Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.
Ülésnapok - 1881-24
24. országos ülés (leezunber ű. 18S1. ffl 85 kotmányos tárgyalás és szives hozzájárulás végett a méltóságos főrendekhez fog átküldetni. Következik a napirend második tárgya : a Szerbiával kötött kereskedelmi szerződésről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. György Endre: T. ház. A vita jelenlegi előhaladt stádiumában csakis egy szempontra vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni. S ez a közgazdasági szempont. De mielőtt erre áttérnék, kijelentem, hogy a törvényjavaslatot közgazdasági szempontból is elfogadhatónak, ennélfogva elfogadandónak tartom. Azon határozati javaslatot tehát, a melyet G-aál Jenő képviselő társunk nyújtott be, mert az e törvényjavaslatnak sikerét és czélját esetleg vitiálhatja, a magam részéről elfogadhatónak nem tartom. A politikai szempontot nem akarom hangsúlyozni. Azt hiszem, hogy a politikai szempontnak a jelen kérdés érdeméhez igen kevés a köze. Mindnyájan nagy elismeréssel viseltetünk azon dolgok iránt, a melyek a berlini szerződésnek épen a keleti tartományokra nézve oly sovány határozatait az erélyes keresztülvitel által akarták a monarchiára nézve kedvezőbbekké tenni. Különösen jól esett a ház ezen oldalának hallani az elismerés oly meleg szavait a túlsó oldalról azon férfi emlékezete iránt, a kinek működését — közel hozzá vagy távol tőle, — mindnyájan figyelemmel kisérfük. Mi kénytelenek voltunk elismerni és szívesen ismertük el az ő helyes felfogását az osztrák-magyar monarchia, különösen pedig Magyarország érdekei iránt. Kétszeresen jól esett hallani nekünk ezt az elismerést, kik — nem szemrehányásképen mondom — ezen érdemeinek elismerésében addig sem korlátoltattuk magunkat, míg a nevezett államférfi életben volt. Én, í. ház, azt hiszem, hogy politikai kérdés ezen törvényjavaslatban igen kevés van, mert a mióta a berlini szerződésben stipulált jog elismertetett a szerb kormány által, azőta ezen kérdés politikai prominens fontosságából kivetkőztettetett és lett tisztán vagy legalább főleg ezélszerüségi és gyakorlati kérdés: mi módon képzeli az osztrák-magyar monarchia és Szerbia a kölcsönös forgalom igényeit a legnagyobb kedvezmények mellett, mi a berlini szerződés alapján Szerbia részéről is elismertetett, gyakorlatilag keresztülvihetni ? Nagy politika e kérdésben más nincsen, mint tisztán közgazdasági politika. És én nagyon sajnálnám, t. ház, ha akkor, mikor szerintem ily módon kivetkőztettetett ezen kérdés felesleges pompájából, a t. ház figyelme talán a kérdés érdeme iránt kisebb lenne. Szerintem e kérdésnek, mint tisztán vagy legalább mint főleg közgazdasági kérdésnek, szintén meg KÉPVH. JÍÁPLÓ. 1881—84. I. KÖTET. van a maga nagy jogosultsága a t. ház teljes figyelmére. Különös helyzetben állunk mi magyarok. Eddig az egész ezivilizátióbau mi voltunk a nyugati czivilizátió végpontjai a keleten. A mint a vasúti összeköttetések megnyíltak, a mint a czivilizátió rajtuk keresztül Komániába, Bulgáriába, Szerbiába vette útját, a mint a keleti czivilizátió hullámait éreztük mi is, teljesen megváltozott a heh'zet s nekünk teljes meggyőződésem szerint kell, hogy a megváltozott helyzettel számot vessünk, kell hogy kétfelé tekintsünk, mert mi nem többé végpontjai, hanem lánczszemei vagyunk azon czivilizátiónak, a mely mind két irányban vette útját. Egyoldalúság tehát pusztán nyugat felé tekinteni, hanem sorsunknak, jövőnknek missióját kelet felé is kell keresnünk. Erre nézve legelső sorban •— és engem meglehet egyoldalú tanulmányaim folytán épen e kértlés érdekel első sorban — a közgazdasági kérdések azok, a melyekben nekünk ezen állást el kell foglalnunk. E közgazdasági kérdések egyikének megoldását látom én a jelen szerződésben és épen azért én tisztán közgazdasági alapon a jelen szerződést elfogadhatónak találom. **"**" Ismerve a t. ház hangulatát, nem fogok részletekbe bocsátkozni és számokat idézni; azonban azon adatok, melyeket Gaál Jenő t. képviselőtársam felhozott, mégis némi reetificatióra szorulnak. Nem akarom vádképen felhozni ellene, ha nem figyelmesen végig olvasván az ő adatait, úgy tetszik nekem, hogy ő igen könnyen adott hitelt a sajtóban közölt némely adatoknak, a melyeknek alapját én azonban a hivatalos okmányokból kifürkészni képtelen vagyok. Ö nevezetesen az 1864-iki tariffa összeállítását vévén alapul, teljesen figyelmen kivül hagyta azt, hogy ezen tariffa később a szerb törvényhozás ténye által épen a reánk nézve legnevezetesebb czikkeknél igen nagy változásokon ment keresztül. Egy pár tételt ezen változásokból még is kötelességemnek tartok a t. ház előtt felhozni, (Halljuk jobbfelöl) csak azért, hogy az ő adatainak tévességét bebizonyítsam. Például 1865-ben, tehát mindjárt a vámtariffát követő évben külön törvény hozatott Szerbiában, mely a lisztvámoknak tételét 1—2 adópiaszterre emelte. Ennél még fontosabb egy másik törvény, amely 1870. október 22-én hozatott és a mely a faheviteli vámokat, főleg a dongákra, felemelte; és még nagyobb fontossággal bir épen az ő általa felhozott adatokra nézve egy 1871. október 12-én hozott törvény, a melyben a következő vámemelések foglaltatnak, a melyekre ő szintén nem refleetált: A borvám, melyet o megtámadni méltóztatott, akónként 4 piaszterre emeltetett. A 34
