Képviselőházi napló, 1881. I. kötet • 1881. szeptember 26–deczember 31.

Ülésnapok - 1881-12

104 12. országos ttlcs októbir 15. 18§1. viselők, hogy az egyetértés nem jöít létre és hogy a kir. biztos gr. Haller Ferencz zsebében van az országgyűlés bezárását megparancsoló leirat, ebben az utolsó ülésben, hol Deák Ferencz emlékezetes óvását a ház elé terjesztette, a magyar kormánynak jelenlegi elnöke azon ünnepélyes és veszélyteljes perczben szintén szükségesnek és óhajtandónak tartotta kimondatni, hogy mielőtt szétmegy az országgyűlés, jelentessék ki, hogy a magyar nemzet kész e haza minden nemzetiségének igényei kielégítésében annyira menni, a mennyire az ország feldarabolása nélkül, az állam integritásának veszélyez tetése nélkül menni lehet. A t. ministerelnök ur tegnapelőtti beszédében talán erre czélozva mondta azt, hogy túláradó szabadelvííségében tálment a magyar nemzet ígéreteinek azon határán, a meddig talán menni kellett volna. T. ház! Én azt hiszem, hogy legalább a ministerelnök ur és az akkori ellenzéki vezér, mikor nem túláradó liberaliíásban, hanem nagyon is gyakorlati szempontból tette az indítványt, mert hiszen a ki ismeri a ministerelnök urat, nagyon jól tudja, hogy nem létezik Tisza Kálmánná] egyéb eszme és indok, mint az opportunitás. Opportunitásból tette az indítványt, mert két tényezővel akart számolni. Az egyik tényező már akkor az ellenzéki vezérnél volt a pillantás felfele, mert tudta, hogy az uralkodó nemcsak azon királyi leiratban, melyet az országgyűléshez mintegy válaszul intézett az első feliratra, hanem más alkalommal is kijelentette, hogy ő a magyar alkotmány újabb felélesztését, attól akarja függővé tétetni, hogy a haza nem magyar ajkú polgárai is kellő figyelemben részesüljenek ezen alkotmány keretében. Ez volt egyik opportunitás! szempontja. A másik pedig az volt és itt egy pillantást vetett már nem felfelé, hanem lefelé, látva, hogy milyen számban vannak e hazában a nemmagyarok, látva, hogy azokban oly erő rejlik, mely olykor rombolólag hathatna és másrészről remélte, hogy azokban a maga politikája számára kereshet és találhat támogatókat és híveket. Bekövetkezett ismét az alkotmánytalan idő, mely után ismét beköszönt 1865-ben az alkotmányos élet új hajnal pirja és létrejött a nemzetiségi törvény, mintegy megtartása és teljesítője azon fogadásoknak és ígéreteknek, melyek a hatvanas évek elején ezen nagy eszmék által vezérelt országgyűlésben tétettek. Igaz t. ház, hogy az 1868. XLIV. t.-cz. nem felelt meg mindazon jogosult igényeknek és érdekeknek, melyeket a haza nemmagyarajku polgárai tápláltak, de megvetette azok loyalis és törvényes kielégítésének és érvényesítésének az alapját. És hogy alapul és kiindulási pontul az idővel el is fogadták e törvényt a nemzetiségek^ jó jelének vettem azon mérsékletnek és higgadtságnak, mely e haza nem magyar ajkú polgárai részére elismerést érdemel, de t. ház, ha belenyugosznak a törvénybe egyelőre, ha azt a további fejlesztés alapjául készek elfogadni, akkor azt várják, hogy egy törvény komolyan vétessék és loyalisan és becsületesen hajtassék végre. A ministerelnök e kérdés elől igen ügyesan kitért és erre egy szót sem mondott, hanem azt kérdezte, hol létezik a világ kerekségén oly állam, a hol a nemzetiségeknek messzebb menő engedmények adattak. Engedje meg, hogy feleljek neki erre szintén kérdéssel. Nevezhet-e nekem a t, minister ur a világ kerekségén egy államot, — eltekintve Spartatól és annak helotáitól, valamint a régi Róma és annak peregrinus és* másod és harmad rangú polgáraitól, — nevezhet-e ő nekem a modern jogegyenlőség alapján álló államot, hol a lakosságnak mintegy harmadrésze urává vált a lakosság többi kétharmad részének, hol a lakosság egyharmad része a maga nyelvét és a maga nemzeti jellegét rányomta a többi kétharmad részre? Én azt hiszem, ilyen államot a kerek világon nem fog találni és azt hiszem, hogy e kérdés taglalásánál ezzel számot kell vetnünk. Igaz, a béke alakilag megvan, a nemzetiségi viszony alapja le van rakva a törvényben. De ez a törvény nem tartatik tiszteletben. Nem felelt rá a ministerelnök ur, mert a felelet erre nagyon komoly és valljuk meg, nagyon megszégyenítő volna. Vegyük tekintetbe az 1868: XLIV. t.-czikket és ugy találjuk, hogy annak csaknem minden egyes szakasza a kormány által készakarva mellőztetik és kigunyoltatik. Vegyük pl. a 6. §-t, mely azt rendeli, hogy a törvényhatósági tisztviselőnek az a kötelessége, hogy a községekkel a maga törvényhatósága területén belől, valamint az egyletekkel és egyesekkel szemben is ezeknek nyelvét használja. Ez soha nem történik. A megyei hatóságok a területükön levő városok, községek, egyletek és egyesekkel szemben mindig csupán a^ állam hivatalos nyelvét használják, bár kötelességök volna az illető felek nyelvét használni. Vegyük továbbá a 7. §-t, mely azt mondja, hogy az állam minden polgára az első bíróságokhoz személyesen a maga saját nyelvén fordulhat, ugy szóban, mint írásban. Méltóztassék nekem mondani, hogy itt Budapesten a fővárosban, melynek lakossága pedig, ha jól tudom, nagyobb részében nesu magyar ajkú, lehet-e például egy német beadványt a járásbíróságoknál benyújtani? Nem lehet. S valamint itt nem engedtetik meg, nincs ez megengedve a kormány rendeleténél fogva az egész