Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-47

2g4 &7. crszá ges filés janmto 26. 1882. urnak ezen kijelentésén még inkább megütköztem, mint az eredetin; mert hogy az 1848—49-iki szabadság - függetlenségi harczot magyar ember polgárháborúnak bélyegezze (Felkiáltások a szélső balon: Gyalázat!) ezt Tisza Kálmán szájából hallottam először. Méltóztassanak megnézni a legújabb nemzeteknek történetiróit, Amerikáéit, Angiiáéit, Franczia-, Olaszországéit, hogy van-e egyetlenegy történetíró, a kinek csak eszébe is jutna azon nemzetek harczát a polgárháború alacsony fokára degradálni? (Igaz! Ugy van! a szélső halról.) Igenis, volt akkor polgárháború is. Igyekezett ugyanis a mi akkori ellenségünk, a ki szerintem bizonyos tekintetben most is az, az osztrák, függetlenségi harezainkat megakadályozni épen az által, hogy polgárháborút idézett elő. De ez a polgárháború rövid idő alatt; elnyomatott, leveretett, aztán nyoma sem volt. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Es a t. ministerelnök ur csak nem fogja állítani, hogy a kápolnai, a szőuyistb. csaták polgárháború voltak? Meglehet, hogy ez megint nem fér össze az önök gyakorlati politikájával s ez megint olyan dolog, melynek értékét számokban kifejezni nem lehet. De én ugy érzem, hogy mentül zavartabb a mi jelenünk, mentül bizonytalanabb a mi jövőnk, annál féltékenyebben meg kell őrizni a nemzetnek a múltját, mert ez az egyedüli örökség, a melyet neki hagyunk, a melyen lelkesedve, teremthet újabb, szebb jövőt e hazának. (Helyeslés a szélső balon.) Ezt is lealacsonyítani, elhomályosítani épen a ministerelnöki székről, engedelmet kérek, ezt még Tisza Kálmánról sem tettem volna fel soha. (Élénk tetszés a szélső baloldalon. Mozgás jobb/elől.) Visszatérve magára a kérdésre, melyet t. barátom a pénzügyi bizottságban felvetett, de a melylyel egyszer mégis foglalkozni kell, engedjék megt. képviselőtársaim, hogy megmondjam, a mit régóta érzek és különösen éreztem, mikor az emigratióból haza jöttem. Én nem hiszem, hogy létezik széles e világon ország, a melyben az az emlékszobor ott 24 óráig töretett volna; és meggyőződésem szerint az a szobor ott nem egy osztrák tábornok emlékszobra, hanem monumentuma a magyar nemzet birka-türelmének. (Igaz! Ugy van! szélső bal felől. Mozgás jobb/elől.) És miután a történelem azt bizonyítja, hogy bármennyire türelmes legyen egy nép, mégis jöhetnek perezek, mikor ebből a türelemből is kifogy, én azt hiszem, a ministerelnök ur nagyon okosan cselekednék, ha módot találna arra, ha szükséges, magával ő Felségével a fejedelemmel is megértetni, hogy az csakugysn nemcsak megsértése, de egyenes provocatiója a magyar nemzet érzületének. (Helyeslés a szélső balfelől.) Azt mondja a ministerelnök ur, hogy veszélyes, mikor egy háború — mint ő méltóztatott kifejezni polgárháború, sserintem függetleuségi háború —- lefolyt, ilyen dolgokat feleleveníteni. Csodálatos, hogy mi egy idő óta — nem mondom, hogy a magyar nemzet, mert hála Istennek, a magyar nemzet sokkal jobb, mint a magyar nemzet képviselőháza — (Helyeslés a szélső balcm. Derültség a jobbon) hanem mi, a kik képviseljük a nemzetet egyebet nem tudunk, mint mindig rendkívüli óvatosságot, szerénységet praedicálni a nemzetnek. És ha körül nézünk Európában, de nem kell, hogy oly messze menjünk, ha nézzük a körülöttünk lévő országocskákat, sőt ha széjjel nézünk a Szent-István koronájának területén, azt látjuk, hogy ma már odajutottunk a szabadelvű kormány uralkodása alatt, hogy a legbátortalanabb — hogy más kifejezéssel ne éljek — faj ezen területen a magyar nemzet. (Igaz ! Ugy van! a szélső balon.) Nem rég voltam Zágrábban és mit láttam? A kis Zágráb, a mely pedig mégis a magyar koronához tartozik és igen sok tekintetben nemcsak a magyar királytól, de a magyar kormánytól is függ, az nem habozott az ő főterére felállítani a Jellasich tábornoknak emlékszobrát, sőt tovább ment, nem habozott e szobrot akként felállítani, hogy a kardnak hegye, a mely a szobor kezében van, Magyarország fele legyen irányozva, mintegy jelezve: „Tudd meg te Magyarország, ha kell, megint tudunk állítani egy Jellasichot." És senkinek sem jutott eszébe ezen megütközni. Ugyan kérem, mit gondol a ministerelnök ur, ha most a horvátoknak azt indítványozná: nem illik, hogy ez ott maradjon, ez a magyar nemzet ellen demonstratió, hanem mi oda fogjuk tenni annak a tábornoknak az emlékszobrát, a ki Jellasichot kikergette az országból, vájjon nem vennék-e ezt olyan vérig sértő provoeatiónak, a mely miatt készek volnának még azon viszonyt is felbontani, a melyben velünk vannak ? Én mindezeknek folytán forma szerinti indítványt tenni nem akarok. Csak azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a t. kormány igen észszerűen jár el és talán nagyobb kellemetlenségeket kerül ki a jövőre nézve, — meglehet, hogy nagyon messze jövőben — ha be nem várva nagyobb provocatiókat, módot, alkalmat talál arra, hogy azon, a nemzet közérzületét megsértő, megbotránkoztató emlékazobrot onnan eltávolítsa. (Helyeslés a s első baloldalon.) Irányi Dániel: ÉÜ kérem a t. ministerelnök urat, (Halljuk!) tegye lehetővé, hogy az ő felszólalása utAn szólhassunk. (Helyeslés a szélső balon.) T. képviselőház! (Halljuk! Hdijuk! Zaj.) Mindenek előtt az indítvány formájára kívánok néhány megjegyzést te mi, miután Mukits 1 t. képviselőtársam azt támadta meg. Csanády ! Sándor t. barátom azt mdítványozza, hogy uta1 sittassék a kormány, miszerint oly kéréssel já-