Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-50
334 ä0- országa tles (tíbruät &. IS82 mert elviszik a törvényszéket. Kern állítom, t. ház, hogy ezt a kormány férfiai maguk akarják, nem állírom, (Közbeszólások a szélső balról: Pedig bátran lehet!) habár talán szabad lenne állítanom, de állítom azt, hogy azon kortesek, kik a vidéken ez irányban működnek, az igazságszolgáltatás legdrágább kincseit ily tiszteletre nem méltó módon felhasználják kortes eszközül. (Igaz! r "ügy van! a szélső balon.) Én azt hiszem, hogy a t. ház, figyelembe véve különösen azt, liogy itt oly helyi érdekekről van szó, melyek országos érdekekbe nem ütköznek, de sőt maga a közönség és az érdekelt bíráknak jogosult magán igényei által is sürgős reformra várnak; figyelembe véve különösen azt, hogy a pénzügyi bizottság is azt mondja, hogy a maga részéről is sürgősnek tartja ezen reformot, figyelembe véve azt, hogy az igazságügyminister ur a pénzügyi bizottságnak múlt évi deczember 25-én tartott ülésében maga is kijelentette, hogy sürgősnek tartja ezen reformot és kijelentette azt is, hogy a tanulmányozás már annyira haladt, hogy a jövő ülésszak elején a javaslat előterjesztethetik a képviselőháznak : (Derültség a szélső' baloldalon) én az igen t. ház figyelmét nem fárasztom, hogy bővebben indokoljam, hanem utalva az igazságügyminister ur ezen nyilatkozatára és hivatkozva a pénzügyi bizottságnak ezen enuntiatumára, beszédem végén e tárgyban egy rövid határozati javaslatot fogok előterjeszteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De t. hass, térjünk át a szorosabb értelemben vett legislativ alkotásokra, térjünk át törvényhozásunk azon rendszerére, mely a gyakorlati élet szükségletei által mérlegeltetik, térjünk át arra, hol az igazságügyi politikának valóságos alapjait kell keresnünk. (Halljuk!) 1870. óta t. ház., azon törvényekre, melyek megalkottattak, ide nem számítva az igazságügy ministerium központi közegeit, elköltöttünk már 80,000 frtot az úgynevezett codificationális költségek fejében {Közbeszólás a, szélső baloldolon : Jól esett Csemeginek!) s ezen költségek mellett mégis nagyobbrészt oly törvények alkottattak, melyek az előbb szerencsésen megvont demarcationalis vonalat a közigazgatás és juridieutn közt. szerencsétlenül tönkretették és a közigaz gatás hatáskörét a juridikum territóriumába mélyen benyúlni engedték. Itt van e téren ijesztő például a gyám- és gondnoksági törvény, hol százak és ezrekre menő vagyonok fölött bíráskodik a qualificadóhoz nem kötött közigazgatási fórum, mely mellett jogorvoslatként működik egy közigazgatási bizottságnak nevezett fából vaskarikaféle intézmény, a hol telegraphisták és postások teszik bizonytalanná az igazságszolgáltatást. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ott van a Cselédtörvény. Azon princípiumnál fogva, hogy minima non curat praetor, a szegény cselédnek anyagi igényeit és munkabér-követelményeit qualificatióval nem biró rendőrséghez utaljuk a nélkül, hogy a rendes bíróság előtt az orvoslat remediumát esak fenn is tartanok. És jellemző, hogy a kormánypolitika mindig mostoha ott, hol szegényekről, gyámoltalanokról van szó. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások jobb/elől.) Térjünk át a büntető törvényre. Nem tagadhatom, hogy a büntető törvényköny megalkotásánál, annak megalkotója nem maradt kizárólag az általa kétségen kívül állítólag bírt jó szándéknál, hanem alkotott egy törvénykönyvet, mely a büntető kritika szempontjából is díszes helyet fog elfoglalni törvényhozásunk tárában. De hát ez is, mint minden véges emberi elmével termelt mű, a gyakorlati életben már is szembetünőleg felmutatja hibáit. Legfőbb hibája a büntető törvénykönyvnek az, hogy a gyakorlati élettel és annak bűnözésre való hajlamával épen ott nem számol, a hol ezt a kor szelleme leginkább követeli. így vagyunk, hogy a csalást a büntető törvénykönyv hivatalból üldőzendőnek nem tartja, a csalási kísérletet pedig még csak üldözni sem engedi. Ebből oda jutottunk, hogy csalás miatt ma Magyarországon csak az kerül az igazságszolgáltatás sújtó keze alá, a ki vagy egészen gyámoltalan, vagy tudatlan, vagy véginségben követte el a csalást, mert ha üzletből csínálja a csalást rafinirozva, akkor kiegyezik az illetővel és őt utói nem éri az igazság sújtó keze. És ha e mellett tekintetbe vesszük, hogy az ügynevezett politikai természetű bűntettek és vétségek irányában mily túlságos rigorositással jár el, akkor valóban indokolatlannak találom, hogy épen ezen. hogy ugy mondjam, europaszeríí bűntény irányában miért ment a liberálismus legtúlsó határáig, (Helyeslés a szélső baloldalon) nem értem, hogy miért tette Magyarországot a külföldről ide vándorló mindenféle nemzetiségű csalók menhelyévé. Éles ellentétet képez ezzel az 173. §., a hol arról van szó, hogy pl. valaki talán hazafiúi meggyőződésből, talán nemzetéért aggódó féltékenységből egy szót mer kiejteni az Ausztriával fennálló kapcsolat ellen, ott a biró, ki a kormány kinevezésétől függ, nagyon sok erélyre lesz szüksége és még több erőre, ha az illetőt a börtön sötétségébe nem fogja ítéletével dönteni. (Igaz! a szélső baloldalon.) De van a kihágási törvénynek egy szakasza, az 53. §.; e szakasz t. ház, mintha csak a dodonai berkekben készült volna, oly mystíkus szövegezéssel került a közönség elé, hogy nem vált másra, mint arra, hogy a vallásfelekezetek közt fennálló üdvös békét
