Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-14

!4. országos ülés október 18 |8SI. 157 csak egy eszme előharezosalehet, (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) nem pedig aiternative, mint az idők és módok magukkal hozzák, két ellentétes programúinak tetszés szerinti megvalósítója. (Ugy van' a bal- és szélső baloldalon) A ministerelnök ur ezen magatartása, — ha egyéb okom nem volna is rá, a mint hogy sajnos, de van — elég volna arra nézve, hogy pártjához ne tartózhassam, hogy vele szemben ellenzéki állást legyek kénytelen elfoglalni, mert az oly homlokegyenest ellenkezik azon felfogásokkal, melyeket a politikai életnek komolyságáról, egy, a nemzetet vezérelni hivatott államférfiunak feladatáról magamnak alkottam, hogy már csak e miatt is minden fényes tehetségeinek teljes elismerése mellett, ily nagy szerepet ő neki nem tulajdonithatok. (Helyeslés a baloldalon.) A t. ministerelnök urnák indoka a közvélemény ingadozásaiban kereshető. És midőn tegnap Szilágyi képviselőtársam neki szemére lobbantotta, hogy a közvélemény meg nem állapodottsága a nemzet vezérletére hivatott államférfiakat nem mentheti fel azon kötelesség alól, hogy a követendő utat öntudatosan és erős kézzel kijelöljék, ő ellenmondást akart felfedezni ezen felszólalásokban és azokban, miket a kormánypolitikájának korábbi stádiumában a közte és a közvélemény közt levő ellentétekre nézve felhoztunk. Bocsánatot kérek t. ministerelnök úrtól, ilyen ellenmondás azok közt, miket akkor mondtunk és a miket ma mondunk, nincs. Nem emlékszem arra, hogy mi egy szóval is a kormánynak a közvélemény iránti kötelességeit ugy definiáltuk volna, hogy a kormányférfiak meggyőződésük ellenére a közvélemény nyilatkozatai előtt meghajolni tartoznak. Én legalább nem tettem soha s nem is fogom tenni, mert az felfogásommal homlokegyenest ellenkezik. A kormánynak a közvélemény irányában meggyőződésem szerint két kötelessége van. A közvéleménynek, vagyis helyesebben szólva a nemzeti akaratnak azon loyalis nyilvánulásával szemben, mely a képviselőválasztások eredményében nyilvánul, le kell vonni az alkotmányban előirt következményeket. A formátlan közvéleménynyel szemben pedig, mely egyéb módon, a sajtóban stb. nyilvánul, a kormánynak kötelessége van, hogy legyen iránta nyilt, loyalis és őszinte, hogy ezen utón előkészíthesse és biztos alapját megvethesse annak, hogy a nemzeti akarat a választásoknál őszintén nyilvánuljon. És ezen utóbbi kötelessége a kormánynak a közvélemény iránt az, amit önök mííködésök minden stádiumában jobb ügyre méltó következetességgel megszegtek, a mint megszegik most is ezen közigazgatási ügy körül tanúsított maguktartása által. A t. előttem szólott felfrissítette azoknak emlékezetét, mikbe én itt többé bocsátkozni nem | akarok, hogy a múlt országgyűlésben felmerült I nagy kérdések mindegyikénél mily ellentétben állottak azon remények, melyek a kormány nyilatkozatai által ébresztettek azon tettekkel, mik azokra következtek. Hasonlóan jár el a t. ministerelnök ur a közigazgatási kérdésben. Az ő magatartása is alkalmas arra, hogy két egymással ellentétes reménynek és hitnek tápot adjoű. Ezen kétértelműséggel ment neki a választásoknak ezen kétértelműséggel, megy néki az új országgyűlési cyclusnak: hogy a régi municipalis önkormányzat hívei, ha már jelszavakkal akarjuk a két tábort jelezni, hihessek, hogy ő mindent elkövet és meg is fogja menteni azt, a mi az ő meggyőződésüknek palládiuma; hogy az állami közigazgatás hívei is azt hihessek, hogy csak elő akarja készíteni, csak át akarja hidalni a reformot az általunk képviselt irány értelmében. Ezen eljárás következetes alkalmazása pedig, t. ház, a mi közéletünk erkölcsi egészségének valódi mételye és ennek folytonos alkalmazása képezi az egyik fő okot, a mely miatt mi a ministerelnök urat nem követhetjük, hanem az ellenzéki álláshoz ragaszkodni és azt fenntartani kötelességünknek ismerjük. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ugy a ministerelnök ur, mint ma Jókai Mór t. képviselőtársam beszélt a választások alkalmával elkövetett tisztviselői pressióról, tehát a vitának ezen stádiumában is kénytelen vagyok ezen tárgyra kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök ur a választ ezen sokat hangsúlyozott és az én személyes tapasztalataim által is igazolt vádra nagyon könnyűnek tekinti, azt mondja: tetszett volna minden egyes esetben midőn ily illetéktelen beavatkozás előfordult, az illetékes bírósághoz menni panaszszal. Ámde, í. ház, a ki ily ügyben némi tapasztalattal bír, tudni fogja, hogy nem a panasz jogában fekszik ezen dolognak súlypontja. Tudjuk mindnyájan, hogy a népet, különösen pedig szegényebb és védtelenebb osztályait mennyire nehéz arra birni, hogy valamely tisztviselőnek visszaélése^ ellen panaszt adjon be, legyen az bármily igazságos is. (Ugy van! balfelöl.) Hisz tanúskodásra sem hajlandók az emberek, mert tudják és érzik, hogy az általok beadott, bármely igazságos panasznak, az általuk tett bármely igazságos tanuságtételnek következményei sokkal súlyosabban nehezednek rájuk, mint az igazságtalanságnak eltűrése. A panasz [elintézése még azon esetben sem vezet mindig az illető tisztviselőnek elmozdítására, ha felteszszük, hogy teljes igazság szolgáltattatik. (Ugy van! balfelöl) A tisztviselő ott marad és ez azért, hogy öt bajba keverni iparkodtak, ha igazságos alapon is, az életnek ezer meg ezer változa-