négy szemen nyugszik. Hogy r a hatalmas német császár barátja dynastiánknak és a monarchiának, az természetes. 0 annyi hatalmat elvett tőlünk, hogy annak fejében, ő, ki a Habsburg-háznak annyival tartozik, lovagiasan érzi viszont kötelességeit és nincs benne kétségem, hogy azokat le fogja róni. Van továbbá ott egy hatalmas kanczellár, a ki miután meggyőződött — s ez érdeme az akkori külügyérünknek — Ausztriának föltétlen barátságáról s ezt érdekében levőnek találta felhasználni, nem lesz értté hálátlan, miután érdekeivel is találkozik; de ha ezen férfiak, kik éltük alkonyán vannak már, az emberiség sorsát követve, kimúlnak, akkor az érdekek politikája fog előtérbe lépni s akkor uraim, az ép oly ügyes, mint ravasz orosz politika, — különösen mondom orosz, nem szláv, mert ezt meg akarom különböztetni — mondom, az orosz politika fog a német érdekek számára is a mi rovásunkra oly előnyöket találni és nyújtani, melyeknél fogva, mert egyes emberek nem lesznek oly hatalmasak, mint a nemzet érdekei, kénytelenek lesznek hátrálni és minket magunkra hagyni és akkor következik be azon veszedelem, mely engem oly komolyan aggaszt! Megfoghatatlan t. ház, azon makacs ragaszkodása a kormánynak a már most tényekben bebizonyult téves politikához, mely mindenben csalódás, hiba és tévedés volt. Ha uoy magába szállva a t. kormány és ugy mint Szontagh Pál barátom, monda lelkiismeretével számolna, mint jó keresztény, mikor az urvacsorához készül és felvetné a kérdést, hogy ugyan teljesültek-e mindazon remények, állítások, melyeket ő kezdetben ezen ügyhöz kötött: kénytelen volna bevallani, hogy mindenben, megengedem bona fide, csalódott. Ott van először a külügyministernek azon állítása, hogy Bosznia és Hercegovina elfoglalása csekélységbe kerül, nem ütközik nehézségbe, 20 millió elég lesz és ha én hatvanat kérek, úgymond, teszem azért, mert Berlinbe megyek és ott akarok olyan imposaus állást elfoglalni, hogy ha egy nagy háború kitörne, elegendő eszközzel rendelkezzem. íme az első csalódás: Bosznia elfoglalására mm volt elég 20 millió, hanem a hatvanat is majd meg kellett három szorozni, temérdek vért ontani és sok csatát vívni. Azután azt mondták: a váratlan nehézségek le lévén küzdve, jó administratió által a
