Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-365
332 36 ^ országos iilés márezius 11. 1SS1. lefoglalni szintén nem szabad, az az egyén nincs kötelezve azon tárgyak kiadására. Ezt határozza a büntető perrendtartások legnagyobb része. Minderről semmi említés sincsen. De megyek még tovább. (Halljuk!) Nézzük meg, minő könnyelműen jár el ezen törvényjavaslat. A törvényjavaslat 21. §-a szabályozza azon általános feltételeket, a mely általános feltételek meglétében a rendőrségnek joga van saját initiativájából, tehát nem a bíróság megkeresésére, önön hatalmából személymotozást, házkutatást tartani. E részben egy pár helyes tételt tartalmaz, szólván ekképen : „Házkutatást, személymotozást, birói felhívás nélkül csak az esetben foganatosíthat a fővárosi rendőrség, ha veszély van a késedelemben, vagy oly egyénről van szó, ki a rendőrség előtt mint szokásos tolvaj, vagy orgazda ismeretes." De hát kérem, a legfőbb tétele annak, hogy lehessen házkutatást és személymotozást eszközölni, t. i. az, hogy egy határozott bűnrészest keressenek ott, a hol kutatnak, vagy határozott bűnjelt, hogy alapos gyanús ok legyen arra, hogy ott van azon egyén, vagy bűnjel, az ezen §-ból ki nem tűnik, nem mintha nem akarná a minister ur, méltóztassanak ezt jól megjegyezni, (Derültség) ő akarja, hanem ki tehet róla, hogy akkor, a midőn ezen 21. §-t fogalmazták, ezen leglényegesebb feltételt kihagyták belőle és annál furcsább, hog)^ ez kibagyatott, mert a következő §. azt mondja, hogy oly házakban, melyek a közönség előtt mindig nyitva állanak, mint vendégfogadókban, kávéházakban, csapszékekben s hasonló nyilvános helyiségekben, hová a rendőr mindig bemehet, ezen feltételek fel vannak sorolva, ki van mondva, hogy ott akkor gyakorolhat kutatást: ha alapos okok forognak fenn arra, hogy ily házban vagy helyeken a bűntett elkövetésének gyanújával terhelt egyén tartózkodik, vagy bűnjelek találhatók. Én elhiszem, hogy a minister ur azt akarja, hogy ezen feltétel fennálljon a 21. §-ra nézve is, de ez mutatja, hogy milyen könnyedén jártak el ezen fontos dolgokkal, pedig — ismétlem — a személyes szabadság biztosítékaira vonatkozó intézkedéseknek minden törvényben a legszabatosabbaknak kell lenni s ha van törvény, a melynek e részben határozottnak és szabatosnak kell lenni, ugy épen ez az, a melynek a leghatározottabbnak, legszabatosabbnak kell lenni, mert csakis a szabatosság és határozottság által lehet a személyes szabadságot biztosítani. Az eszmét egyszerűen odavetni, az annyi, mint semmi biztosíték. (Helyeslés a baloldalon.) Szól továbbá a törvényjavaslat a fegyver használatáról, melyről tegnap Grünwald t. képviselőtársam is megemlékezett. Ezen használat feltételei minden rendőri törvényben meg vannak szabva. Itt is meg van az szabva, de oly homályosan, oly pongyolán, hogy még a kellő műszavakat sem használja. De t. ház, én erről többet nem beszélek. (Halljuk!) Most méltóztassanak megengedni, hogy a harmadik pontra terjeszkedjem ki, mely a legfurcsább és legkülönösebb ezen törvényjavaslatban, tudniillik a rendőri közeg felelősségére. (Halljuk!) A felelősségről ezen törvényjavaslat 44. §-a intézkedik és pedig olyan módon, hogy beszédem bevezetésében mondott szavaimat ismételnem kell, hogy ezen §. vagy nincsen tisztán gondolva, hogy nincs tisztán kifejezve, mert nincs ember a világon, a ki ezen paragraphus alapján meghatározza, hogy a rendőrt milyen felelősség és ki előtt terheli. Méltóztassék ezen §-t meghallgatni. Ezen §. első alineája azt tartalmazza, hogy: „Ha valaki a rendőrségnek valamely intézkedése által magát megsértettnek érezné, a mennyiben a törvény mást nem határoz, elégtételért a belügyministernél panaszt emelhet, ki a hibásan eljárt tisztviselőt a fél kérelmére az okozott költségek megfizetésében elmarasztalhatja." Mindenekelőtt abból induljunk ki, hogy a rendőr is tisztviselő, államtisztviselő. Kérdem a t. minister úrtól, hogy neki, vagy collegái akármelyikének, honnan van joga eddigi törvényeink szerint, hogy a hibásan eljárt tisztviselőre, mint valami bíróság, a terjes elégtételt és kártérítést ráróhatja ? és még nem is fegyelmi utón, hanem egyszerű közigazgatási panasz utján. E jog a ministert nem illeti meg a törvényhatósági és nem az állami tisztviselőre nézve. Hatalmában áll az állami tisztviselőt elbocsátani, de reá még fegj^elmi utón sem szabhat kárpótlást, annál kevésbbé egyszerű administrativ panasz utján. És mit értünk itt az elégtétel alatt, az okozott költségek alatt? A rendőri hibás intézkedés által okozott költségeket A kárpótlás, az elégtétel magánjogi fogalom, a teljes kárpótlás értetik alatta, a damnum emergens és a lucrumcessans. Már most nem tudom, mikor értem jól ezt a paragraphust: akkor-e, ha, miután jogviszonyról van szó, a jogú terminológia szerint ítélem meg, vagy akkor-e, midőn nem azt nézem, a mit kifejez, hanem a mit alatta gondolhattak, vagy a mit kifejezni akartak? Ezt a másodikat hiába keresem, mert nem tehetem fel, hogy egy rókáról két módon akartak bőrt húzni. Nem tehetem fel, hogy a minister ur azt akarta, hogy a rendőri tisztviselő kárpótlásra, tehát vagyoni felelősségre legyen vonható formaság nélkül a belügyminister által és szintén kárpótlásra szorítható legyen azután a második alinea értelmében azon elvek szerint, melyek a köztörvényhatóságokról szóló törvényben a közigazgatási tisztviselőkre
