Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-345

345 or 2ágos ülés f

L-l)ruár 5. 1881. 73 román consulhoz adatott volna be ily folyamodvány, hivatalos, positiv tudomásom nincs. Nem tudom, a t. képviselő urnak ezen positiv tudomása nem épen olyan positiv-e. mint az, hogy a magyar kormányhoz adattak be többek által ily folyamodványok, mert ezen utóbbira nézve mondhatom, hogy a leggondosabb utánnézés folytán ugy a belügyministeriumnál, mint a honvédelmi ministeriumnál, ily folyamodványok nyomai nem voltak feltalálhatók egészen a legutóbbi időig, midőn, t. i. a képviselő ur mostani interpellátiója után, igenis jött 40 és néhány Bukarestben levő magyar részéről ez iránt kérvény a ministerelnökséghez. Ennek eldönthetésére természetesen szükséges volt pontosan megtudni azok kilétét, születésük évét, illetőségük helyét s ez- iránt az intézkedések meg is történtek, a dolog folyamatban van és az egyes concret eset, érdeme szerint el fog biráltatni. De ismétlem, ezen kivül azok az általa jelzett és „hidegen és ridegen, lelketlenül" elutasított folyamodványok sehol fellelhetők nem voltak. [Élénk derültség a jobboldalon.) Ez, t. ház, a tényállás. Most tehát csak recapiíulálni akarom, hogy mi az, a mit én részemről megteendőnek és megtehetőnek vélek. {Halljuk!) Igen sok esetben és mondhatom a legtöbb esetben, ha azok, kik ismétlem, mint ily okból kimentek, politikai menekülteknek nem tekinthetők — vissza jönni akarnak, a legtöbb esetben hajlandó leszek a büntetés elengedésének szószólója lenni: de nem lehetek hajlandó a kötelezettség teljes elengedésének szószólója lenni, {Elénk helyeslés a jobboldalon) mert ismétlem, a kötelességüket kikerülni akaróknak praemiumot osztogatni nem lehet. Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. {Helyeslés a jobboldalon.) Orbán Balázs: Midőn kijelentem, hogy a ministerelnök ur válaszát nem vehetem tudomásul, bátor vagyok hivatkozni egy praecedensre, melyet a t. ministerelnök urnak ez ügyben való eljárásánál jó lett volna zsinórmértékül használni. A t. ház tagjai emlékezni fognak azon nagyon is jellemző esetre, hogy egy 800,000 főből álló rendes hadsereggel rendelkező birodalom, az általános védkötelezettségnek eleget tenni nem akaró s a kényszerítő eljárással szemben fegyvert ragadott néhány ezer bochéz ellen Krivocsében, előbb nagy veszteséggel hadjáratot folytatott s győzelmet vivni nem tudván, megköté a lázadó alattvalókkal a knezlaei békekötést, melyben nemcsak teljes amnestia adatott a fegyvert} ragadottaknak , hanem fegyveres elvonulás mellett fejenkint 40 frt borravaló biztosíttatott s oly elnézéssel voltak irántuk, hogy honvédségi védkötelezettségükre még ma sem szoríttatnak rá. Nem akarom feltenni, hogy a nagy birodaKÉPVH. NAPLÓ 1878—81. XVII. KÖTET. lom nagy hadserege — még osztrák tábornokok vezetése alatt — se tudta volna legyőzni azon maroknyi népet. Én azon — talán túlságos — engedékenységet és a humor emberei által gúnynyal fogadott furcsa békekötést azzal indokolom, hogy az uralkodó nem volt boszúval és haraggal eltelve lázangó alattvalói iránt s kegyes szive nyitva volt Eodich tábornok közvetítésére, ki szelídséggel és nagylelkűséggel ajánlotta lefegyverezni az elcsábított alattvalókat. Az udvar kegyében álló Rodich tudott amnestiát s ajándékot kieszközölni bochéz véreinek, kik nemcsak eleget nem tettek hadkötelezettségüknek , hanem pénz és véráldozatokat okoztak a birodalomnak, sőt azt is kivitte, hogy a mi a birodalom többi 34 millió lakosára kötelező, ők az alól mentesítve vannak. Én nem hiszem, hogy Tisza Kálmán is, ez előzmények után ne tudna amnestiát eszközölni azon ártatlan magyaroknak, kik törvényen kivüli állapotban, egyszerűen elvonták magukat a besoroztatás elől. Egy államban bochéz és magyarnak külön mértékkel mérni nem lehet. És én knezlachi békekötésből merítem azon meggyőződésemet, hogy ha honfitársaink továbbra is kénytelenek lesznek idegen földön senyvedni s ha azok e hazára nézve örökre elvesznek, azért a vád, a vérkitagadás vádja, isten, haza és a történelem előtt, egyedül ministerelnök urat illeti, ki Eodich által is túl engedte magát szárnyaltatni. T. ház! A minister ur ma szelíden s nem oly ridegen és haragosan felelt, de a mint maga is kijelenté, lényegileg ma sem mondhat egyebet, mint akkor, mert ő nem tekinti azokat politikai menekülteknek, bár elismeri, hogy van különbség azok köztt, kik 1867 előtt s azok köztt, kik ezután vonták el magukat a besorozás elől. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, hanem hivatkozom arra, hogy interpellátióm az 1849-től 1767-ig kimeuekültekre vonatkozik és annak beterjesztése alkalmával tüzetesen előadtam, hogy ha nem is politikai menekültek a szó szoros értelmében, de mégis azoknak színezetét viselik, mert legnagyobb részök azért menekült akkor ki, hogy ez által hazája felszabadítására és felmentésére közreműködjék; a mi szemünkben tehát és a mi alkotmányos érzésünk szerint, azokat mi oly szökevényeknek, mint a t. ministerelnök ur akarja feltüntetni, nem tekinthetjük s mindenesetre kell, hogy szivünkben a rokonszenv érzete támadjon azok iránt, kiket 30 évi szenvedés, hontalanság és a honvágy gyötrő érzete sem tudott megtörni s oda vinni, hogy a haza iránti szeretetüket és a visszavágyódást kitépje keblükből. {Helyeslés a szélső baloldalán.) Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy ha 10