Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-343

343. országos ülés február 1. 1881 55 ismeretlen emberrel szóváltásba ne keveredett volna, a ki őt, megengedem, összeszidta, mert ő adta az okot arra, hogy ott a szóváltás származott. De tulajdonképen mit is hozott fel Wilbich jelentésében Szalay képviselőtársunk ellen? Valami factummal vádolja? Nem. Azt mondja, hogy lázította a népet? Nem. Még azt sem mondja, hogy valakivel beszélt volna, tisztán csak azt, hogy őt összeszidta. És én megengedem, hogy összeszidta és össze is szidhatta, ha mindjárt közvetlenül hozzá nem intézett szót, miután ő olyan intézkedést tett, hogj

r a népet onnan kizavarja. Ugyanezen rendőr, egy bizonyos jelentésében akkép tesz jelentést, hogy Takács József segédeit az ágyból kihúzta azért, mert gyanúja volt, hogy kővel dobáltak. Egy ilyen rendőr eljárása egyátalában nem olyan, a miért egy tisztességes embert gyanúba lehetne hozni. Beszélnek a mai kor uralkodó planétájáról, a corruptióról és sokan sokféle dologban keresik annak az okát. Én abban találom az okot, hogy mai napság a tisztesség nem kelendő portéka; Ha egy feddhetlen élet, egy fennálló, maga erejére támaszkodó, egy tisztességes egyén, jelen esetben egy képviselő állása nem elég garantia arra, hogy oly existirnatióval birjon egyes persona viíis panaszára, — a ki különben maga is gyanúban áll, mert hiszen ő a vádlott, — hogy őt a piszkos gyanútól megóvja: akkor bizonyára igen alkalmas okát adtam annak, hogy én a mai kor corruptióját abban találom, hogy a tisztesség egyátalában nem kelendő portéka. Még a katonaságnál is ugy tapasztaltam, hogy az a folytonos üldözés, az a folytonos fegyelem és büntetés egj^átalábau nem kelthet lelkesedést. Apáink bölcsessége igen szigorú volt a tanuk megitélésénél. A mai kor egyátalán nem akarja elfogadni azt, hogy votanon numerantur, sed ponderantur. Köztudomású dolog, hogy léteznek társulatok, hogy léteznek testületek, a kik tanukat szolgáltatnak minden esetben és ilyenekkel a legtisztességesebb embereket is e] lehet üldözni. Itt nincs tanú; van ugyan két rendőri vallomás: az egyik a Nagy Istváné 81. szám alatt, a másik a Vakicsé 82. szám alatt, a kik azonban az esetnek nem voltak tanúi, mert ők csak a lármára mentek oda? és azt hallották, hogy Szalay képviselőtársunk nem udvariassan szólította meg Wilbich Jánost, de hogy erre méltó oka volt, kitűnik abból, hogy Wilbich magát Szalay képviselőtársunk előtt fel nem fedezte, nem mondta meg, hogy rendőr, jelvényt nem viselt és igy Szalay képviselőtársunknak joga volt őt legalább is visszautasítani. És Wilbich János még akkor is, a mikor ez a két rendőr ott megjelent, nem mondta meg, hogy ő kicsoda és Szalay képviselőtársunk csak a másik két tanutói tudta meg ezt. így tehát, t. ház, mikor egyetlenegy factum sem fordul elő Szalay képviselőtársunk ellenében, azt hiszem, hogy ez csakis zaklatás. Elitélte ezt a legcompetensebb fórum, a kir. főügyész ur is, a ki az iratokat átolvasván, azzal küldte vissza azokat, hogy ezek alapján Szalay képviselőtársunk ellenében vádat emelni nem lehet. Sajátságos, t. ház, és nem lesz érdektelen itt felhozni azt, hogy ezen iratokban, kik vannak megnevezve, mint vádlottak. {Halljuk!) Öt fiatal ember, a kik mind valami professionális mesterséget űznek: segédek, tanulók, 17—20 év között vannak; a hatodik, a kit maguk az izgatók vezérnek mondottak, arról kisült, hogy kiszolgált huszár és jelenleg konfortáblis kocsis. Ily társaságban én, t. ház, erkölcsi érzetemnél fogva nagy botránynak tartanám, ha képviselőtársunk kiadatására szavaznánk, azért kérem a t. házat, méltóztassék ellenindítványomat elfogadni. {Helyeslés a széls'ó bal felöl.) Horváth Gyula: T. képviselőház! Én, az előttem szólt t, képviselőtársammal az eredményben egyetértek, azonban az indokolásban nem értek egyet. Itt eszembe jut az az eset, a mikor Szatmármegyében egy ismerősöm és jó barátom megbízta voit egy hasonló jó barátját, hogy tegyen a gyűlésen egy indítványt és azt az indítványt védelmezze is meg; ezen jó barátja tovább ment, mint azt a megbízó akarta volna, ugy, hogy az ügyvéd ellen actiót kértek. Akkor előállott a barátja, a ki azt mondta, a határozatot magamévá teszem, de az indokolást nem teszem magamévá. Én is ugy vagyok ezen esetben. Én egyáltalán a mentelmi ügyeket ezen szempontból megbirálhatóknak nem tartom, hogy az ügy mélyébe belemenjünk; itt mi nem vizsgálhatjuk a tanuk minőségét, nem vizsgálhatjuk, hogy azon tény elkövettetett-e, vagy nem, mert ez nézetem szerint a bíróság feladata. A bíróság fog a felett határozni. Hanem van egy momentum, mely engemet arra késztet, hogy ez alkalommal Szalay Imre képviselő ur kiadatására ne szavazzak. Ez pedig a következő {Halljuk!) s ez az iratókból is kitűnik. Szalay Imre t. képviselő ur panaszt emelt ugyan ezen rendőr ellen, hogy ez a rendőr bántalmazta s az iratokból kitűnik, hogy ez a rendőr semmiféle rendőri jelvényt nem viselt. Ezen rendőrt azonban megbüntetni nem akarták s csak miután ez fölmentetett, akkor jutott eszökbe, hogy Szalay Imre képviselő ur rendőrsértésért és közcsendháborításért volna megbüntetendő. Már, t. ház, vagy állott a rendőrnek e részben emelt vádja és akkor mindjárt be kellett volna pana-