Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-51

346 51. országos Ülés február 9 188*2. eire, hét vaskos kötetet tesznek ki azok, tessék azokban lapozgatni, megfogja látni, hogy igenis ez a kormány nem aludt, ez a kormány működött, még pedig llainélet, az államigazgatás minden terén, nem véve ki me'g a jogi törvényhozást sem, mert legnevezetesebb törvénykönyvünket, a büntető törvénykönyvet, mely Tisza Kálmán kormányának örök érdeméül fog szolgálni, azt nem én és nem mi Ítéljük meg, hanem a szakértők és a müveit világ, mely mindenütt kedvezőleg nyilatkozott a mi büntető törvénykönyvünkről. Különösen kifogásolta, a t. képviselő ur azt, hogy az 1877: XX. törvényczikkben foglalt gyámsági és gondnoksági törvén}myel lerontatott a közigazgatás és igazságszolgáltatás között létező fal. Én ezt tagadom, tagadom pedig azért, mert a ki figyelemmel olvassa ezen törvényt, meg fog belőle győződni, hogy ezen törvény az árva ügyeknek csak azon részét utasította a közigazgatási hatósághoz, a mely a vagyon feletti felügyeletre s a gondnok és gyám számadására vonatkozik, de mihelyt peres ügy van szóban, az mindjárt a bíróság elé tartozik. Én legalább igy értettem ezen törvényt Vádul hozta fel a t. képviselő ur azt is, hogy büntető törvénykönyvünk nem felel meg a gyakorlati életnek: és itt főleg azt kifogásolta, hogy ezen törvénykönyv a politikai bűntetteket véghetetlenül súlyosan, ellenben a csalást igen kevéssé bünteti, sőt az utóbbit nem is közvádra, hanem csak magán vádra engedi csak üldözhetni. Már engedjen meg a t. képviselő ur, de mint jogász, azt hiszem, tudni fogja azt, hogy mind a törvényhozó, mind a biró, mikor bűnös cselekvényről vau szó, két szempontot szokott figyelembe venni; as alanyi és tárgyi szempontot. Lehet, hogy némi diessúgár övezheti alanyi tekintetben a politikai bűnöst és alanyi tekintetben piszkosság terheli a csalót, De engedelmet kérek, a büntetés nem alanyi, hanem alanyi és tárgyi szempontból szabandó ki. Már pedig ha mérlegeljük a bűntettek súlyát, a politikai, az állam elleni, vagyis az úgynevezett politikai bűntettek —- mert ilyenek sajátlag nincsenek — sokkal nagyobb veszélyt idéznek elé egy államra, az államnak épségére és alkotmányára, mint az egyszerű csalás, melynél a csaló talán csak egy jámbor filiszteust ámított el. (Derültség.) Már engedelmet kérek, a ki politikai bűntettet bövetett el, tárgyilag nagyobb veszélyt hoz az országra, az egész országot lángba és vészbe boríthatja és azért súlyosabban is kell büntetni, a mmthog}' nemcsak a mi büntető törvénykönyvünkben, hanem széles e világon mindenütt súlyosabban büntettetik a politikai bűntett, mint a csalás. (Helyeslés a jobboldalon.) A mi azt illeti, hogy a csalásnál csak magán feljelentés folytán lenne megindítható a vizsgálat, arra nézve bátor vagyok t. képviselőtársamat figyelmeztetni a büntető törvénykönyvnek 381. és 382. szakaszára, mert a most említett szakaszokban kivette a törvény a csalásnak úgynevezett qualifikált, súlyosabb eseteit s itt a közvádló kezében van a panasz megtételének joga, mig az 50 frton alóli csalási esetekben a károstól függ, hogy tetszik-e neki bűnperbe fogni a csalót avagy nem. Igaz. hogy itt ismét rám olvashatja t. képviselőtársam azt, hogy a büntető törvénykönyv nem tesz különbséget a bűntettek között és különösen azok között, melyek a qualifieált esetek közé nem tartoznak. Igaz és én elismerem, hogy ez hiba. S ha azt akarja, hogy kedve szerint nyilatkozzam, kijelentem és ő bizonyosan ismerni fogja közkézen forgó könyvemet, melyben láthatta, hogy én a büntető törvénykönyvnek minden szakaszát nem helyeselhetem. Elmondtam azt is, hogy mit nem helyeslek. De engedelmet, egész Európában nincsen törvénykönyv, a mely bizonyos tekintetben kifogás alá nem eshetnék, mert hiszen mindannyi emberi mű és épen a törvényhozás való arra, hogy azt időről időre javítsa. (Helyeslés a jobboldalon.) Kifogásolta t. képviselőtársam, a kihágási törvénynek famosus 53. szakaszát. Á vallásos felekezetekre vonatkozó magyarázatomban ezen kérdéssel talán én fogklkaztam legelőször és én e szakaszt elhibázottnak és alkalmatlannak tartom arra, hogy a vallásfelekezetek közötti békét fentartsa és megőrizze. De abból, hogy a törvénynek egy szakasza nem jó, nem következik, hogy az egész kihágási törvény rósz, hanem következik az, hogy az 53. §-t ki keli igazítani. Kifogásolta a t. képviselő ur a hadbiróságokat és a szentszékeket is. Engedje meg a t. ház, hogy e tárgyban is röviden szólhassak, annyival is inkább, mert a képviselő ur határozati javaslatot adott be, melyben azt indítványozta, hogy a katonaság hazánkban a polgári hatóságok hatáskörébe utaltassék bünfenyitő ügyekben. Kiindult a t. képviselő ur azon törvénysértések okából, melyek — fájdalom — hazánkban a közös hadseregnek egyes rakonczátlan tisztjei által elkövettetnek. (Halljuk! a szélső bah oldalon.) Ezt az egész nemzet közvéleménye elítélte, de abból, hogy a közös hadseregnek egyes tagjait elítéli, nem következik, hogy a közös hadsereg egész intézményét elítéli. Igazságtalan és a büntetőjogban el nem fogadott elv az, hogy az egyesnek vétkéért testületek büntettessenek , ennélfogva ezért az egJsz hadsereget megtámadni nem lehet. (Helyeslés a jobbon.) De tagadhatatlan az, hogy a polgárok és katonák közti viszony szabályozandó, csak anynyiban térek el t. képviselőtársamtól, hogy még nem látom elérkezettnek az időt, a mikor a