Képviselőházi napló, 1878. XVIII. kötet • 1881. márczius 16–május 11.

Ülésnapok - 1878-370

52 370. országos ülés márezius 18. 1881. gátasából azt kell sejtenem, hogy ő t. barátomnak Lipthaynak érveit és álláspontját helyesli. Csak azt kérdem, hogy vájjon nem kell-e ebben a tekintetben is ezt a teljesen igazságos álláspontot követni a fővárossal szemben. Ne azt latolgassuk, hogy mit tettek az országos pénztárból a főváros emelésére és mit tett a főváros megint saját hatáskörében. Hiszen egy főváros az országgal ugy össze van forrva, hogy annak emelkedése nem városi érdek, annak emelkedése országos érdek és országos előny ; és midőn az ország a főváros emelésére, a cultura, vagyonosság, forgalomnak kifejtésére és összpontosítására tesz valamit, tisztán és egyedül és igen helyesen, jól felfogott országos érdek által vezettetik. Nem szabad tehát ugy okoskodni, hogy mivel essék össze az, mennyi országos költség ruháztatott be a fővárosba és viszont, mi az, a mit a főváros tett, hanem okoskodni kell ugy, hogy a főváros és az ország köztt ezen költségliozzájárulásí arány igazságos, megnyugtató alapokra legyen fektetve. Én más igazságos alapot nem tudok. A 405,000 frt felvétele nézetem szerint a kormánynak, az ország nevében ismételve adott biztosításával homlokegyenest ellenkezik és ezen az alapon, t. ház, ajánlom elfogadás végett báró Lipthay indítványát. {Helyeslés balfelöl.) Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, szó illeti még az előadó urat és a minietereluök urat. Tisza Kálmán ministerelnök: Én megvallom, már szinte restelve teszem, hogy a t. képviselő urnak ez irányban folytonos alaptalan támadásaival szemben ígazoljani magamat. Ha nem nyilatkoztam volna e kérdés felett az általános vitánál, többet mondok, ha nem nyilatkoztam volna magánál ezen pontnál, akkor érteném, hogy a képviselő ur megtámad, miért nem szóltam. Hogy azonban akkor, mikor nyilatkoztam mind a két alkalommal, nyilatkoztam tegnap azonnal Tíialy képviselő ur felszólalása után, hogy akkor, nem mondom kötelesség, de még csak helyes is lenne minden egyes szónok után külön felállani és külön felelni — ezt én a magam részéről el nem ismerem. (Helyeslés jobbfelöl.) Különben a mi a dolgot illeti, én is követni kívánom a t. képviselő urat abban, hogy a tárgyhoz nem tartozó dolgokról a lehetőségig ne beszéljek. Nem szólok adókivetésekről, melyek felemiittettek, annál kevésbbé szólok a főváros egyes részei érdekeinek egymással szembe állításáról, még kevésbbé szólok a főváros és az ország érdekeinek szembe állításáról. A mii: ez irányban eddig mondottam, esakis viszonzásul mondottam más oldalról felhozottakra. A magam részéről azonban, miután itt többen — maga b. Lipthay képviselő ur is —ugy állították oda a mai kormányt, mint a mely a főváros érdekei iránt rokonszenvvel, gondoskodással nem viseltetik, bátran merek hivatkozni arra, hogy a mi az állam által a főváros érdekében történt, minden helyzetben, akkor is, mikor azon 25 millióról volt szó, a mit a képviselő ur felemlített, szavaztam a mellett, a mint a főváros és vele együtt az ország érdekében levőnek tartottam; sőt nem csal emlékezetem — s kérem ezt majd utólagosan, ha a képviselő ur bejön, neki megmondani, — ha figyelmeztetem Eötvös Károly képviselő urat, hogy azon alkalommal a fővárosnak érdekében és épen kiemelve a főváros fontosságát, sokakkal azok közül, nem mindnyájukkal, a kikkel ő most egy párthoz tartozik, még vitába is keveredtem. En tehát már mint ellenzéki ember hangsúlyoztam a főváros országos fontosságát s védtem és támogattam azt, a mi érdekében követelte tett. Azon egyet különösnek tartom, ha az mondatik, hogy az akkori kormány adott a fővárosnak, de most nem adnak semmit. Sem akkor nem adott a kormány, sem most nem ad; hanem akkor adott az állam és azon adománynak terheit viseli az állam ma is. Tehát azt mondani, hogy akkor adott és most nem ad, egyáltalában nem lehet. De hát, t. ház, menjünk magára a dologra. Br. Lipthay Béla t. képviselő ur tegnapi beszédében szólott, — mint a nálam levő jegyzék is mutatja — ámításról s azután szólott őszinteség hiányáról. A mi az ámítást illeti, ha és a mennyiben lett volna, annak vádja semmi esetre sem érhetne engem, mert ha történt volna, 1869. és 187§-ben történt volna, midőn nem voltam azon helyzetben, hogy ámíthassak, még ha akartam volaa is. Ezen kifejezést tehát köszönjék meg az igen t. képviselő urnak azok, a kik akkor ezeken a helyeken voltak s a kiknek táborához akkor a képviselő ur is tartozott. (Helyeslés jobbfelül.) A mi az őszinteséget illeti, azt hiszem, hogy nehéz őszintébbnek lenni, mint a mennyire őszinte a ministeri előterjesztés. Hiszen az általános vitánál majdnem szemrehányásképen hallottam, hogy én proponáltam, hogy az ország állapítsa meg a főváros részéről fizetendőnek azon összeget, melyet most fizet, addig, mig egy bizonyos nagyobb összeg el nem éretik s proponáltam ezt mindamellett, hogy magam is beismerem, hogy vannak városok, a melyekhez képest a főváros aránylag többet fizet a rendőrségre. No már t. ház, ha valaki egy propositiójával szemben feltárja a helyzetnek még azon részét is, a mi propositiója ellen fordítható, akkor az illetőt őszinteség hiányával vádolni nem lehet. (Igaz! ügy van! jobbfelöl.)