Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-14

14. országos ülés október IS, 1881. 151 mánnak azon mondására: boszorkányokról, melyek nem léteznek, ne legyen beszéd. Jegyzékbe veszem ezt is, ámbár nem felejtettem el, hogy midőn mi a boszniai boszorkány közeledését láttuk {Helyeslés szélső bálfelöl) és kérdést intéztünk a kormányelnök úrhoz, ő mindig a mi rémképeinkről beszélt, de a boszorkány végre mégis csak megjelent. {Ügy van! szél ö balfelöl.) Nem áll érdekemben a ministerelnök urnák ezen nyilatkozatát a hitelességtől megfosztani, de figyelemmel fogom kisérni, mennyi értékkel bir ez. A belügyekre nézve szintén tett a ministerelnök ur két nevezetes nyilatkozatot, a melyekkel foglalkoznom kell. Mind a kettő meglepő volt. Az első az és ezt folyó hó 13-án jelentette ki, hogy hivatalosan tudomására hozza a képviselőháznak, hogy a hadügyministerium felkérte őt annak kijelentésére, miszerint a mi, a katonai és polgári ügyekre vonatkozólag a válaszfeliratban fel van említve, ő is törekedni fog, hogy t. i. az egyetértés meg ne zavartassék a polgári és katonai elem közt. Ez meglepő két irányban. Már fel lett említve Polonyi t. képviselőtársain által, hogy ezen neme az üzenetnek egy kissé új a parlamentarismusban. Más országban, a hol igazi önkormányzat van, a hol a kormány áll az állam élén, az ily dolgokat nem üzenetképen szokta a kormányelnök elmondani, nem azt szokta mondani, hogy a hadügyminister engem kért fel, hanem megfordítva: én a kormány elnöke megmondottam a hadügyministernek, hogy ezt is Kell tenni, {ügy van! a szélső halon) Hát ez megfordított viszony a hatalmak közt. Hanem, ha ez igy van és én nem kételkedem benne, hogy így van, annál nagyobb ok lett volna arra, hogy a ministerelnök ur azt, a mit Jókai t. barátom a felirati javaslatban felemlített, méltóztatott volna ugy intézni, hogy az a trónbeszédben legyen ben ie. Az egészen más, ha a király szájából halljuk azt, hogy ő maga mondja hadseregeinek: tudd meg te hadsereg, hogy a ki én hozzám hű akar lenni, kell, hogy a magyar hazához és alkotmányhoz is hű legyen. Az minden esetre igen nyomatékos. Hanem, hogy önök itt egy pium desideriumot fejezzenek ki és a t. ministerelnök ur hivatalosan jelentse, hogy a hadügyminister törekedni fog arra, hogy együtt érzés legyen köztük — óhajtanám tudni, hogy mily eszközök állanak a hadügyminister ur rendelkezésére, hogy ezt tegye ? Hadi parancscsal fogja megparancsolni az együttérzést? Ha komolyan törekszik arra, én csak egy utat tudok s ez az út az, a mely válaszfelirati javaslatunkban indikálva van. A t. ministerelnök ur egy másik nyilatkozatot tett ezen ügyben és ez még meglepőbb. A vita harmadik napján a t. ministerelnök ur — már azután, hogy a t. előadó ur is panaszt emelt a miatt, hogy két tiszt közül az egyik, a | ki a nemzeti érzületnek adott kifejezést, de mert | a katonai fegyelemmel meg nem egyező modorban tette, rögtön meg lett büntetve, holott a másik, a ki sokkal súlyosabb bűnt követett el, büntetlenül maradt — mondom, harmadnap áll elő a ministerelnök, tudomására hozván a háznak, hogy: „de bizony Lendl kapitány meglett büntetve, még pedig súlyosabban, mint a másik." Hát én megvallom, nem érzem magamat feljogosítva, a ministerelnök hivatalos állításának teljes valóságát kétségbe vonni. De mindenesetre megdöbbentő még előttem most is, hogy ha igy áll a dolog, miért várt a ministerelnök az utolsó perczig és akkor is csak abban a perczben szólalt fel, midőn egy t. képviselőtársam, Verhovay egyenesen provokálta rá, említvén, hogy csaknovember elsején fogadják el Lendl lemondását; s igy erre az alkalomra volt szükség, hogy a ministerelnök ezen hírt, a ház tudomására hozza. Más oldalról is lett a mini sterelnökhöz intézve ezen kérdés s nem méltóztatott reá válaszolni, pedig azt hiszem, hogy ezen kérdés felderítése málhatlanul szükséges. Maga a tény is egyébiránt, ha ugy van, a min nem kételkedem, hogy ugy van, igen furcsa világot vet épen azon állapotokra, melyekről itt szó vau. Példákat idézhetnék. Ha egy fiatal ember, egy fiatal iró egy perczben, elragadtatva lelkesedése által, oly kifejezéssel él, melybe az államügyész felségsértést tud beleolvasni, azért egy, vagy másfélévi fogságbüntetés méretik rá; mig ha egy kapitány, tehát tagja azon testületnek, melyre az állam a maga biztonságát, életét bizza, határozott, világos felségsértést követ el, arról mintegy elégtétellel mondja a ministerelnök ur, hogy pár heti áristomra lett ítélve. De nem erről van szó, t. ház. Én legkevésbbé sem találnék abban valami nagy elégtételt, ha egy kapitány, vagy más, pár heti vagy akár esztendei fogságra ítéltetik. Nem erről, nem bosszúállásról van szó, mert nem egyének elleni érzületből indulunk ki. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A t. előadó ur hozzánk fordulva azt monda, hogy megtagadtuk a jó együttérzésnek létezését, a melyről ő beszélt, de állításunkat egyetlen egy ténynyel sem bizonyítottuk be. Hát vannak dolgok, t. ház, melyeket azért nem szokott az ember bebizonyítani, mert fölöslegesnek tartja azt, mert azokat mindenki látja, tudja épen ugy, mint nem várja tőlem senki azt, hogy bebizonyítsam, hogy most nappal van és nem éjjel. Hiszen a t. képviselő ur szintén járt más országokban és a melyekben nem járt, azokat igen jól ismeri, tudni fogja, hogy oly országokban, hol nemzeti hadsereg van, hol csakugyan meg van az együttérzés polgárok és katonák közt, ott nem szerepel a hadsereg ugy, mint