Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-22

22. orseágos ülés november 30. 1SS1. 227 hatom a felvilágosítást, t. ház. (Bálijuk!) Ezen ki­áltványt Szalay képviselő ur még a múlt ülésszak alatt bocsátotta ki, midőn országgyűlési képviselő volt, de a kiáltvány a ház elé csak október 6-án érkezett és pedig azért, mert időközben az ország­gyűlés bezáratott, Szalay Imre ur tehát mentelmi jogát elvesztette. De miután újólag országgyűlési képviselővé választatott, ez oknál fogva kéri a vizsgáló biró a mentelmi jog felfüggesztését. (He­lyeslés jobbfelóí.) Elnök: Azt hiszem, a t. ház Polonyi kép­viselő ur kéréséhez képest méltóztatik megengedni azt, hogy a szózat felolvassák. (Helyeslés.) Duka Ferencz jegyző (olvassa): „Szózat a somogymegyei választókhoz. Mottó: Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kí­sértetbe ne essetek. Biblia. Tizenhárom évi politikai múlt és ez idő alatti folytonos küzdelem a nép érdekében, az országgyűlés és megyei élet küzdterén, megadják nekem azon jogot, hogy hozzátok szóljak tisz­telt polgártársaim, a kik, ha tán személyileg nem is ismernétek mindannyian, de mint a nép harczosai egyik tagjáról, bizonyosan hallottatok. Felszólalásomnak oka az, hogy figyelmeztes­selek, mert „az akol körül farkasok kullog­nak, lesve, kit ragadhatnak el." Az egész me­gyében megindult a harcz, az elvek szent hareza, — nem a nép javára, nem a nép boldogítására, nem családjaitok és gyermekeitek jövőjének biz­tosítására, nem a 48-diki szabadság visszaállítá­sára, nem a terhek könnyítésére szóló harcz ez, hanem a hatalmasok (az olygarchia) hareza a népuralom elveinek megsemmisítésére; az önző isaládi érdekek istápolására. És annál veszélye­sebb, mert eszközeik a szolgabírói fenyegetés, főispáni önkény és a dohos pinczéik lélekvásárló tartalma, drágán megvett szavazatok s nektek ezekkel szemben lelkiismeretetek s hazátok szeretete az egyetlen fegyveretek. E barcz ellenében a sze­génység nemes büszkesége s alig néhányan olyanok állanak, a kik félretéve minden önző érdeket, a nép javáért küzdenek. Ha elbukik is egyik-másik, új ember támad, a ki felveszi az elejtett zászlót, melyre az 1848, mint a szabad­ság jelszava van írva; egy szám, a mely em­lékeztet a robot eltörlésére s emlékeztet a nép­nek szabadsággal és jogokkal felruházására. A ki azt akarja, hogy az adók roppant tö­mege koldussá tegye, a kinek eddig földjét, rétjét, szőlőjét, lakását, pinezéjét, borát, sze­mélyét, szarvasmarháját adókkal, fiait a had­mentességi díjjal megadóztassák s még több adót akar, meg akarja ráadásul adóztatni betevő fa­latját a húst, meg a lisztőrlési adóval kenyerét, meg utolsó rongyát: az szavazzon a hatalmasok, a kormány pártjára. A ki azt akarja, hogy nem a nép akarata, hanem a somogymegyei hatalmasok dölyfe ha­tározzoD, a kiknek vas kezét a harmados széna­és feles kukoriczaföldek és fa nem adással való fenyegetésben eléggé érezte addig is s a kiknek teremtményei a szolgabirótól kezdve az alispánig mind velők tartanak, ha az elcsapatást kikerülni akarják ; ha azt akarjátok, szavazzatok a hatalma­sok pártjára! Ha azt akarjátok, hogy a jegyzőket, a ki­ket ti választotok és ti fizettek, ellenetek dol­goztassák még saját belátásuk ellenére is; sza­vazzatok a hatalmasok pártjára. Ha azok mal­mára nem akarjátok a vizet hajtani, a kiket a nép már egyszer 69-ki bűneik büntetésekép meg­tanított érezni a nép igazságos sújtó karját, de a kik nem feledtek el semmit és nem tanultak semmit: akkor meg kell velük éreztetni újra e kart. Ne hallgassatok a választás idejében fel­hangzó mézes beszédjeikre, magokat titokban balpártinak valló képmutatásukra, vessétek meg fenyegetéseiket, ámításaikat és istenben vetett hittel, a ki nem hagyja el a szenvedőket és el­nyomottakat, zárjátok ki sziveitekből e képmu­tatókat; kergessétek el tőletek a lélekkufárokat, ugy mint Krisztus a farizeusokat a templomból kikergette. Ki van bontva a lobogó. Egyik oldalon Tisza Kálmán nemzetelszégyenítő politikája, karon fogva Seunyey homályba burkolt, 48-ik előtti időket visszavarázsolható terveivel; a má­sik oldalon a robot eltörlésével, a nép-szabadság ügyével összefort 48-as zászló Kossuth Lajos: válaszszatok. Válaszszatok, melyiket akarjátok: azt-e, a mely a nemzet függetlenségére, a nép javára vezérel, vagy azt-e, a mely koldusbotot ad ke­zetekbe? — Az egyik zászló a 48-as ige fegy­verével, a másik a megvesztegetés, erőszak, ita­tás eszközeivel küzd. Igaz hazafinak könnyű választani, hadd hangozzék újra a régi dal, a mely megreszkettette a somogyi hatalmasokat a 69-ki választások alatt: „Éljen minden igaz magyar, A ki velünk egyet akar, Éljen a mit követelünk, Balpárti lesz a követünk. Éljen a balpárt!" Kelt Budapesten, 1881. márczius 1. Szalay Imre, a lengyeltóti választó-kerület képviselője." Polonyi Géza: T. ház! (Halljuk!) Ha azon tudattal, vagy azon czélzatból szólalnék fel, hogy Szalay Imre képviselőtársamat illetékes birájától elvonjam s netán törvény szerint megérdemlett büntetésétől megóvjam, nem helyesen cseleked­ném. Ilyen feladatnak teljesítésére, t. ház, nem is vállalkozhatom. Ha azon intentio vezérelne, hogy mellette védbeszédet tartsak, a helyet min­denesetre roszul választottam volna meg. Nekem, t. ház, sem az egyik, sem a másik czélom nem 29*

Next

/
Thumbnails
Contents