Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.

Ülésnapok - 1878-343

343. országos ülés február 1. 1881. b? csőd. Én nem látom át, hogy ha az ország lakosai egyik felének egy előnyt nyújtunk j ez által, miért tagadnók ezt meg a másik féltől, minthogy a telekkönyvi hitelezőkre ebből semmi I hátrány nem származik, csupán azért, mert a: t. előadó ur nem lát ebben előnyöket. Éu kép­zelni sem tudom, hogy az ilyen egyezségben előny ne lehetne. ] Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, i szó illeti még az előadót. Apáthy István eló'adó : T. ház! Unger j t. képviselőtársam szíves volt arra figyelmeztetni, j hogy előadásom folyamán ott, a hol jónak láttam, j hivatkoztam Németországra. A bizottság hivat­kozott Németországra jelentésében is s épen | Németországra hivatkozva, azért nem ajánlotta a j kényszerejiyezség kiterjesztését a közönséges csődre, mert ez a világon az első kísérlet, moly a kényszeregyezség ilyen kiterjesztésével történt, j A bizottság be akarta várni, vájjon ezen kísér­letet fogja-e az élet igazolni, vagy nem. Ez annál jogosultabb, mert mint a bizottság kiemelte, a közönséges csődnél, a kényszeregyezséghez hiányoznak mindazon momentumok, melyek azt a kereskedelmi csődnél igazolhatják. így állván a dolgok, én kérem az igazságügyi bizottság javaslatának elfogadását s Unger t. képviselő­társam módosítváuyának mellőzését. Elnök: T. ház! Most itt csak egy elvi I kérdés eldöntéséről van szó .... Gulner Gyula {szólni kivan. Felkiált'.sok: Be van a vita fejezve!) Elnök: Mint méltóztatnak tudni, előjegyez­teti magát az, a ki szó ni kivan. Én kijelentettem, hogy senki sincs fel­jegyezve, az előadó ur is szólott már, most már tehát a vita be van fejezve. (Szavazzunk! Nincs joga szólni !) Gulner Gyula: T. ház! A t. elnök urnak azon megjegyzését, hogy a jegyzőnél jegyez­tessék fel magukat a szónokok, tiszteletteljesen elfogadom. De méltóztassék megbocsátani, sok­szor a vitának fordulatától függ, vájjon valaki kiván-e szólani, vagy nem. Most én szintén azon helyzetben vagyok, hogy nem szólottam volna, ha a t. előadó ur utolsó nyilatkozatát nem hal­lottam volna. A t. elnök ur nem méltóztatott kijelenteni, hogy a vita be van fejezve. (Be van a vita zárva! Szavazzunk!) Elnök: A házszabályok nem követelik határozottan, hogy kijelentessék, hogy a vita be van fejezve, hanem csak azt mondják a 143. §. értelmében, hogy ha az elnök azon ki­jelentésére, hogy szólásra senki sincs feljegyezve, szólásra senki sem jelentkezik, az előadót illeti meg a zárszó. Az előadó ur zárszava utáu tehát szólani többé nem lehet. (Helyeslések.) Ennek következtében kérdem a t. házat, méltóztatnak-e a bizottságnak azon véleményét, mely szerint a kényszeregyezség princípiuma a nem kereskedőre nézve nem fogadtatik el, elfogadni, igen, vagy nem? Ha nem fogadtatik el, akkor Unger képviselő ur indítványa elfogad­tatott s ekkor a törvényjavaslat átdolgozás czél­jából az igazságügyi bizottsághoz utasittatik. Méltóztatik-e a t. ház a kény szeregyezségre nézve a bizottság véleményét elfogadni? (Fel­kiáltások: Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, kik elfogadják, fel­állani! (Megtörténik. Felkiáltások: Kisebbség! Többség!) Méltóztassanak már most azok fel­állani, a kik nem fogadják el. (Megtörténik. Fel­kiáltások: Többség! Kisebbség!) Miután a többség nem vehető ki, a sza­vazatok meg fognak számoltatni. Már most méltóztassanak azok, kik a bizott­ság véleményét elfogadják, szakaszonkint felállani. (Megtörténik.) Most méltóztassanak azok, a kik nem fogad­ják el, felállani. (Megtörténik. A jegyzők összeszámítják a sza­vazatokat.) A szavazás eredménye a következő : A bi­zottság véleményét elfogadta 69, nem fogadta el 92 szavazat. E szerint tehát Unger Alajos képviselő ur elvi indítványa elfogadtatván, annak keresztülvitele végett a törvényjavaslat ezen §-a ismét a bizottsághoz visszautasittatik. (Helyeslés.) T. ház! Van még egy §-ra nézve a bizottságnak jelentése, azt hiszem, hogy ez még elvégzendő, hogy azután csupán csak azon szakaszok marad­janak függőben, melyek most visszautasittattak a bizottsághoz. (Helyeslés.) Ez azon új §. t. ház, melyet az igazságügyi minister ur a törvényjavaslat végére tétetni indít­ványoz, Apáthy István előadó: T. ház! Az igaz­ságügyi minister ur a csődtörvényjavaslathoz és pedig annak végére egy új §-t indítványozott a következő szövegezéssel: „Fiumét illetőleg felhatalmaztatik az igazság­ügyminister, hogy a jelen csődtörvényt külön rendelettel léptesse hatályba és ezen rendelet­ben az ottani viszonyoknak megfelelő módosítá­sokat megtehesse". Elnök: Kérdést vagyok kénytelen intézni a t. házhoz. Azon kétely merült fel itt, hogy az előbbi szavazás által el van-e fogadva Unger képviselő ur elvi indítványa. Hogy e kétely mellőztessék, legczélszerűbb lesz, ha a t. ház beleegyezni méltóztatik, hogy erre nézve a kérdést föltegyem. (Helyeslés.) Kérem tehát azon képviselő urakat, a kik a kényszeregyezség kiterjesztését Unger képviselő

Next

/
Thumbnails
Contents