Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-36

36. ©rszág-os ülfs január 12. SS82. -• ; ha a póthiteleket hozzávesszük, sőt ha a dalmácziai idyl költségeit hozzávesszük, a melyeket bár a péuzügyminister ur oly könnyű vérrel tudjon viselni, mint viselte az utolsó három év súlyos kiadásait, — értem, hogy bár az állam hitele ugy virágozzék, — akkor azt huzem, hogy mi ezen évben a 60 millió deficziten alul nem maradunk. T. ház! Azt említettem, hogy felemlítés, sői megrovás ndkül ezen körülményt nem hagyhatom és most ismételnem kell azt, hogy a költségvetés számadatainak csoportosításában azon — nem akarom mondani szédelgéstől, mert a^ nem ide való szó, talán nem is parlamentáris, — hanem azon szántszándékos könnyelműségtől óvakodnunk kell. Kit akarunk mi azzal megnyugtatni, hogy mi nem az igazi képét tüntetjük fel a pénzügyi helyzetnek, magunkat? Hiszen ha beletekintünk, közülünk észreveszi mindenki. Vagy hitelezőinket akarjuk megnyugtatni? Én attól félek, — a t. pénzügyminister urnák nagyon szomorú tapasztalatai lehetnek e tekintetben, — hogy a mi hitelezőink már az éveknek azon számát is tudják, a meddig ők nekünk hitelezőink lesznek. Az ország közönségét akarjuk félrevezetni? Mi hasznunk van benne, sőt mi hasznunk van, ha ez által azon súlyos kötelességet sértjük meg, a melylyel küldőinknek tartozunk ? Óhajtom, hogy a jövő költségvetés — remélem nem ez a kabinet fogja előteijeszteni — óhajtom, hogy a jövő évi költségvetés ezen szándékos könnyelműségről ilyen szomorú tanúságot ne tegyen. De mikor igy áll a helyzet, akkor nemcsak a számok nagy csoportosításának felállításában, hanem még egyebekben sem szabad ok nélkül és voltaképen benső igazság nélkül szépíteni a helyzetet. Pedig én azt gondolom, — bocsánat a kifejezésért, hogy a t. előadó ur a helyzetitek jobb feltüntetésében tovább ment, mint a menynyire mennie szabad, mint a mi as igazsággal Összeegyeztethető lett volna. (Ugy van! a szélső baloldalon.) 0 azt mondja, hogy 3 és fél millióval emelkedtek kiadásaink s megjegyezte, hogy ezen emelkedést okozta a beszállásolási törvény, a nyugdíj-törvény és a nemzetközi viszonyok által szükségelt erődítések. S tovább nem okoskodik, hogy vájjon azon 3 és fél milliót miből teremtjük elé, e felett tovább gondolkozni nem tartja szükségesnek. De vájjon a hadsereg jelenlegi létszáma, szervezetének azon kezelése, mely tényleg gyakoroltatik, vájjon szükségképen keli-e, hogy mindez igy legyen? Vájjon nem lehet-e, nem kell-e segíteni ezeken akkor, midőn a helyzet olyan, hogy — a mint Somssich Pál t. képviselő ur monda — Magyarország a nagyhatalmiság és az ezzel járó institutiók költségeit meg nem bírja, azok viselésére továbbra képtelen. De e felett a t. bizottsági előadó ur, — egyébiránt hozzáteszem, hogy csak az ő példáját követi a t. pénzügyminister ur is — nem tartja szükségesnek a további elmélkedést. Azt mondja t. előadó ur, hogy igaz ugyan, hogy az államadóságok kamatai is 3*4 millióval emelkedtek de az is csak látszólagos. Higyje a t. előadó ur, hogy ha ez az emelkedés csak látszólagos volna, akkor annak bizonyosan nyoma sem volna ezen költségvetésben, (Ügy van! a szélső balon. Derültség) mert a mi valóságos deficit, még azt is kitörlik, azt is elrejtik a számok, a czímek és tételek tömkelegébe; s igy, ha ezen emelkedés csak látszólagos volna, ugy el volna tüntetve a költségvetés homályába. (Derültség, ügy van! a szélső baloldalon) hogy mi addig rá nem jönnénk arra, mig azt a zárszámadási bizottság két év múlva fel nem tüntetné. (Derültség a szélső balon.) Azt mondja a t. előadó ur — és meg kell jegyeznem, hogy a pénzügyminister ur is exposéjában és több felszólalásában is hasonlóképen szokott nyilatkozni — hogy sok biztató jele van annak, hogy államháztartásunk biztos rendezése felé haladunk 1 (Derültség a szélső baloldalon.) Nem tudom, hogy a t. előadó ur mit tart biztató jelnek? (Derültség.) Meglehet, hogy e szó felfogásában vagy én nem tudok magyarul vagy ő nem tud. Annyi bizonyos, hogy azon közelebbi indokokkal, a*.on közelebbi bizonyítékokkal adósunk maradt, a melyek azt bizonyítanák, hogy ezek a biztató jelek csak ugyan fenforognak. (Ugy van! a szélső' baloldalon.) Nézzük meg hát egy más oldalról is azon pénzügyi helyzetet. (Halljuk!) Előttem szólott Somssich Pál t. képviselőtársam elmondotta teljes praecisióval, hogy 1875-ben az államadósságok kamatai tettek, — akkor t. i. mikor a mai kormány átvette az ország politikai vezetését — 72 millió évi összeget, a költségvetésben pedig ma 1882-ben 107 millió forint van kimutatva. A különbség a kettő között 35 millió, a mi más szóval azt te3zi, hogy 7 év alatt, a mióta t. i. a jelen kormány vezeti az országnak politikai ügyeit, az államadósságok kamatai 35 millióval emelkedtek, évenként tehát 5 millióval. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez szomorú szám, de még szomorúbbá válik, ha egy másik számot, szintén 35 milliót hozzá veszünk. (Halljuk!) Jelesen az állami adók egész összege az 1882-ik évre szintén 35 milliót tesz ki, a mi pedig a nemzet élet erejének végleges kimerülését fogja előidézni, mert azon keserű hajsza, melyet a kormány az ország minden lakosa ellen űz, a szegén}' szántóvető utolsó igavonó marhájának dobszó alá hajtásúéra eredményezett többet egy krajczärral seuj,