Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-47

47. országos ölés jannár 26. ÍSS2­265 roljon ő Felségéhez, hogy tekintetbe véve az ország sanyarú helyzetét, a nép között mind­inkább terjedő' nyomort, a civillistából egy millió forintot elengedni méltóztassék. Mukits Ernőt, kép­viselőtársam a kérést e tekintetben a nemzet méltóságával ellenkezőnek találja. Legyen szabad mindenek előtt arra figyelmeztetnem t. képviselő­társamat, hogy a párt, melyhez mind a kettőnk­nek tartozni szerencsénk van. mióta a eivillista a mostani összegre emeltetett, mindig ezen formát választotta, mindig ezen indítványt tette, mindig ezen indítványt pártolta. (Igaz! a szého bal­oldalon.) Egyébiránt én azt gondolom, hogy mi­után a eivillista esakngyan 10 esztendőre állapít­tatott meg, most más alkalmas mód arra, hogy az leszállittassék, szerintem nem is lé te .dk. Kü­lönben t. képviselőtársam, a mint látom, inkább megszavazza az egészet, vagy pedig megtagadja az egészet, semhogy hozzá járulna azon mód­hoz,|mely lehetővé teszi, hogy a eivültsra egy millió forinttal csökkentvén, ezen egy millióval a nem­zet terhe szintén apasztassék. T. barátom, Csanády Sándor igen helyesen az ország szomorú pénzügyi állapotával s a nép köpött uralkodó szegénységgel indokolta indít­ványát, s én azt részemről annyival inkább elfogadom, mert nézetem szerint — és bocsánatot kérek t. barátom Heify Ignácztól, hogy vele nemérthetek egyei, — nézetem szerint a 9.300,000 frtra terjedő civillista, a melyet ő felsége Ausztria császárja és Magyarország királya élvez, minden körülmények közt, bár a legszerencsésebb anj^agi viszonyok közt leane a kettős monarchia, az én meggyőződésem szerint túlságos. (Élénk helyeslés a szélső ha 1 oldalon. Ralijuk!) És ezen nézetem helyessége ki fog tűnni, mihelyt ezen civiilistát más nagy. államok fe­jedelmeinek udvartartás! költségeivel összehason­lítom. (Halljuk!) Az olasz király udvartartási költsége 6.100,000 frt, beleértve a családragoknak külön javadalmazását. A porosz király és német császár udvartartási költsége 6 millió forint. Az angol királynő udvartartás! költsége 3.850,000 írtban van megállapítva, a mely összeghez hozzájárod még a lancasteri hereáegség jövedelme, mely az utolsó években 400,000 és 500,000 frt között váltakozott. És hogy ha hozzávesszük a királynő gyermekeinek külön apanage-át és a többi csa­ládtagoknak külön javadalmazását is, az mind­össze nem rug többre 6.700,000 írtnál. E szerint be van bizonyítva, hogy ezen három nagy birodalomnak uralkodója mind legalább is két, ha nem három millióval kisebb civillistát élvez, mint ő Felsége; Ferencz József. Sohasem is helyeseltem azt t. képviselőház, hogy Magyarország az úgynevezett paritás ked­veért akkora összegben állapítsa meg a királyi KÉPVH. NAPLÓ. 1881-84. II. KÖTET. I udvartartás költségét, mint a mekkorát az ő Felsége uralkodása alatt levő többi országok országgyűlése a maga részéről meghatározott, mert ezen költséget is oly természetűnek tartom, mint a többi közösügyi költségeket, a melyekhez pedig nem ugyanolyan menyiségben, hanem jöve­delmünk, illetőleg feltételezett adóképességünk arányában járulunk. A mint hogy pl. Norvégia, a melynek pedig Svécziával szemben nagyobb jogai vannak, mint Magyarországnak Ausztriával szemben, mert amannak külön hadserege és külön tengerészeié is van, és Svéczia hadseregének, hanem ha hadgyakorlatok idején még lábát sem szabad tenni norvég területre, mondom, azon Norvégia, mely nagyobb jogokat élvez, mégis nem hasonló, hanem sokkai csekélyebb a maga jövedelméhez mért összeget fizet a közös király udvartartás költségeihez. (Helyeslés a szélső' t baluldalon.) És ha ez igy van t. ház, ha t. i. azon többi fejedelmek, a kikkel össze lehet hason­lítani ő Felségét, Ausztria császárját és Magyar­ország királyát, mind kisebb udvartartással elégesznek meg akkor, a midőn az ő országaik pénzügyi viszonyai sokkal rendezettebbek, mint a mieink, akkor, mikor ott oly nyomornak, oly szegénységnek, mint nálunk, nyoma sincsen, azt hiszem, hogy nem illoyaiis, nem szerénytelen kiváus'sg, ha mi azt kérj ük, hogy ő Felsége a rna«;a udvartartási költségeiből egy milliót en­gedni méltóztassék, még akkor is sokkal nagyobb maradván az összeg, mint az általam idézett fejedelmek udvartartási költségei. (H lyeslés a szélső baloldalon.) Csakhogy ahhoz, hogy a kor­mány ilyen indítványt elfogadjon, szükséges leane, hogy bátorsága legyen király ő Felségének netalán — ámbár nem teszem fel — kellemetlen tanácsot is adni, és ne lenne bátorsága csak arra, hogy a uemaet vállaira minduntalan újabb és újabb terhe'-et rójjon. Pártolom Csanády Sándor t. barátom indítványát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Mukics Ernő képviselő ur szavai­nak helyreigazítása végett kivan felszólalni. Mukics Ernő: T. ház! Ugy látszik, hogy Irányi t. barátom félremagyarázta szavaimat. 0 ugyanis azt állítja, hogy én inkább hajlandó lennék talán az udvartartási költségek ilymérvu felemelését is megszavazni, mint sem hozzájárulni Csanády ; t. barátom indítványához. Én ezt egyátalán nem mondtam, sőt azt mondtam, hogy ha napirenden volna a kérdés, leszállítanám még inkább jóval alább, mint Csanády t. barátom kívánja,- és a ki figyelemmel kisérte felszólalásomat, az meggyő­ződhetett arról, hogy sem az udvartartási költ­séget, sem a határozati javaslatot el nem fogadom, (Ugy van! a szélső baloldalon) mert e határozati javaslat elfogadását nem tartom correct par­34

Next

/
Thumbnails
Contents