Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-14

152 14. országos ülés október 18 1881. nálunk, hol a nemzetből kiszakított test, melyhez tartozónak nem is tekintetik. Én láttam, sokáig élve külföldön, hogy a társaságokban a polgárokkal együtt mindig egy pár tiszt is volt jelen és jól találták magukat egymással való érintkezésükben. Ez igy volt és így van ma is. Kérdem a képviselő úrtól, igy van e ez minálunk? Rendes vendégek-e a katonatisztek a mi családjainknál? Nem azt látjuk-e épen megfordítva 5 és sok várost tudnék felsorolni, a hol sohasem fordul elő, hogy katonatiszt családokhoz járatos legyen, mert a katonatisztet idegennek tekinti a magyar ember és mindaddig, mig a hadsereg magyarrá nem lesz, mig a magyar kormány rendeleteinek alá nem vettetik és felőle a magyar íörvénybozás nem intézkedik, igy is lesz. (igaz• Ugy van ! a szélső baloldalon.) Igen jól idézte Mezey t. barátom a minapában mondott jeles beszédében, hogy abban a korban, midőn még a balközép haldoklóban volt, annak azon vezérférfia, a ki első tette azt, a mit Tisza Kálmán később tett, mintegy ellenzéki végrendeletében kimondotta, hogy mindarról lemondhat nemzet, a mi a 67-ki egyezményen alapszik, de a magyar nemzeti hadseregről nem mondhat le. 0 azt idézte, a mit akkor Ghyczy balközépi korában mondott. Én megtaláltam épen tegnap azon mondatát,mit a kishitűség egy szerencsétlen pillanatában itt e házban erre vonatkozólag mondott: „Azon erős megyőződésben vagyok. hogy a monarchia védereje erős, jó, a nemzet ifjú értelmiségének egész tömegével ellátott, a külvédelem minden igényeinek megfelelő nem lesz mindaddig, mig egy eszme helyett, melyért nem lelkesülhet, az ossz birodalmi eszme helyett, saját hazája iránti szeretetének szent érzete nem ébresztetik fel keblében." Igy beszélt Ghyczy akkor, mikor már áttérőben volt a Deák-párt hoz. O is kifejezést adott tehát annak, hogy milyen módon jöhet létre az egyetértés, együttérzés, melyről a t. előadó ur már is meg van győződve, hogy most is megvan, az ő fan taziájában. Visszatérek a ministerelnök úrhoz és ezért bocsánatot kérek, természetesnek fogja találui mindenki, miután a kormány válaszfeliratát csak nem kizárólag a kormányelnök védelmezte igen kevés kivétellel. És épen, mert a kevés kivételeket említettem, engedjék meg, hogy pár szót mondjak Berzeviczy képviselő ur felszólalására, (Halijuk!) a mely szintén egyik frappáns bizonyítéka lesz annak, hogy milyen baj egy kormányra nézve, mikor programmját még saját embereivel sem ismerteti meg, mert ha a képviselő ur ismerte volna a kormány programmját, amiket tegnap mondott, nem mondta volna. T. i. felénk fordulva, elismeri, hogy nekünk van programmunk és azt mondja, hogy a mit a közigazgatásra óhajtunk, az tulajdonkép nem egyéb, mint a halottnak galvanisálása. Hát első sorban azt óhajtottam volna kérdeni, hogy vájjon megfontolta-e, hogy ha ez igy van, akkor nem minket sért, hanem a kormányt; mert ha halott a közigazgatás, azt a kormány tette azzá, a megyei rendszert a kormány tette halottá. Hanem meglepő lehet a t. képviselő úrra nézve, hogy épen tegnapi beszédében a ministerelnök ur akként definiálta az ő közigazgatási reform-programmját ez időszerint, hogy azt mondta: „Meg fogunk, meg kell tenni minden lehetőt, hogy a nemzet történelmi életéből kifejlődött rendszer megjavittassék, ugy hogy a jelen időnek megfeleljen és csak azon esetre, ha ez lehetetlenné válik, akkor tegyünk más intézkedést." De ez épen az, a mit a mi feliratunkban mondunk, hogy akarjuk javítani a közigazgatást a történelmi intézmények alapján, de átidomítani az idő szelleméhez. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tehát ugyanaz, a mit mi mondtunk és ha halott a mienk, halott a kormányé is. (Helyeslés a szélső' baloldalon.) Egyébiránt elismerve és remélve, hogy a képviselő úrban áj parlamenti respectabilis erőt nyertünk, engedje, hogy elmondjam neki — magam sem tudom mért — egész beszédje alatt, melyet figyelemmel kisértem, emlékem előtt volt ejíy eset, melyet Deáktól hallottam. Azon időben, 1867 után mindjárt, midőn azon államférfiú népszerűsége tetőpontján állott, az ifjúság is óhajtott tisztelkedni nála. Oda ment egy küldöttség, melynek szónoka azzal végezte beszédét, hogy biztosítja Deákot, hogy az ifjúság, melynek nevében szól, egytőí-egyig Deák-párti. Akkor az öreg ur ránezba szedve homlokát, azt mondta: „iíju barátaim, hogy háti már most Deák-pártiak vagytok, mi lesz belőletek később?" (Élénk derültRég a baloldalon.) T. képviselőtársam már szűzbeszédével oly feltétlen kormánypártiságot árúi el, ugyan kérdem, mi lesz belőle később? (Derültség a szélső baloldalon.) Hogyha igy fejlődik, akkor ráillik Dante ezen mondata : „Quelbel paese dove il si suona" Mily gyönyörű ország, melyben az „igen" hangzik. (Derültség a baloldalon.) Visszatérve már most a t. ministerelnök ur nyilatkozatára, nem hallgathatom el azokat, a miket a választásokra vonatkozólag mondott. (Halljuk!) Nem fogom e tekintetben követni Jókai Mór t. képviselőtársamat azon részletekbe, az etetésnek itatásnak azon különféle fajába és nemébe. Ugy látszik, hogy végigtanulmányozta ezeket a nemeket. (Derültség balfelöl.) Hanem egyet ki kell emelnem. (Halljuk!) Épen okulva ezen utolsó 1 választások történetén — bármiként csűrjük-csa-