Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-62

208 62. orsságo* ni és február 22, I8S2. Eötvös Károly t. képviselő ur szemére vetette Baross Gábor t. barátomnak, valamint nekem is, hogy mindenről beszéltünk és rósz néven láiszott venni, hogy említettük a politikai lelkiismeretet. Megengedem t. ház, hogy beszéltünk olyanról, a mi szorosan a tárgyhoz nem tartozik és ilyen talán a politikai lelkiismeret kérdése is, mert hisz ezt és ennek komolyságát kölcsönösen tartoznánk egymásról feltenni; de ha hibáztunk, csakugyan nem vagyunk annak okai, mert mi feleltünk Helfy képviselő urnak és Mocsáry képviselő urnak s felelvén, kénytelenek voltunk azokra a themäkra kiterjeszkedni, a melyeket ők láttak jónak és nem mi, a vita keretébe bevonni. Ha tehát vád illethet valakit, nem minket, hanem azokat illetheti, a kik ezen kérdéseket bevonták a vita keretébe. Különben mindennek daczára és mindannak, hogy a t. képviselő ur meglehetősen ellenem is törte lándzsáját, egy elismeréssel tartozom neki és ezen elismerés az, hogy mai beszédében egy nagy előhaladást látok. (Halljuk!) Ugyanis azokról a padokról eddig azt^ hallottuk csak, hogy ne legyen közösügy. O ma nem azt mondta, ő azt mondta és annyit vallott be, hogy ő és elvtársai a létező közösügyek kezelésének egy mis módját óhajtják, (Ugy van! jobbfelöl. Zaj. Ellenmondás a szélső baloldalon.) Ezt kivánom eonstatálni; hogy helyesléssel találkozik-e elvrokonai részéről vagy nem, azt nem tudom. A t. képviselő ur hihetőleg nem emlékezve a legközelebb, csak tegnap mondottakra sem, azt is felhozta vádul, vagy ugy állította a dolgot, mintha akár Baross t. képviselőtársam, akár én kétségbe vontuk volna azt, hogy ezen alkalommal, midőn a delegatióban megszavazott költségek, meggyőződésem szerint, összegükben változatlanul a budgetbe beiktatandók, mondom, mintha tagadtuk volna, hogy ez alkalommal a kormánynak politikáját, mely ezen költségeket szükségesekké teszi, kritika alá vonni lehetne. Hivatkozom tehát arra, hogy nemcsak nera tagadtam, de sőt most épen nem is régen magam kimondtam azon nézetemet, mely szerint igenis szerintem az összeg beállítása meg nem tagadható, de ezen alkalommal a kormány politikáját kritika alá venni helyesen és teljesen lehet. De még más szemrehányást is tett a t. képviselő ur. Legalább ugy kell értenem, hogy én mint magyar ministerelnök a felelősséget nem akarom elvállalui azért, a mi a közös ministeriumban, illetőleg a delegátióban történt. Engedelmet kérek, már ezt csakugyan nem várhattam, miután még nem is régebben, mint épen tegnap, de nem is először, hanem isten tudja hányadszor határozottan hivatkoztam reá és azt mondottam, hogy kár a közös mimeterekre hárítani első sorban a felelősséget és a magyar ministereket ssak mint bűnrészeseket tüntetni fel; mert a magyar minister, a ki itt van és itt marad a történtek után, az a felelősséget tartozik viselni és viseli is. (Helyeslés johbfeló'l.) Nem tudom tehát, hogy mi vitte oda, hacsak nem valami kedvencz eszmény, hogy épen tegnap történt nyilatkozattal szemben ugy állítson elő, mintha én a parlamenti felelősséget vissza utasítanám, — mondom, talán kedvencz eszméje vezette az utczai, vagy lámpás alatti felelősségre. (Tetszés jobb/elöl) De abban sincs igaza a képviselő urnak, midőn a delegátiót megtámadta, hogy túlment volna hatáskörén, ha administrátióról és ujouezozásról beszélt. Mellesleg megjegyzem, hogy az általa annyira perhorreskált négyes albizottság nem olyan valami, a melyből — mint feltenni látszik — az ellenzéket ki lehet zárni; mert a négyes albizottság a delegatió összes tagjaiból áll, vagyis inkább a delegatió zárt ülése. Már most, hogy ott, a hol kényes természetű külügyi dolgokról kell felvilágosítást kérni és nyerni, hogy ilyen bizottsági ülések tartassanak, azt kétségbe vonni nem lehet. De megengedem, hogy a delegatió túl ment volna hatáskörén, ha ujonezozási törvényt vagy administrationális rendszert akart volna megállapítani ; de hogy azzal, hogy ezen kérdésekre felvilágosítást kért és kritikát gyakorolt azon testület, a mely hivatva van az ezeket intéző ministerek eljárása felett bírálatot mondani és őket esetleg felelősségre is vonni, hatáskörén túlment volna, azt határozottan tagadom; mert lehetetlen az eljárás felett Ítéletet mondani a nélkül, hogy a szükséges fdvilágosítások megadassanak. (Helyeslés jobbfeWl.) A. képviselő ur egyébiránt bírálván az administratiót, — csak mellesleg jegyzem meg a nélkül, hogy ez irányban bővebben akarnék szólani, — azon gyanúsításokat, melyeket nem magyar vagy nem német nevök miatt katonai személyekre, vagy hivatalnokokra kimondott, a leghatározottabban visszautasítom; (Helyeslés) ezt tehát csak mellékesen megjegyezve, a mi az administratiót illeti, azt mondja a képviselő ur: értené, ha 1878-ban azt monlotta volna a kormány, hogy vagy a muzulmánokra, vagy az orthodoxokra — csodálatosan kifelejtette a katholikus szlávokat — (A szélsB bal/elől: Kevesen vannak!) tehát ezek egyikére támaszkodva, legyőzném a másikat és a magamnak megnyert felet felhasználom az ellen, a mely nyughatatlankodik. Mit tesz ez? Azt, hogy a képviselő ur azt vélte volna helyes politikának, hogy az ott levő különböző elemeket ne kibékíteni igyekezett volna a kormány és nem 'megnyerni a czivilizátió békés munkájának, hanem, hogy az