Képviselőházi napló, 1878. XIX. kötet • 1881. május 12–junius 1.
Ülésnapok - 1878-396
396. országos ülés május 12. 1881. 5 a t. képviselő és indítványozó ur átlátja, mert maga is csak permissive akarja felvenni ezt az intézkedést. Ugyanis nem lehet positive meghagyni, hogy az állam birtokában lévő bármely terület, ha gyárteleppé használtatik, ingyen adassék át, mert akkor a legértékesebb telkek a fővárosban és főváros közelében igénybe volnának vehetők e czélra. Azt kimondani egyátalán, hogy az állam kedvezőbben, olcsóbban adja át, az oly talányos kifejezés, mely ha felvétetik a törvényjavaslatba, semmi gyakorlati eredménye nem lesz. En, t. ház, egyátalán azt hiszem, hogy ti rvénybe mindig csak az vehető fel, a minek positiv kifejezést lehet adui és nem az, a mit csak permissive lehet kimondani. Ily átalános kifejezéssel, nrLt az, mely itt indítványoztatik, legfelebb kárt lek tne okozni, mert az oly igényeket ébresztene, melyeket kielégíteni esetleg nem volna lehetséges s a kormánynak nincs is hatalmában; mert azt csak nem lehet kimondani, hogy a kincstár a birtokában lévő telkeket ingyen engedje át. Biztos kedvezményt nem lehetne megállapítani egyszermindenkorra. a mennyiben pedig lehetséges, úgy is esetről esetre fog megállapíttatni. Kérném tehát a í. házat, hogy ezt az indítványt el nem fogadva, a 2. §. szövegé: változatlanul megtartani méltóztassék. (Helyeslés, a középen.) Elnök: A szavazásnál első kérdés az lesz: Elfogadja-e a ház a 2. §-t változatlanul a bizottság szövegezése szerint? Méltóztassanak azok, kik elfogadják, felállani. [Megtörténik.) A többség elfogadta. Elfogadja-e a t. ház azon új 4-ik bekezdést, melyet b. Lipthay Béla képviselő ur indítványozott? Méltóztassanak azok, kik elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Szontagh Pál (gömöri): T. ház ! Én e helyütt a 2. §. után új §. felvételét indítványozom, a mely ekként szól: „Állami kedvezményben részesíftetnek, az 1. és 2 §-ban kitett föltételek mellett, a vas- és rézfinomító gyárak akképen, hogy kereseti, illetőleg nyilvános számadásra kötelezett vállalati adójuk, tiszta jövedelmük 57°-ával vettetik ki.* A vas- és rézfiíiomitó gyárak t ház, eddig igen egyenlőtlenül rovattak meg. És ennek oka az 1875-iki bányaadótörvéuy határozatlan szövege. Ezen törvény 1. §-a ugyanis azt mondja: „Bányaadó tárgya azon jövedelem, mely bányaművelésből és a hozzá tartozó iparágak üzletéből ered." Ebből világos, hogy minden finomító gyár ide tartozik. De a 2. §. ezen átalános értelmet kozlátozza, különösen a 4. §. akként rendelkezik, hogy ezen finomítóknak, miket a törvény segédmüveknek nevez, bányahatóságilag engedményezetteknek és bányatelekkönyvezettekiiek kell lenni. Bár ezen kifejezés sem eléggé világos. mert az, hogy a bányatörvény alapján legyen felállítva, már túlhaladott álláspont. Az régebbi időkben történt, hogy a bányahatóság élőt: kellett kérni Jelenleg ily telepnek felállítása az ipartörvény 8. §. értelmében történik, hol világosan meg is vannak nevezve : „nyers fémek előállitására szolgáló üzemek." A második kifejezés, hogy bányatelekkönyvezettek legyenek sem határozott és világos, minthogy a bányatörvény megengedi, hogy az erdők és más fekvő birtokok is, mint függelék a bányavagyonhoz kapcsolatosan telekkönyveztethessemk. De ezen 2. §-nak bevezetése is nagyon homályos, mert ezen szavakkal kezdődik, hogy „ily üzleteknek tekintetnek", a melynek értelme nem más, mint az, hogy exemplicative, nem pedig taxatíve sorolja fel az eseteket. Tehát a mi ezekben felsorolva nincsen, az átalános elv alá tartozik, az kizártnak még uem mondható. Ennek kifolyása volt az, hogy a pénzügyi közegek majdnem mindenütt másként jártak el. Eleintén ezen finomító gyárakat csak 5% bányaadóval rótták meg, később 107o-ot róttak azokra, melyek külön állottak, a melyek pedig kapcsolatba voltak kohókkal, azokra csak 5% bányaadót vetettek, csak a legutóbbi időben akarják még az utóbbiakat is 10°/ 0 adóval megróni. De nem képesek a finomító gyárak elkülönített jövedelmét elkülönííni, mert ezek kezelése alatt levő üzemnél mindig azon jövedelem mutattatik ki, mely kevesebb és magasabb adót fizető jövedelem rendszerint nem szokott létezni. Ily körülmények köztt egyrészt a finomító gyárak tényleg nem fizetnek csak 5%-ot, a többiek pedig 107o-kal lévén megróva, ezeknek világos sérelmök van, mert súlyosabb elbánásban részesülnek. Ha már most arról van szó, hogy a hazai iparnak állami kedvezményeköt adjunk, lehetetlen nézetem szerint figyelmen kivül hagyni a verseny viszonyokat, melyekben a magyar ipar az osztrák ipar ellenében áll; sőt talán épen akkor járnánk el leghelyesebben, ha ezen kedvezményeket csak ott s a mennyire lehetséges talán azon arányban adnók meg, hol és a milyen arányban az illető iparág védelemre szorul. Már pedig tudvalevő dolog az is, hogy a kohóipar, a mely más fontos közgazdasági ttkiutetekből már 1875-ben nyert adókedvezményi, nem szorul védelemre az osztrák iparral szemben; ellenben igenis nagyon rászorul a finomító ipar, mely Magyarország sok vidékerői az osztrák ipar által ki vau szorítva.
