Képviselőházi napló, 1881. III. kötet • 1882. február 13–rnárczius 2.

Ülésnapok - 1881-54

54. országos ülés fefcruár 13. 1882. JJ hogy azért nem terjesztette fel ő Felségének megerősítés végett azon munkálatot, mert az által ő Felségének rezervált királyi jogai érintve vanűak. Hát nem az lett volna-e a minister ur kötelessége, hogy megjelölje azon pontokat, melyek a királynak fenntartott jogait sértik és felszólítsa az egyházi kongressust, hogy azokat vagy módosítsa, vagy pedig derítse fel a kérdést annyiban, hogy azok által ő Felségének állami hatalma nem csorbul. Csak legközelebb, talán tegnapelőtt hallottuk, hogv a minister ur miért nem eszközölte a Muraköznek egyházi tekintetben Magyarországhoz való visszakapcsolását. Ugy adta elő a dolgot a minister ur, mintha ez nem az ő mulasztása miatt halasztatott volna eddig; pedig méltóztassék csak visszaemlékezni, nem Urváry Lajos képviselő nr hozta ezen kérdést először szőnyegre, évekkel és évekkel ezelőtt szólalt már fel ez iránt Bessenyei képviselőtársunk, sőt annak előtte régebben is más képviselők. A minister m pedig, ugy látszik, csak az utolsó időben indította meg a tárgyalásokat, a melyeket azonban most azért szakított félbe, mert — úgymond — a szombathelyi püspökség üresedésben lévén, a tárgyalásoknak menetét ez föl tartóztat] a. Mintha bizony ezen kérdésben a tárgyalásokat a majdan kinevezendő püspöknek, nem pedig a minister urnak kellene folytatnia a zágrábi érsekkel. De legsúlyosabb mulasztás t. ház az, melyet a minister ura vallásszabadság dolgában elkövetett. 1. ház, 1869 óta évről évre szólván a vallásszabadság dolgáról, lehetetlen, hogy ezúttal áj okokat tudjak annak támogatására előhozni: de miután vannak a t. házban és pedig nagy számmal, a kik a múlt országgyűlésnek nem voltak tagjai, ennélfogva bocsánatot kérek, hogy ismét a dolog érdemébe bebocsátkozzam, vizsgálva mindenekelőit azon kérdést, létezik-e Magyarországon vallásszabadság és azután, ha nem létezik, vájjon szükséges-e annak behozatala. {Halljuk!) T. ház! Az utolsó törvények, melyek vallás dolgában Magyarországon hozattak, az 1867: XVII. és az 1868 : LIII. tör vény czikkek. Az első az izraelitáknak politikai és polgári tekintetben a keresztényekkel való egyenjogúsításáról szól, a másik a bevett keresztény vallásfelekezetek egymásközti viszonosságát tárgy azzá. A mint e törvényeknek már czímei is mutatják, a vallásszabadságról egyik törvényben sincsen szó. Az első a zsidókat politikai és polgári tekintetben teszi egyenjoguakká a keresztényekkel, a második a törvényesen bevett vallásfelekezetek hiveit egymás közt egyenlőknek nyilvánítja. így tehát a zsidó lehet keresztény, de megfordítva a keresztény nem vallhatja Mózes hitét. A bevett vallások bármelyikét követő egyén áttérhet más, de csakis bevett vallásfelekezet kebelébe, egyéb, bár keresztény, de törvényesen be nem vett vallást azonban szabadon nem követhet. Ugyanazon törvénynek egy másik czikke szériát a vegyes házasságokból született gyermekek, ha fiúk az apjok, ha lányok az anyjuk vallását tartoznak követni. A természeti törvény — véleményem szerint — azt kívánja, hogy a gyermekek neveléséről és igy vallási neveléséről is a szülők intézkedjenek. {Helyeslés a szélső balon.) Az 1868. törvénynek 20. szakasza értelmében azon hitsorsosok, kik nem képesek önálló egyházközséget alkotni, tartoznak a szomszéd egyház községhez csatlakozni. Nézetem szerint t. ház, mindez vallási kényszer és nem lelkiismereti szabadság (Ugy van! a szélső balon) és hogy ezen törvények a gyakorlatban, az életben valóban alkalmaztatnak is, arra nézve igen számos példát idézhetek. (Halljuk!) Zomborban történt 1870-ben, hogy egy zsidó apa, ki egy keresztény nővel törvénytelen házasságban élt, miután első-szüíöít gyermekét, a mely leány volt, megkereszteltette volt, a másodikat, a mely finemű volt, a maga izraelita vallása szertartása szerint vétette fel az egyház kebelébe. Az illető katholikus lelkész panasza következtében, a vallás- és közoktatási minister ur egy határozatával elrendelte, hogy azon, a zsidó egyházba már beavatott gyermek, ha kell, erővel is megkereszteltessék;, keresztyén anyakönyvbe iktattassék és azontúl mint keresztyén neveltessék. Ezelőtt mintegy 20 évvel a Mortara eset, mely nem igen különbözött ezen zombori esettől, az összes európai fölvilágosult közvéleményt maga ellen zúdította, a mennyiben a zsidó szülők akarata ellenére a római curia egy kiskorú gyermeket megkereszteltetett és a keresztyén vallásban neveltetett. Ezer szerencse, hogy ezen zombori eset nem jutott a nyugateurópai népek tudomására, különben ugyanazon ítéletet hozták volna felettünk, melyet egykor a római curia felett mondottak. A vegyes házasságokból született gyermekek — mint már említettem, — ha fiúk az atyjuk, ha leányok az anyjuk vallását kötelesek követni, mely rendelkezés ellenében sem megegyezés, sem szerződés nem tekintetik érvényesnek. Történik mindamellett, hogy a szülők eltérvén e törvényes intézkedéstől, kölcsönösen megegyeznek, hogy ne a törvényben megnevezett illetékes lelkész keresztelje meg a gyermeket; történik a protestánsok, történik a katholikusok részéről is. A minister ur, a hányszor ilyen eset tudomására jut, mindannyiszor kötelességének tartja az illető lelkészt egyházi hatósága utján megdorgáltatni s a törvény tiszteletben tartására utasítani és arra kötelezni, hogy a keresztelésről a törvényesen illetékes lelkésznek jelentést tegyen, hogy az a megtörtént keresztelést a maga anyakönyvébe bevezesse.