Képviselőházi napló, 1881. II. kötet • 1882. január 11–február 11.

Ülésnapok - 1881-47

47. országos ülés január 28. 1882, 263 Magyarország, a magyar király a külföld előtt sohasem létezik. Eljön a brazíliai császár, meglátogatja az osztrák császárt, eljön az olasz király, meglátogatja az osztrák császárt 5 — a magyar királyt a magyar fővárosban, székhelyén, meglátogatni senkinek sem jut eszébe. {Igaz! Ugy van! a szélső balon.) A ki nem érzi azt a megaláztatást, mely ebben nemzetünkre nézve rejlik, abban az emberben tagadom, hogy magyar érzés legyen. De, eszembe jut a mi tisztelt előadónknak rendes frázisa, hogy gyakorlati politikát kell csinálni; megszoktuk már azt, hogy a mit számokkal nem lehet kifejezni, arra azt mondják, hogy az nem is politika. Menjünk tehát át a számokra, beszéljünk gyakorlati politikáról. Egy udvartartás a nemzet kebelében igen nagy, jelentékeny nemzetgazdasági kérdés is. Mi törjük a fejünket Széchenyi óta, mikép emeljük ezen fővárost, hogy igazi nagy világváros legyen. De elfelejtjük, hogy azt nagyon nehéz elérni addig, a meddig az államfő székhelye nincs a fővárosban. Méltóztassék fontolóra venni, hogy az mily forgalmat idéz elő egy országban, a midőn a fővárosban rendes udvartartás van, a mi involválja azt, hogy a fővárosban székeljenek ne csak a kereskedelmi consulok, mint most, hanem hogy ott székeljenek a külföld követei is. Ez magában véve oly nagy eleme az ipar és kereskedelem emelésének, a mely fölér 10—20 gyárral. És engedjék meg, hogy egy nem rég tett tapasztalásra ez alkalommal hivatkozzam. A mikor mi látjuk, hogy a magyar korona jterületéhez tartozó országocskák ugy bánnak a magyar nemzettel, a magyar nemzet képviselőivel, mint a hogy ezek bántak, ha én annak igazi okát keresem, tessék elhinni, hogy ennek oka abban van, hogy ezek a kisebb országok, népek azt mondják: ha már nekem függő állásban kel] lennem, akkor nem akarok függni egy függeléktől, hanem akkor függök a főtényezőtől. Miután Magyarország is csak oly gyarmati állásban van Bécshez képest, akkor én nem fogok beszélni a magyar királyról, kit az osztrák császár végképen elenyésztetett, hanem haugoztatui fogom az osztrák császárt. A mely perczben a magyar fővárosban magyar királyi udvartartás van, a mely kifejezése lenne annak, hogy csakugyan Szent István koronája alatt élünk és hogy ezen nemzet élén áll fejedelem, a ki élő kifejezője a magyar állameszmének, méltóztassék elhinni, hogy akkor ezen hozzátartozó országok büszkeségüket lelnék abban, hogy ők a magyar koronához, a magyar fővároshoz tartozóknak mondják magákat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ennyit tartottam szükségesnek a magam részéről erre a tárgyra elmondani, kijelentvén a magam részéről, hogy igenis kész vagyok a törvényben megállapított összeget most és jövőre is ő Felségének a magyar királynak udvartartására megadni, ha igazán magyar királyi udvartartás rendeztetik be. Ha ez nem történik, én csak helyeselni tudok minden oly határozati javaslatot, mely azon összegnek mint haszontalanul, hiába kidobott összegnek minél inkábbi kevesbítését indítványozza. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Hanem miután már felszólaltam, hogy két izben ne legyek kénytelen a t. ház figyelmét igénybe venni, engedjék meg, hogy egy más — nem mondhatnám, hogy épen kellemes dolgot is ezúttal felhozzak, annyival inkább, mert arra a tárgyra, a melyet érinteni akarok, az egész budget keretében alig találnánk alkalmas rovatot. A pénzügyi bizottságban, Eötvös Károly t. barátom, épen azon okból, mert mint monda, nem tudja, melyik rovatnál szólaljon fel, pedig a felszólalást szükségesnek tartja, felemlítette a Henczy-szobrot, mely a királyi várban, ott a magyar királyi palota előtt díszeleg, szerintem botránkoztat. (Igaz! Ugy van! a, szélső baloldalon.) Erre a t. ministerelnök ur oly választ adott, melyre én akkor csak azért hallgattam, mert őszintén megvallom, lehetetlenségnek tartottam, hogy maga a ministerelnök ur ezt megfontolva, átgondolva mondotta volna és inkább ugy magyaráztam meg magamnak a dolgot, hogy a bizottságokban némelykor nagyon bizalmasan, és pongyolán szoktunk beszélni és igy a ministerelnök ur szájából kicsúszott ez a kifejezés, melyet megfontolva bizonyosan ő sem használna másodszor. Miután azonban a lefolyt költségvetési vita alatt a t. ministerelnök ur nemcsak hogy azt nem jelentette ki, hogy vigyázatlanságból csúszott ki a szájából ezen kifejezés és hogy azt nem ugy értette, hanem ellenkezőleg erőlködött mintegy bebizonyítani, hogy az a kifejezés helyes: kénytelen vagyok azt itt a házban felhozni. Eötvös t. barátom felszólalására a t. ministerelnök ur azt válaszolta, hogy ő nem találná helyesnek, hogy akkor, midőn egy polgárháború lefolyt és befejeztetett és arra a nemzet és a fejedelem fátyolt borítottak, az egyik fél igyekezzék oly valamit tenni, a mi megint mintegy annak fölelevenítése lenne, vagy megütközésének adna kifejezést, hogy azon időbői és annak, a mi akkor történt, valami emléke maradt fenn. A napokban felszólalt egyik képviselőtársam, gondolom Onody Géza, ugyané tárgyban és & t. ministerelnök ur felszólalására azt válaszolta, hogy ez helyes, ezen nincs megütközésre való; nézze meg az 1848—49. évi országgyűlési naplókat és azt fogja látni, hogy magában az országgyűlésben akárhányszor előfordult ezen kifejezés. (Zajos ellenmondások a szélső balon.) Én őszintén kimondom, hogy a ministerelnök