Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.
Ülésnapok - 1878-371
371. ©rszagos ülés márezius 19. 18S1 73 tekintet nélkül az ügyvédekre és közjegyzőkre. A. pénzügyi bizottság azonban főleg azon indokból nem fogadta el ezen elvet, mert a kötelezettség kiterjesztésében az'ügyvédi és közjegyzői kényszer kimondását látta, ugy vélekedvén, hogy azon esetben a laikus fél, nehogy csonkítást kövessen el, félelmében kénytelen lesz jogtanácsoshoz fordulni. Ennélfogva a pénzügyi bizottság nevében nem járulhatok hozzá Hodossy képviselőtársam indítványához. Teleszky képviselőtársam módosítványát azonban, a pénzügyi bizottság nevében is elíogadom, mert az csakis garamiakkal övedzi a tisztességes ügyvédi kart, mely czélzatosan és szándékosan nem követ el bélyegesonkítást. A pénzügyi bizottság által szövegezett 19. §-ban ily garantiák vannak, mert részletesen fel van sorolva, hogy csakis oly bélyegcsonkítások büntettetnek, melyek ismételve fordulnak elő többszörös megintés és fizetésmeghagyás után, tehát öntudatosan követtetnek el. Mindezen körülmények köztt nem a közegek fognak, ugy mint a leleteknél, határozni, hanem az eset imputatio és birói cognitio tárgyát képezi és így, azt hiszem, hogy azon visszaélésektől, melyeket sokan látnak, félni nem lehet. Minthogy azonban Teleszky t. képviselőtársam indítványa még egy garantiát kivan az ügyvédi kar részére a tekintetben, hogy csak azokra terjesztessék ki, kik a bírságot 30 nap alatt nem fizették meg : én ugyan jogilag nem látok benne semmit, de miután az ügyvédi kar egy része megnyugvást talál benne, a pénzügyi bizottság nevében ehhez hozzájárulok. {Helyeslés jobbfelöl) Elnök: Az első kérdés az: elfogadja-e a t. ház, a bizoítság által ajánlott 19. §-t? Ha ez elfogadtatik, akkor fogom feltenni szavazásra a kérdést: elfogadja-e a t. ház, Teleszky képviselő ur indítványát, mely a szövegnek minden változtatása nélkül beilleszthető. Ha e kettő elfogadtatik, akkor további kérdésre szükség nincs. Ha ezek nem fogadtatnának el, akkor először a Hodossy, azután a Veszter képviselő ur módosítványa fog szavazás alá bocsáttatni. Beöthy Algernon jegyző' (olvassa Teleszky, Hodossy és Veszter módosítványát). Elnök: Azok, a kik a 10. §-t a bizottság szövegezése szerint elfogadják, méltóztassanak felállam. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Most méltóztassanak azok, a kik Teleszky képviselő ur módosítványát elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Ekként a törvényjavaslat részleteiben is elfogadva levén, harmadszori megszavazása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a napirend további tárgya, a KÉPVH. NAPLÓ 1878 —81, XVIII. KÖTET. kérvényi bizottság jelentésének és az 50. sorjegyzékben foglalt kérvények tárgyalása. Antal Gyula jegyző (olvassa): „1. Ernyei Ferencz az utólagosan rávetett állami és községi adó törlését elrendeltetni kéri/' Vécsey Tamás előadó: T. ház! A bizottság ezen ügyben érintkezésbe helyezte magát a pénzügyministerrel; s a pénzügyminister átiratilag értesítette a bizottságot, hogy a kérvényezővel a leszámolást illetékes pénzügyi hatóság utjáa megtartotta. Ennélfogva a következő határozati javaslatot terjeszti elő: Ezen kérvény a pénzügyministernek 1881 márezius 3-ikán kelt hivatalos értesítvénye szerint elintézve lévén, visszavehetés czéljából a ház kiadóhivatalába utasittatik. Elnök: A bizottság véleménye elfogadtatott. Antal Gyula jegyző (olvassa): „A nemzeti színházi ének-, táncz- és zenekar 104 tagja kéri, hogy a végrehajtási jog mikénti korlátozásának nemes munkájánál vétessenek fel a kérvényezők azok közé, a kiknek fizetésökbői 600 frt végrehajtás alá nem vonható." Vécsey Tamás előadó: T. ház! Altalános áramlat Európában, hogy a tőke nagy túlsúlya és befolyása ellenében a munka a törvényhozások részéről bizonyos védelmet tapasztaljon. Láttuk ezt több külföldi törvényhozások, jelesül legújabban a német törvényhozásnak intézkedéseiben. Az igazságügyi bizottság azon jelentésében, a melyet a törvénykezési rendtartás és végrehajtási eljárás szabályozása kérdésében a t. háznak beterjesztett, maga is igen lényeges pontokat vett fel, mely pontok arra szolgálnak, hogy a keresmény, a fizetés azok számára, a kiknek ez egyedüli fenntartásuk, az utolsó fillérig lefoglalható és magánhitelező által igénybe vehető ne legyen, hanem egy bizonyos mennyiségű, úgynevezett beneficium competentiae hagyassék meg a végrehajtást szenvedőnek. A bizottság sok tekintetben bővítette a magyar jognak eddigi intézkedéseit, igy nevezetesen nemcsak állami tisztviselőknél emelte a létfenntartásra meghagyandó összeget, hanem ezen kedvezményt kiterjesztette minden oly társulat hivatalnokaira, mely társulat nyilvános számadásra köteles, például a gőzhajótársulatra; s ki van terjesztve nemcsak az állami tisztviselőkre, hanem az országos intézetek hivatalnokaira, ezek köztt a magyar nemzeti színház alkalmazottaira. De némi megkülönböztetés tétetett, t. i. a törvényjavaslat szerint csak azok részesültek a nemzeti színház tagjai közül ezen kedvezményben, a kik mint magánszereplők lépnek fel a színművészet akármelyik ágában. Most azonban az előttünk fekvő kérvényben az foglaltatik, hogy a bennevezett nemzeti színházi 10