Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.

Ülésnapok - 1878-372

372. országos ülés márczins 21. 1881. 7% nemcsak egyik félen, hanem másik, harmadik félen is, bizonyos vélemény-különbségekkel: ak­kor én uraim az ily, tisztán egy pártvélemény­bő'l kiragadott sajtóügyi vétség megbüntetését politikai zaklatásnak tartom, azaz zaklatásnak politikai tekintetben bizonyos pártérdekek szem­pontjából. Én tehát, mert különben is ismeretes a t. ház előtt, hogy mi az éri véleményem a men­telmi jogok felfüggesztésére nézve, nemcsak ezen véleményemnél, hanem azon indokoknál fogva is, a melyek felhozattak, tagadom meg Ugron Gábor képviselő mentelmi jogának felfüggesz­tését. Krajtsik Ferencz, a mentelmi bizottság előadója: T. képviselőház! Ha a vádul fel­hozott cselekvény a sajtóügyi vétségek sorába tartozik, azon esetben én is, meg azt hiszem a mentelmi bizottság is egészen más véleményben lettünk volna, akkor okvetlenül azt kellett volna ajánlanunk a t. háznak, hogy Ugron Grábor képviselő ur mentelmi joga függesztessék fel; mert a becsatolt iratok mellett a hírlapok, mint bizonyítékok közöltettek azon szavakra és ki­fejezésekre vonatkozólag, a melyeket Ugron kép­viselő ur élőszóval, nyíltan mondott el. Itt te­hát nem sajtóvétségről van szó és e tekintetben rectificálnom kell Madarász képviselő ur nyilat­kozatát. Hogy a mentelmi bizottság indokolásában ezen kiferezést használta : „az eddig szolgálta­tott adatok alapján", ennek oka leginkább abban rejlik, mert nem akarta elejét venni annak, hogy ha netán időközben a vizsgáló bíró, vagy az eljáró törvényszék közelebbi adatokat szerez az Ugron Gábor által elkövetett cselekvényre vo­vatkozólag , ne legyen megakadályozva akár közvetlenül eljárni, akár ismételten a házhoz folyamodni a mentelmi jog felfüggesztése iránt. Ismételve kérem az előterjesztett bizottsági vélemény elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: Ha szólni senki sem kivan, kérdem a t. házat: elfogadja-e a mentelmi bizottság azon javaslatát, mely szerint Ugron Grábor ország­gyűlési képviselőnek mentelmi joga nem fog feifüggesztetni'? (Elfogadjuk !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogad­tatott. Következik a mentelmi bizottságnak 645. számú jelentése, Verhovay Gyula országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tár­gyában. Beöthy Algernon jegyző (olvassa a je­lentést").• „A mentelmi bizottság, ezen a képviselőház f. évi február hó 5-én kelt határozatával hozzá­utasított kérvényt tárgyalás alá vévén, tekintet­tel arra: 1-ször, hogy a Verhovay Gyula képviselő ur ellen vádul felhozott rágalmazás és becsület­sértés tényei, az ország fennálló törvényei értel­mében a büntethető cselekmények jellegével bír­nak; tekintettel 2-szor arra, hogy az elővizsgálati adatokból kétségtelenül kiderülni látszik, miszerint a vád­beli cselekmények elkövetésével Verhovay Gyula képviselő ur nem alaptalanul vádoltatik; tekintettel 3-szor arra, hogy a vádbeli cselekmények­nek törvényes eljárás utján leendő megtorlását illetékes biróság követeli s mindezek folytán egy­általán kizárva látszik annak föltevése, hogy Verhovay Gyula ur ellen a czélba vett sajtóper által zaklatás szendék oltatnék elkövettetni, kö­vetkező határozatot hozta. A Budapesten megjelent „Függetlenség" czímü politikai, közgazdasági és társadalmi napi­lap 1880. évi 333. számában a „Farkas és a báránv" felírással közzétett czikkben állítólag; foglalt sajtóvétség megtorlása iránt, a budapesti esküdtszéki kerület sajtóbirósága előtt a királyi főügyész, mint a sajtóügyi köz vádló által folya­matba tett sajtóperben Verhovay Gyula ország­gyűlési képviselő urnak vádlottképen kihallgatása s esetleg az ellene indítandó további törvény­szerű eljárás foganatosítása s e végből mentelmi jogának felfüggesztése véleményeztetik." Krajtsik Ferencz előadó: T. ház! A mentelmi bizottságnak imént felolvasott jelentése a tényállást oly terjedelmesen adja elő, hogy ahhoz szóval bővebb indokolást előterjesztenem alig szükséges. Mindamellett a tényállás kiegé­szítéséül felemlíteni kívánom azt, hogy Verhovay Gyula képviselő ur a mentelmi bizottság ülésen személyesen jelen lévén, ő maga kijelentette, hogy az ezen czikkben foglalt állításokért a felelősséget magára vállalja. Ezt csak kiegészítésül a jelentéshez kíván­ván megjegyezni, kérem a t. házat, méltóztassék a mentelmi bizottság véleményét egész terjedel­mében elfogadni. Szalay Imre : T. ház ! Mielőtt magára a dolog érdemére nézve megtenném ellenindítvá­nyomat, engedje meg a [t. ház, hogy megemlít­sem, hogy mily sajátságos elemekből áll a men­telmi bizottság. Ott ugyanis a tagok legnagyobb része ügyvéd. Az ügyvédnek ugy látszik már mintegy vele született, nem tudom minek mond­jam, törvény iránti tiszteletnek, vagy az igazság­nak némi tekintetben való elcsavarásában gya­korolt okoskodásuknak, ele mindig oly vélemé­nyeket mondanak, melyek épen ellentétben álla­nak azzal, a mi a mentelmi bizottság köteles­sége. Én ugy fogom fel a mentelmi bizottság hivatását, hogy az, mint jury tartozik megvitatni és megítélni, hogy foglaltatik-e a megkeresésben zaklatás vagy nem. Mert az sajátságos, hogy mikép szokta a

Next

/
Thumbnails
Contents