Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.
Ülésnapok - 1881-49
49. országos íilés február ?. 1882. 307 (Mozgás a szélső baloldalon.) így megy ez végig t. ház, s különösen, ha hozzá vesszük a lakást, a cselédeket s mindent, a mi a közönséges élethez szükséges, látjuk, hogy Bécsben mindez aránytalanul drágább. (Felkiáltások a szélső balon : Más szük-égleti czikkekpedig olcsóbbak mint Budapesten!) Ebből méltóztatnak belátni ezen kívánság méltányosságát. Hozzá jön még egy más körülmény s ez az, hogy ezen ministeriumban, mely igen sok változáson ment keresztül, mely eleinte igen nagy személyzettel birt s mely következetesen leszállíttatott, éveken keresztül nem történik előléptetés, ott 25—30 évig vannak alkalmazva a hivatalaokok s ezek közül egy pár 20 évnél több időn át ugyanazon állásban van. Á pénzügyi bizottság a drágasági pótlékot valamennyi tisztviselőre kívánta kimondatni, kivévén a ministert és a helyettes államtitkárt. Vannak e ministeriumban hivatalnokok, kik 20 évnél hoszszab ideje vannak alkalmazva. Tehát mindbe indok, hogy előléptetésre nincs kilátás, hogy hosszú ideig van a hivatalnok egy állásban, továbbá, hogy Bécsben a hivatalnokoknak sokkal magasabb fizetéstik van, azt hiszem, annyira meggyőzhet mindenkit, hogy itten halasztásra nincs szükség. Kérem tehát a t. házat, méltóztassék a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadni, Elnök: Kérem azon képviselő urakat, kik a Madarász t, képviselő ur által beadott halasztásiindítványt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Most kérem azon képviselő urakat, kik az indítványt nem fogadják el, méltóztassanak felállani (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Madarász József: T. ház! Kértem a t. házat, hogy azon esetre, ha a halasztási indítványt nem méltóztatik elfogadni, engedje meg nekem, hogy a tárgyra nézve azután nyilatkozhassam. A t. előadó ur ugyan a halasztási indítványt már magával az érdemleges tárgyalással akarta elüttetni ] azonban én köszönöm az előadó urnak, hogy már eleve azon gyenge indokokat felhozta, melyeknek alapján azt hiszem, hogy tekintve, nem az ország népének nyomorú helyzetét, de tekintve az országnak magának pénzügyi helyzetét, azon indokok alapján a drágasági pótlékot megszavazni, melyeket az előadó ur felhozott, nem lehet. Nem szólok azon, körülbelül 270 frtot tevő személyi pótlékról, a mely 20 év óta szolgáló bizonyos tisztviselőknek adatik, mert az ily kegyelmi adomány, bármily nyomorult helyzetben legyen az állam pénzügyi viszonya, pénzügyi megrázkódtatás nélkül engedélyezhető, hanem szólok a drága sági pótlékról, a melyet az előadó ur azon tekintetből kivan a ház által elfogadtatni, mert Bécsben. pl. a hus, liszt sdb. drágább, mint itt. Erre nem kívánok kiterjeszkedni, mert az előadó ur igen jól fogja tudni, hogy vaunak bizonyos czikkek, a melyek ott sokkal olcsóbban szerezhetők meg, mint nálunk és hogy az egyik a másikat, ha nem vetné túlsúlyra a mi részünkre, legalább is egyenlővé teszi. Az előadó urnak tehát csak egyetlen okoskodása marad, az t. i., a melyben elősorolja, hogy a közös pénzügymiuisteri hivatalnokok mily borzasztó pénzzel vannak jutalmazva és hogy azok csaknem háromszor annyi fizetést élveznek, mint az 6 Felsége személye körüli ministeriurnnál alkalmazott hivatalnokok. Ebből akarja az előadó ur azt a következtetést vonni, hogy tehát Magyarország méltósága követeli meg, hogy az ő Felsége személye körüli ministerium hivatalnokai, ha nem részesittetnek is ezen díjazásban, legalább feléjük közelítés történjék. Én azt jegyzem meg ezzel szemben, hogy Magyarország méltóságát és tekintélyét nem az előadó ur volt szerencsés feltalálni. Már 1867 óta létezik Magyarország méltósága és Magyarország a legkevésbbé szorult rá, hogy oly előadótól tanulja meg, hogy mi illik Magyarország méltóságától, a ki a közösügyi ministeriumoknál levő nagy fizetésekkel akarja indokolni azt, hogy az ő Felsége személye körüli ministerium hivatalnokainak fizetése emeltessék, holott tudjuk azt, hogy 1867 óta, tehát oly időben, midőn még Magyarország pénzügyi helyzete sokkal jobb volt, Magyarország méltósága megengedte, hogy ezen hivatalnokok kevésbbé díjaztassanak. Ezt szembesítve azzal, hogy ma napról napra szegényebb az ország és hogy folyton jobban az adósság örvényébe kerül, akkor ebből az a következtetés, hogy a közös pénzügyministeriumbeli hivatalnokoknak potya a pénz (ügy van! a szélső bnlfdb'l) és hogy azok fizetését egyrészt Magyarország, másrészt pedig Ausztria népeinek ezú'kölködéséhez és az állam pénzügyi helyzetének nyomoruságához képest le kell szállítani. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Másrészről elvárom az igen t. előadó úrtól, hogyha már összehasonlításokat akar tenni, ne a közös ministerium hivatalnokainak fizetését vegye alapul, hanem tessék a mlnisterdnökség hivatalnokainak fizetését figyelembe venni. Én azt hiszem, hogy akár Becsben, akár máshol székeljen egy oly ministerium, a mely megvan és a melyet az 1848-iki viszonyok tettek szükségessé, de a mely az önök által teremtett 1867-iki viszonyok óta cs?k tiszteletbeli létjoggal bir — sőt mondhatnám, talán lesznek, a kik egykor vagy máskor meg fogják mutatni, hogy részben ezen ministerium fennállása azon ambitio és díesvágy folytán, a mely élesztetik a rendjelek sokszor érdem nélküli kiosztása által, ez a nemzetnek nagy erkölcsteleníté-ére is szolgál,— ha drágasági pótlékot ajánlott volna a pénzügyi bizottság e mi39*
