Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-10
74 10. országos ülés október 13. 1881. idejök: hogy mennyire nincsenek figyelemmel a kor jelenségeire, mntatja a trónbeszédnek egy passusa, azon passus, melyről a felirati bizottság előadója, Jókai képviselő ur is említést tett. Pedig ő olyan férfin, a kiről tudom és meg vagyok győződve, hogy szive melegen ver a népért. Ez azon passus, a hol az mondatik, hogy törvény által meg fog határoztatni a hivatalnokok és tisztviselők qualificatiója. Nem az a baj, t. ház, hogy erről nincs törvény, hanem a baj az, hogy ezrekre megj T azok száma, a kik az úgynevezett intelligentiához tartoznak, iskolákat végeztek, de nem tudnak kenyérhez jutni. Ott rejlik a baj, hogy ezerekre megy azon tisztviselőkszáma, a kiktől az állam 10—12—18 iskolai évet követel és azután oly fizetéssel jutalmazza őket, hogy egy üzletember, a ki legfeljebb írni, olvasni meg számolni tud s a szükséges tőkével rendelkezik, egy perez alatt többet nyer, mint a mennyit annak a quaiificált államtisztviselőnek összes évi fizetése tesz. Az a baj, hogy az állama hivatalnokot és családját mindenféle nem becstelen keresettől eltiltja; azt akarja, hogy fekete kabátban jelenjen meg és activ fizetése nem olyan, a mely arányban állana az o műveltségükké], a társadalom követelményével, melylyel az egy hivatalnok elébe lép. Ez az oka aztán, hogy a hivatalnokok közt olyan gyakori a defraudatio, ez az oka, bog) a hivatalnokok körében a visszaélések napról napra ijesztő mérvben szaporodnak. A trónbeszéd .több intézkedést tartalmaz, melyek közt tagadhatlanul ntm egy fontos is foglaltatik. Kern kétlem, hogy önök maguk is meg vannak arról győződve, hogy ezen intézkedések, ámbár — ismétlem •— nem egy fontos foglaltatik közöttük, az általam említett bajokon segíteni nem fognak. Azt fogják talán mondani, hogy együtt ven a törvényhozás, indítványozni fogunk más törvénykezést, más tarifarendszert, olcsó hitelt. Nem tagadom, hogy a drága törvénykezés egyik factora a nép elszegényedésének; tudom, hogy a tarifák Ausztria- és Magyarországban legmagasabbak a világon, a mi pedig a hitelt illeti, arra nézve engedjék meg, hogy in medias res csak röviden jelezzem meggyőződésemet, hogy nem az a baj, hogy nincs hitele a paraszt embernek, hanem az a baj, hogy nagyon is könnyen jut pénzhez, az a baj, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer mellett arra kényszerül, hogy vegyen fel pénzt. Ez okozza romlását. A bajnak a gyökere mélyebben fekszik; fekszik ott, hogy közgazdasági rendszerünket hirtelen megváltoztattuk. A régi időben a birtok kötve volt, patriar chalis volt a gazdasági rendszer, de hirtelen átcsaptunk egy másik, amavval épen ellentétben áiló, oly rendszerre, melyben a tőke uralma irányadó, mely a gazda szorgalmának íiem hozza meg a tisztességes gyümölcsöt, hanem függ a speculaíió s a börze eonjuncturáitól. Ezen rendszer szereti a cserét, nem törődik azzal, hogy a birtok eldaraboltatik, nem törődik azzal, hogy apáról fiúra szálljon s legfőbb elvül azt állítja fel, hogy mindezt nem szabad bolygatni s hogy a dolgoknak minden tekintetben szabad folyást engedni, ez a legbölcsebb politika. T. ház! Én azon merész állítással voltam bátor igénytelen felszólalásomat kezdeni, hogy Mag3 7 arország áldozatul fog esni a frázisok uralmának. Ne vegyék szerénytelenségnek, hogy ezen annyira divatozó tan, miszerint e?en dolgoknak szabad folyást kell engedni, legtöbb esetben nem egyéb, mint üres frázis. Ezen tan egyenjogúságot penget, de lényegben, valóságban nem tartalmaz mást, mint az erősebb uralmát a gyengébb felett; annak uralmát, a ki több tőkével rendelkezik, a felett, a kinek kevesebb tőkéje van. Hogy mennyiben egyenetlen ezen rendszer, azt mutatja azon állapot, melybe a főid, ezen legdrágább nemzeti kincs jutott, azt bizonyítja a hypohekaiis intézmény. Ha egy katona eladja fegyverét, az bizonyosan a legszigorúbban fog büntettetni és pedig joggal, mert a védképesség, a fegyver, mindnyájunk érdeke. Mert a védképesség, a fegyver nem oly tárgy, melyet az üzérek összevásárolhatnak, hogy azután, ha a nemzet rászorul, azt neki csak drágán adják vissza. Épen olyan fontos az anyaföld. Nézetem szerint az anyaföldet ép oly kevéssé volna szabad üzlet tárgyává tenni. A föld sokkal foníosabb, mint egy darab papir vagy váltó, melyet a börzére viszünk és ott mesterségesen megdrágítjuk és eladjuk; a föld szolgáltatja a kenyeret, a pénzt és vért áldozók legnagyobb contingensét. Polit képviselő ur hivatkozott, hogy ő emlékezik a régi időkre, mikor a szerbek ép ugy szerették a hazát, mint a magyarok. Igen is szereti hazáját az a gazda ember, a kinek ősapja már művelte azt a földet, a ki tudja, hogy az unokájára fog szállni; bizonyos, hogy ez jobban szereti hazáját, jobban hozzá van kötve, mint a többi osztály, a nélkül, hogy annak áldozatkészségét, hazafiságát kétségbe vonnám. Igenis, az anyaföld szent nemzeti vagyon. A természetes logika követelné, hogy óvatosak legyünk, nehogy a föld oly állású legyen, hogy az túlságosan megterheltessék. A föld jövedelme bizonytalan, a tekéé bizonyos és magas. Ha már most tőke tőkével áll szemben: a hitel tisztán személy és bizdom kérdése, csak a fökluél van a dolog máskép, a föld vaskezekkel le van kötve a tőke javára. A föld bizonytalan és csekély jövedelmével adózik és szolgáltaíja a tőkének a bizonyos magas kamatot. Igen természetes, hogy ily rendszer mellett a
