Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.

Ülésnapok - 1878-408

150 498, országos ülés május 28. IMI. közlekedésünk a tengerparthoz a tökély magasabb fokára emeltetik, mint aminőn ma áll. Ma termelésünk kamarájára, az Alföldre nézve a tengerpart ugy szólván hozzáférhetetlen : egy métermázsa gabona szállítása Temesvárról Fiúméba 2 frt 35 krba kerül, a mi körülbelől egyértelmű azzal, hogy ezen útirány terményeinkre nézve impraeticabilis legyen. Hogy ezen visszásságon segítsünk, arra különböző mód kínálkozik : egyik — és ez a legegyszerűbb — a duna-drávai vasútnak Báttaszéktől a Dunáig kiépítése. Ennek létesítése a törvényhozás által már megszavazott pest-zimonyi vasút szárnyvonalainak kiépítésével combinál va —melyeknek én a fővonalnál nagyobb fontosságot tulajdonítok — a magyar államvasutak maitarifiáit alkalmazva, a szállítás költségeit I frtSOkrra csökkentené métermázsánként. Ha pedig a Bégacsatorn a kellő karba helyeztetnék, akkor Báttaszékig vizén, onnan vasúton, mindig a magyar államvasutak mai tarifáit alkalmazva, 1 frt 60kron lehetne szállítani; ha végre — a mi kétségtelenül a legradicálisabb, legmesszebb vezető eszköz lenne — az e teremben is már gyakran említett temesvár-károlyvárosi vizi-összeköttetés létrehozatnék, akkor a mai európai folyamokon és a mi vizi utainkon uralkodó szállítási tételeket véve kiindulásul, 1 frt 20 - 1 frt 26 krért lehetne a szállítást Fiúméba eszközölni, tehát 2 frt 35 kr. helyett, 1 frt 26 krért. A közlekedési hálózatnak ezen két irányban való fejlesztése, a Dunának kihasználása által egyrészt, a tengerpart felé vezető legrövidebb és legolcsóbb szállítási eszközöknek helyreállítása által másrészt: ez volna szerintem a legjobb orvosszer, a melynek alkalmazását, ha az különben jobb időkre halasztható lett volna is, nézetem szerint a német kereskedelmi politikának irányzata ma elodázhatlan szükséggé teszi. De véleményem szerint ezzel sem érhetjük be, de ki kell emelkednünk a visszás helyzetből, a mennyire ez az adott körülmények között lehetséges, — mert hogy lehetséges-e, azért felelősséget vállalni képes nem volnék, de, mondom — törekednünk kell, hogy kiemelkedjünk azon visszás helyzetünkből, hogy az autonóm vámtarifának egyoldalúsága folytán Magyarország piaczai az osztrák czikkeknek jóformán monopóliumot adnak, mig Magyarország terményei az osztrák piaezotsem birják kizárólagosan, hanem ottan a külföld importjával korlátlan versenyt küzdeni kénytelenek. Ige«is, t. ház, tudom azt, hogy a magyar-osztrák monarchia ki- és beviteli kimutatásai szerint a mezőgazdasági terményeknek minden ágában nevezetes kiviteli többletünk van, a miből aztán sokan azt a következtetést vonják, hogy a mezőgazdasági terményeknek védelméről csak szólani is egyáltalában képtelenség. De én, t. ház, ebben a felfogásban nem osztozom, mert ha nagyobb is a kivitelünk, azért a mezőgazdasági és azzal rokon iparágak terményeiből a bevitel is igen nevezetes a magyarosztrák monarchiának vámterületébe. Az 1874— 1878-iki évek átlaga szerint ugyanis (Halljuk!) 79 millió frt értékű gabona kivitelünkkel szem ben 39 millió frt értékű bevitel, 20—21 millió frt értékű lisztkívitelünkkel 9 millió frt értékű bevitel állanak; továbbá 4 millió frt értékű borkivitelünkkel 2 millió frt értékű bevitel, 53 millió frt értékű szarvas- és vágómarha-kivitelünkkel 35 millió frt értékű bevitel áll szemben és igy tovább. Már most, t. ház, ezen nagy bevitelek bajt nem okoznak addig, mig a külföldön a mi terményeinkre nézve sokkal nagyobb mennyiségeknek piaezot találunk; de ha a kivitt mennyiségek csökkennek, ha piaczaink a külföldön összezsugorodnak, ha tehát egy része annak, a mi azelőtt a külföldre kivetetett, a belföldi piaezokra szorul reá és ugyanazok a mennyiségek, a melyek eddig bevitettek, továbbá is be fognak vitetni; akkor okvetetlenül be kell állani annak az állapotnak, hogy saját zsírunkban megfuladunk, hogy ezenbeözönlésta kiözönlésnek megakadása mellett tartósan elbírni képesek nem leszünk. Azért t. ház , mint egyik nélkülözhetlen rendszabályt (Halljuk!), a melyhez a német kereskedelmi politikának újabban megállapodott irányzataival szemben nyúlnunk kell, vámtarifánknak átalakitását is vagyok kénytelen tekintetbe venni, oly irányban, hogy azt az egyoldalú iparvédvámnak jellegéből kivetkőztetve, minden termelési ágakat symmetricus és harmonicus módon megvédő alakba öntsük át. Részletesebben erről a kérdésről nyilatkozni, midőn az talán a monarchia másik államával szemben tárgyalások sübstrátumát fogja képezni és midőn óvakodni kell attól, hogy bármely helyről ebben a házban olyasmi mondassék, a mire esetleg a másik oldalról hivatkozás történhetik, mondom, erről részletesebben nyilatkozni ebben a pillanatban helyesnek nem tartom; csak oda vetem az eszmét, oda vetem pedig azért, mert én épen az általam felhozott három módnak egyikétől sem várok külön-külön nagy eredményt és igy csupán azok mindnyájának együttes és combinált alkalmazását tartom oly eljárásnak, a mely által a mi érdekeink annyira-mennyire még megóvhatok volnának. Ezeket óhajtottam ebből a jelen törvényjavaslat alkalmából a t. kormánynak és háznak becses figyelmébe ajánlani. Ezeknek elmondása után még csupán egy megjegyzésem van, t. i. azon interpellátióra vonatkozólag, a melyet a mai napirend tárgyával rokon ügyben, gondolom, két hete a kereskedelmi minister úrhoz intéztem. Kijelenteni óhajtom pedig, hogy a magam ré-