Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.
Ülésnapok - 1878-371
371. orsaágos ülés márczius 19. 18S1. g-j javaslat 19. §-át eltörölni s végképen kihagyatni méltóztassék. Egyébiránt, t. ház! a kérdésnek minden esetre az képezi legsajátságosabb és legjellemzőbb momentumát, hogy a tárgyalás alatt álló rendszabály egyenesen az ügyvédség ellen terveztetik és én felette kíváncsi volnék tudni, vájjon a kormánynak ezen szeretetre méltó figyelmét mivel érdemli ki épen az ügyvédi kar? Talán azzal, hogy a kormánynak csaknem egész bélyegüzletét épen az ügyvédek közvetítik, hogy a bélyegadónak épen ők ugy szólván eseentorai ?! Tudja-e a kormány, hogy az általa az ügyvédekre hárított eme adóbehajtással a közönségnek ezen óriási adónem elleni ódiumát is az ügyvédségre hárította és hogy az ügyvédi kar népszerűségének — reputatiójának hanyatlása elsősorban azon bélyegtehernek tulajdonítandó, a melyet az ügyvéd a peres felektől a kincstár javára ingyen beszedni kénytelen?! Engedje meg a t. ház, hogy ezt kissé közelebbről elemezhessen s egy gyakorlati példával illustrálhassam. (Halljuk!) Ha valaki 100 frtos kötvényt akar behajtatni s az ügyvéd, — miután az erre irányzott pert minden perrendszerű retortán és az ingó és ingatlan végrehajtás stádiumain keresztül vitte, mindezekért —mondjuk — 60 frtot követel, nemde bizton számíthat arra, hogy zsebmetszőnek, zsarolónak s ki tudja még minek fogják szidni. Pedig t. ház, ha kissé közelebbről megnézzük a költségjegyzéket, tapasztalai fogjuk, hogy ezen 60 fiiból, nem számítva sem az alperes bélyegkiadásait, sem az árverés folytán megjáró illetéket, csak felperesi bélyegekben és hirdetési díjakban 46 frt 83 kr. folyott a kincstárba. A kincstár tehát 46 frt és 83 krt zsebel be egy közönséges 100 frtos pernél, a milyen ezrivel szokott előfordulni, — mis- ellenben az ügyvédnek összes munkájáért és vesződségeért talán 10 frtja marad a 60 frtból. Hát ki itt a nyúzó? Tessék megmondani. Én részemről bárkinek szívesen átadom azon jegyzéket, a melyet egy 100 frtos pernek bélyegköltségéről és hirdetési díjairól Összeállítottam. (Halljuk!) T. ház! Én tudom, hogy e javaslatnál a kormány azon ellenszenvre támaszkodik, melybeu ez idők szerint a magyar ügyvédi kar e házban és, fájdalom, a házon kivül is részesül. Nincs mostohább gyermeke a hazának jelenleg, mint az ügyvédség. En nem akarom és nem tudom mindenben escuzálni az ügyvédi kart; — megvannak annak is végzetes hibái és gyarlóságai. De tagadom, hogy ezért csakis ő tartozik felelősséggel. Felelős azért maga az ország, — felelős az az ország kormányzata is, mely a culturalis élet számos egyéb ösvényeit nem nyitván meg annak idejében a pályakereső ifjúság előtt, azt oda kényszeríti, hogy óriási tömegekben magát a jogi pályára vesse. (Igaz! Ugy van!) Az a körülmány, hogy fiatalságunk sem az ipar, sem a kereskedelem, sem a katonai pályán vagy épen nem, vagy a kellő intézmények hiányában csak rendkívüli nehézségek legyőzésével találhatja meg a kereset forrásait, okozza a tömeges tódulást az ügyvédi pályára és okozza azt az egészségtelen concurrentiát, mely tönkre teszi az ügyvédi reputatiót s mely — megengedem, hogy veszélyes lehet a közre, — de a melyet elhárítani nem azzal lehet és kell, hogy a kormány bélyegtörvényeivel a hazának egykor annyi szolgálatot tett ügyvédi kart specifice megszégyenítse és megbélyegezze. Nem fogadom el a pénzügyi bizottság javaslatát; (Elénk helyeslés a baloldalon) és benyújtom a következő módosítást: „A jelen szakasz ugy jelenlegi, mint eredeti szövegében egészen kihagyandó K . Teleszky István: T. ház! Nem akarom az előttem szólott t. barátom példáját követni, hogy ezen szakasz tárgyalása alkalmával én az ügyvédség kérdését mintegy tüzetesebben bevonjam a vita keretébe. Azt hiszem, hogy arra időszerűbb alkalom is fog kínálkozni és habár némi részben igazat keli, hogy adjak t. barátomnak, nem hailgathatom el azt, hogy sokat előadásában nagyon is túlélénken színezett, mint azt egyébiránt ő tőle már megszoktuk. Én, t. ház, ragaszkodni akarok ezúttal tisztán az előttünk levő szakasz szövegéhez. Egy dispositióval állunk szemben, melyet, ha jogi elvre akarnánk visszavezetni, azon consequentiára lehetne jönnünk, hogy ezen szakasz fölösleges, de a melyet nézetem szerint megfelelően módosított szövegben opportunitási indokok javasolnak. Hiszen, midőn egy állam törvény által előirt jövedelmének behajtását, melyre az államnak szüksége van, biztosítani akarja, ha az erre vonatkozó törvényhozási intézkedésnél mindig merev jogi dispositióból indulna ki, czéljait aligha fogná elérni, tehát kétségtelen, hogy e tekintetben bizonyos szigor elkerülhetetlen. Vannak esetek, hol ügyvédek és közjegyzők bélyegrövidítésekkel, hogy úgy mondjam rendszeresen foglalkoznak, foglalkoznak azért, mert tudják, hogy bármi nagy összegre menjen a birságlelet, ő ellenük a kincstár nem fog tudni boldogulni vagyonhiány miatt. Legközelebb fordult elő egy eeclatans eset, a hol a kincstár egy üg3^véd ellen, kinél igen nagy összegre mentek a bélyegcsonkításért kirótt bírságok, csődöt kért és a csőd csak azon ok 9*
