Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-365
565. országos ülés márczius 11. 1881. 33Í hogy biztosítékot, a rendőri eljárás feltételeit és korlátait képezzék s rögtön megszűnik minden hasznuk, ha elmosódott, töredékes, nem a lehető leghatározottabb formában Tannak öltöztetve. Már most e javaslatban foglalt határozatok, rendezetlenek, homályosak, hézagosak, minden szabatosság nélkül szűkölködnek. Nincs is tisztán sem a kör szem előtt tartva, melyben mozogniok kell, sem kifejezve, a mit elrendelni akarnak. Már tegnap példaszerűleg felhozatott és én is csak ilynemű fejtegetésekbe fogok bocsátkozni, hogy levelek, iratok stb. lefoglalásáról átkutatásáról hallgat a javaslat. Erre láttam a kétkedő mosolygást a túloldalon, szintén olvastam a gondolatot, a mely abból állott, hogy hiszen megvannak a bírósági szabályok az igazságügyminister rendeletében, a melyek a bűnüg3?ekben való eljárást szabályozzák. Hát igenis, ebben is van valami, de az azután teljesen használhatlan, a mint bátor leszek rögtön bebizonyítani. Az igazságügyministeri rendelet, a mely itt gyakorlat czíme alatt említtetik, kétnemű intézkedést tartalmaz: eljárási szabályt a közigazgatási tisztviselőre az előnyomozásnál és eljárási szabályt a vizsgáló bíróra az elővizsgálatnál. A mit a közigazgatási tisztviselőre mond, a.% pár sovány szakasz, az iratok, levelek lefoglalásáról egy szót sem említ; a mit a vizsgáló bíróra nézve mond, igaz, körülményesen szabályozza azt, de azt fel nem teszem, sem a t. túloldalról, sem a t. ministerelnök úrról, hogy e részben ugyanazon jogokat akarja adni a rendőrnek, a.melyiyel a vizsgáló bíró bir. Csak egy fontos különbséget emelek ki. Általában a büntető eljárásnak egyik szabálya az, hogy az iratok, levelek lefoglalása, ha sürgős veszély van a késedelemben, eszközölhető ugyan a rendőrség által, ennyire mennek a legtávolabb menő törvényhozások, de nem szabad a rendőrségnek azokat felbontani, vagy a felbontott iratokat elolvasni. Némely törvényhozás szerint szabad akkor, ha az illető, kinek iratai lefoglaltattak, beleegyezik, különben nem szabad. A vizsgálóbírónak el kell olvasni, meg kell vizsgálni a nyilt iratokat, a rendőrség köteles azokat a bíróságnak előterjeszteni. Nem lehet tehát pusztán azt mondani, hogy a rendőrség járjon el azon szabályok szerint, a melyek szerint a vizsgálóbíró eljár, mert a vizsgálóbírónak mindenütt nagyobb jogokat adnak, mint a rendőrségnek, esetleg kénytelen a rendőrség az előnyomozási cselekvényeket teljesíteni és eredményeit a vizsgálóbírónak átadni. A rendőrség tehát vagy teljesen szabadon fog eljárni az iratok lefoglalásában és elolvasásában, mint j teszi jelenleg — legalább e napokban is olvastam egy megdöbbentő példát reá — vagy pedig egyáltalában nem mer hozzányúlni; egyik esetben szolgálata hatálytalan, másik esetben veszélyes a polgárokra nézve: szóval ez egy igen lényeges hiánya a törvényjavaslatnak. De nemcsak erről van szó. Tegnap Németh Albert képviselőtársam a maga humorával a házat derültségre hangolta, midőn gúnyolódott azon szakasz felett, mely azt mondja, hogy a fővárosi rendőrség előtt mindenki megjelenni és a hozzá intézett kérdésekre felelni köteles. Hát csakugyan ilyen rendőri törvény, ilyen kötelezettsége az állampolgároknak nincs a világon sehol. Nem a rendőr előtt, de a biró előtt sem tartozik mindenki mindenre felelni; de még ha tanú gyanánt vagyok is megidézve, bírói tanú gyanánt, bűnügyben, akkor sem tartozom felelni. En ugyan olykép értem ezt a szakaszt, hogy azon korlátok magukban értetnek ott, hogy a mire valaki nincs kötelezve biró előtt, hogy feleljen, a rendőrségnek sem tartozik felelni és a rendőrségnek őt faggatni nem szabad; és bizonyára az igen t. ministerelnök ur is igy érti azt, de vájjon, hogy fogja érteni a rendőrhatóság ? És ebben fekszik a veszedelem, hogy a hiányos szabályozás rossszabb, mint a jeleidegi állapot fenntartása. Ma talán senki sem kételkedik abban, hogy a rendőrnek nincs joga olyan személyeket kikérdezni, a kiknek meg van tiltva bizonyos módon tudomásukra jött körülményeket felfedezni, például a papoknak, a mit a gyónóktól megtudnak, a védő ügyvédnek, a mit védenczétől bűnügyben megtudott. Ma nem kételkedik a rendőr, mert nincs szabály, a mely körülírná törvényesen az ő jogkörét, hogy a rokonok és hozzátartozóik nem tartoznak felelni olyan kérdésekre, a melyekkel rokonukat bűnügyben terhelnék; de ha itt benne lesz, hogy mindenki megjelenni és minden kérdésre felelni tartozik, könnyen az a gondolat támadhat, hogy a rendőrségi eljárásnak Összes jogköre itt körül van írva és hogy a mi itt nincs megtiltva a rendőrnek, azt ő teljesen igénybe is veheti. Ezért mondom én, liogy a hiányos szabályozás, a mely hiányosan megalkotott biztosítékokat törváiybe foglalván, ugy tünteti fel, mintha azok egyedüli biztosítékok lennének, gyakran sokkai károsabb, mint egyáltalában nem említése a dolognak. De menjünk tovább. Ott van a tárgyak lefoglalása, nem akkor, midőn azon tárgyból veszély származhat, hanem midőn bűnügy forog fenn. Az ily lefoglalásokról egy szót sem szól a javaslat. Pedig itt is van egy nagy kérdés. Olyan személyeknél tárgyakat lefoglalni, a kik bizonyos büntető ügyben tanubizonysági kötelezettséggel j nem tartoznak, olyan személyeknél bűnjeleket 42*