Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-365
365. országos ülés márezlvs 11. 1881. 337 szélső baloldalon: Halljuk! Halljuk! Hívjuk be Németh Albertet!) Különben is mindössze csak a í. pártjának tegnapi jó kedvét akarnám elvenni. {Halljuk! Halljuk!) Miután nagyon óhajtják hallani, nem fosztom meg Németh Albert képviselő urnak t. pártját ettől és kijelentem, hogy felméltóztatott ülni a t. képviselő ur ismert humora és kedélyének, melyet tegnap épen saját pártja rovására használt fel. Igaza, volt Németh Albert t. képviselő urnak mindjárt beszéde elejéu, midőn azt mondta, hogy a pártjabeli szónokoktól 10 esztendővel hátrább áll, mert e törvényjavaslatnál is kitűnt, hogy azzal szemben is, ha nem is 10 évvel, de körülbelül 10 héttel hátrább vau, [Halljuk!) mert mig a t. ház s a t. párt a közigazgatási bizottság szövegezése szerinti törvényjavaslatot tárgyalja, addig Németh Albert t. képviselő ur elővette a karácsony előtt beadott eredeti törvényjavaslatot és abból citált, pártjának teljes megelégedésére. {Élénk mozgás a szélső baloldalon.) Lehet, hogy az az alap, de ma a tárgyalás tárgyát nem az, hanem ez, a bizottság szövegezése képezi. S mikor a képviselő ur azon törvényjav aslatból citálta például, hogy fáklyás zenét csak rendőri engedélyivel lehet adui, ez a szónok ur pártjának teljes indignatióját vonta maga után, — pedig t. ház a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatban arról egy szó sincs. 8 most t. ház, mielőtt berekeszteném felszólalásomat és a törvényjavaslatot az általánosságban leendő elfogadásra ajánlanám, még magam iránti kötelességemnek tartom, hogy Eötvös Károly képviselő urnak tegnap elmondott beszédére röviden reflektáljak. {Halljuk!) A meritumra nem akarok kiterjeszkedni. Beszéde után azt rögtön megezáfolta a t. ministerelnök ur. (ügy van! a jobboldalon.) Én tehát csak egyre kérem, a t. képviselő arat, {Halljuk!) arra t. i. hogy ne feledje azon latin közmondást „cmi bene distinguit, bene docet" és ne feledje soha, hogy ha valamire hivatkozik., akkor jól hivatkozzék és ne igyekezzék készakarva elferdíteni az alig öt perczczel előbb mondottakat. A képviselő ur ugyanis rám fogja, hogy én a törvényjavaslatnak a színházak nyitására vonatkozó passusánál indokul az 1848. után következett setét, gyászos időket vettem. Nem tudom, honnan vette ezt a képviselő ur; én világosan kijelentettem, az 1872: XXXVI. t.-cz. által megváltozott és újonnan teremtett helyzetet, sőt még avval is kimagyaráztam e változást, hogy azon törvénynyel a rendőrség a főváros hatósága alól kivétetett és államivá tétetett, mondom, ezzel világosan kijelentettem, hogy a változott helyzetet mire nézve értettem. Épen igy félremagyarázta a t. képviselő ur KÉPVH. KAPLÓ 1878—81. XVII. KÖTET. az általam tett — lehet, hogy magas tetszésüket meg nem nyert — történelmi visszapillantást a rendőrség szervezetére. {Halljuk! a szélsőbalon.) A képviselő ur ugyanis kikapva beszédemből egy pár passust, azt mondta, hogy én a törvényjavaslatot XIV. Lajos és Pietri törvényjavaslatával indokolom. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Joachim!) Én egy általános visszapillantást tettem a rendőri szervezeteknek Európában való fejlődésére és azt nem mint indokot hoztam föl e törvényjavaslat mellett. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Joachim! Derültség.) Azon pedig nem tudom, mi nevetni van, hogy e visszapillantásban Joachim választó-fejedelemnek 1515-ki rendőri törvényét is megemlítettem, méltóztassanak meghinni, hogy azok, a kik ezt nevetik, nem tudják, mi van abban a codexben. (ügy van!) Hiszen Joachim codexe épen az önök szájai'ze szerint való, az nagyon is municipálista, még annak a meghatározását is a városi tanácsra bizta, hogy a polgároknak hány tál ételt szabad enni. Midőn végül kijelentem, hogy ugy én a közigazgatási bizottság részéről, mint a többség nem fog a törvényjavaslat részletes tárgyalásánál a helyeseknek talált módosítások elől elzárkózni, ajánlom ismételve a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés a jobbuldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ne hogy azzal vádoltassam, hogy nem szóltam egész addig, mig az általános vitában a t. ellenzék részéről már senkinek szólási joga nem volt, bátor leszek igen röviden most nyilatkozni a kérdés felett, a nélkül, hogy elismerném, hogy nem lenne jogosult az ellenkező eljárás, azaz, az utoljára nyilatkozás is. (ügy van! a jobboldalon.) Mindenek előtt bocsánatot kell kérnem a t. háztól, hogy akkor, midőn a napirenden lévő tárgy vitatása megkezdetett, a házban voltam ugyan, de nem a teremben; nem voltam itt azért, minthogy többen a t. képviselő urak közül pártkülönbség nélkül tőlem egyet-mást kérdezni voltak szívesek, mire felelni kötelesnek éreztem magamat. De különben igen kérném, méltóztassanak egy házszabályt csinálni, ha jónak látják, — én ugyan nem fogok reá szavazni, — a mely kimondja, hogy a mely ministernek törvényjavaslatát tárgyalják, azon minister az első szótól az utolsóig itt a teremben a szónokokat meghallgatni tartozik; eddig azonban azon házszabályt, hogy a ministernek a teremben nem léte miatt a tárgyalás elhalasztandó lenne, nem ismerem sem nálunk, sem másutt a világon. (Ugy van jobbfelől. Nyugtalanság a szélsőbalon.) A mai napnak egyik szónoka, Szederkényi t. képviselő ur mindenek előtt azzal foglalkozott, miért lett volna szükséges, hogy én előbb uyi43