Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-50

50. országos ülés február 8. 1882 3^3 dékkal, inauguráltak, de melyről a tapasztalat és az élet kimutatta, hogy csak negatív értékkel bir, hogy a gyakorlat annak helyességét nem igazolta; sőt mi több, nem-e kötelességem felszólalni ezen iskola, ezen irány ellen, midőn látom, hogy nálunk ezen szerintem sem jogosult irányt is gépszerűen utánozzák? Van sok ember nálunk, a kiknek elegendő, ha valamely intézmény Francziaországban, Belgiumban elfogadtatott. Nem is vizsgálják, vájjon jó hatása volt-e ott annak, hanem vakon alkalmazzák hazánkban is. Felütik Gneistot, John Stuart Millt, Bluntschlit, lapoznak Rottek-Welker „Staatslexicon"-jában és ha abban valamely intézményt vagy elvet helyesnek találnak, elfogadják azt, nem törődve azzal, ha a polgárember elszegényedik, a földmívelő nép elpusztul. (Zaj.) Hiszen ha nem állana ezen vád, melynek merészségét elismerem, akkor csak azt kellene kérdeznünk, minő bázison áll a mi egész választási törvényünk, a mi képviseleti rendszerünk, vájjon rendelkeznek-e a választó-kerületek a szükséges eszközökkel, hogy szükség esetén a nép akaratát érvényre emeljék? Hiszen láttuk, nem rég történt, hogy Edelsheioi-Gyulay elegendőnek tartott egy csekély, utóvégre nem nagy jelentőségű utczai kravallt és bebizonyította, hogy ö az ur a hazában. Igaz ugyan, hogy nem sokáig bizonyította, azaz bizonyította addig, a míg ő azt strategieus szempontokból jónak látta. És — bocsánat az élesebb kifejezéséit — EdelsheimGyulay intézkedett, nem törődve a magyar kir. kormánynyal és még sokkal kevesebbet törődve a parlamenttel, daczára annak, hogy abban oly fényes és talpraesett szónoklatok tartattak. És jól emlékszem, hogy a t ház akkor egészen nyugodtan fogadta a dolgot és rt, melynek körében küzdeni szerencsém van, tartotta érdemesnek ez ellen felszólalni. Már ped

;

g nem tagadható, hogy Magyarországnak ezredéves alkotmánya van, nem tagadhatja a parlamenrarismus legnagyobb ellensége sem, hogy Magyarország alkotmánya nem volt fictió, hanem test és vér. Tudom, az újabb iskola hívei azt fogják szememre lobbantani, hogy könnyű volt a régi tekintetetes karok és rendeknek, midőn azok küzdöttek a megyegyűlésen, az ország házában az alkotmányért, azzal együtt a maguk jogait, a maguk privilégiumait védték, hatalmukat, földesúri jogaikat óvták. Igaz, hogy rosszul volt az ugy, de jobb lett volna, ha mi tanulságot vontunk volna abból, hogyan intézzük a dolgokat, hogy a magánérdek összevágjon a közérdekkel. Most a dolog megfordítva van és engedjék meg, hogy ezt pár példával igazoljam. Az iparos pl. azt mondja, hogy kényszerszövetség nélkül nem tud megélni és jönnek tanáraink, tudósaink és azt mondják, hogy a tudomány az iparszabadKÉPVH. NAPLÓ, 1881—84. II. KÖTET. ságot követeli, mely korlátokat nem tűr és a tudomány általában a kisipar létjogosultságát tagadja. A földmívelő nép azt mondja, hogy az uzsora megfosztja őt ősi birtokától, házától és erre azt mondják — magam voltam tanuja — igenis, elismerjük a birtok-minimumnak vagy az ősiségnek bizonyos mutatis mutandis való alkalmazásának helyességét, de a fennálló jogrend, az államrend, a magasabb politika, a tudomány, melyhez ti földmívelő emberek nem értetek, elitéli azt. Egy szóval most az állampolgárok érdekeit, létfeltételeit beleerőszakolják, belepréselik a doctrinába és alig szükséges mondanom, hogy azon iparosember, kinek szerény boltját bezárták, azon földmívelő, ki Amerikába volt kénytelen bujdosni és ezrekre megy azok száma, kik folyton kivándorolnak Amerikába, hogy ez az iparos és földmívelő nem viseltethetik nagy tisztelettel és rokonszenvvel azon állam irányában, mely megfosztja őt vagyonától, hanem azt mondja, hogy maradt volna inkább ez a jog- és államrend, mint ő, az Operenczián túl. Azt fogják önök felelni, hogy az államnak nem az a feladata, hogy egyes osztályok érdekeit kielégítse, mi mindannyian állampolgárok vagyunk. Csak hogy mielőtt valaki állampolgár, szükséges, hogy előbb akár csizmadia mester, akár földmívelő parasztember, vagy a politika tanára legyen. Tudomást kellett pár nappal ezelőtt vennem egy úgynevezett ipar- és kereskedelmi kamara tárgyalásairól. A tagok hosszú sorát hozták fel az intézkedéseknek és mulasztásoknak, legtöbbíiyire olyanokat, melyek megnehezítik és megbénítják az ipart és a kereskedelmet Végre azoa keserű panaszra fakadtak, hogy hiába volna az országgyűléstől segélyt várni, hiszen ott csupán vidéki, csupán földmívelő küldöttek ülnek, csupán a parasztok képviselői, mit értenek ezek az iparhoz és a kereskedéshez, ezeknek az ipari és kereskedelmi érdekek iránt nincs semmi fogékonyságuk és még kevésbé lehet állítani, hogy azokat értik. S mégis hogyan állunk tulajdonképp Az igaz, hogy a lakosság egyharmada őstermelő, azaz lúlnyomólag földmívelő és mégis a fekvő földbirtok 2976 százalékot fizet, mint. egyenes adót a tiszta jövedelemből, mig ellenkezőleg az úgynevezett polgári foglalatosságok nagyobbrésze csak 10 százalékot, kisvárosokban lakó és segéd nélkül dolgozó iparosok még kevesebbet. A hypotekáris intézmény tönkreteszi a földbirtokot és egyenes monopólium a tőke részére. Másrészt tudjuk, hogy Magyarországnak van körülbelül 200 nagyobb városa és községe, mely 5000 és több lakost számlál, ezeket polgári osztályok lakják. És mégis, mint t. képviselőtársam helyesen jegyezte meg, van valami anban, hogy az ipari és kereskedelmi érdekek nálunk nincse40