Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-363
363, országos ti és márczius 9. 18S1287 Tettem ezt azért, mert tudom, hogy az akkori főváros közgyűlésén egyhangúlag, vagy legalább nagyon jelentéktelen ellenmondással kérte azt, hogy a rendőrséget, de csakis mint az executiva orgánumát, az állam vegye át, szervezze katonailag és kezelje egységesen azon feltétel mellett, hogy a rendőri hatóság és rendőrség statuálás joga a mucicipium kezében maradjon. Ez volt a kiindulási pont, ez volt az elv, a melynek alapjára állva a mostani belügyminister, akkor e pártnak, az akkori balközépnek vezére, azt a törvényjavaslatot elfogadta. Ez volt azon elv, a melyből kiindulva az akkori kormány s az akkori többség, sőt a főváros akkori közönsége is a rendőrségnek államosításába belenyugodott. Ha tudta volna azt akkor a főváros, vagy tudtuk volna talán mink általában, nem mondom az igen t. belügyminister, mert ő talán sejtette, hogy úgy lesz, hanem ha mi tudtuk volna azt, hogy most magának a rendőrségnek pusztán végrehajtó közege lassankint oda fejlődik ki, hogy itt a fővárosban nagy rendőri hatóság fog előttünk teremni, hogy az a rendőrség nagyon fontos culturális s egyéb kérdésekben rendelkezési joggal bir, hogy az, mint a törvényjavaslat egyik §-a kimondja, coordinált hatalmat képez szemben a főváros municipiumával, azon muuicipiummal, melyben az intelligentia, a magyar eulturának oly nevezetes képviselői vannak, mely 80—100 milliónyi vagyont kezel és fenntart, azon rnunicipiummal, melynek évi költségvetése 6 millióra megy, azon rnunicipiummal, mely e nemzedék magyarosítására többet tett, mint az egész kormány, {Élénk helyeslés a szélső baloldalon) oly rendőri hatóságot szervezni ezen a filumon, mely mint a törvényjavaslat helytelenül mondja, coordinált lesz ezen municipális hatósággal: bizonyára meg lehet győződve a t. kormány, hogy maga a főváros nem kérte volna, nem kérte volna egyáltalán, hogy a rendőrség, mint eSecutiv közeg államivá tétessék és az állam által vétessék át. De megtörtént. Most egy tervben lévő rendőri szervezettel állunk szemköztt, melyet t. barátom, a t. előadó ur ugyan törekedett némileg indokolni, egy kissé szépíteni, kendőzni, azonban minden törekvése sikertelen volt; bizonyosan nem azért, mintha t. barátom kellő erővel és apparátussal nem csinálta volna munkáját, hanem sikertelen azért, mert a munka önmagában sikertelen. Volt 1872-ben még egy fontos pont, a melyet conditio sine qua non-ként jelölt ki a ház minden pártja s maga a kormány is, és mely maga a törvény conditio sine qua nonja ként jelöltetett ki arra nézve, hogy a rendőrség államivá tétele elfogadtassék. Megjegyzem, mellesleg a történeti igazság eonstatálása végett is, hogy a kik ez oldalon ültek és e párthoz tartoztak, még azon feltételek alatt sem fogadták el az államosítást és Irányi és Madarász t. barátaim határozottan hangsúlyozták pártjuk álláspontját és kötelességöknek tartották e kérdésben felszólalni. De mondom, volt egy pont, mely conditio sine qua non-t képezett a ház minden pártjánál ezen államosítás elve elfogadásánál ; és ez abból állott — nagyon csodálkozom, hogy a bizottsági, előadója nem tartotta érdemesnek e pontról bővebben szólni, — hogy a rendőri működés a rendőri bíráskodástól elkiilönittessék, a rendőri bíráskodás függetlenné tétessék és bogy azon törvényjavaslat, mely mihamarább beadandó volt, a rendőrség szervezetére nézve, már ezen alapelv alapján készüljön. Bármely nézetben legyek én a municipális jogok terjedelméről, természetéről, üdvösségéről, bármikép megengedhetőnek vagy meg nem engedhetőnek tartsam azt, hogy a főváros területén a rendőri hatóság, az executiv közeg állami lehet, vagy nem lehet, annyi bizonyos s azt ki is jelentem, hogy nekem semmi aggályon nincs a rendőrségi szervezet állami természete ellenében akkor, ha tudom azt, hogy a rendőri bíráskodás e rendőri operatiótól teljesen elkülönittetik és hogy a rendőri bíráskodást bírói qualificatióval biró független egyének gyakorolják. Mert a mint a rendőri hatalom túlterjeszkedésétől általában az ilyen intézmény megóvja a társadalmat, u y az egyesek megsértett érdekeinek regressust nyújt a bírónak függetlensége, önállósága. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De az oly rendőri szervezet és bíráskodás, mint a minőt ezen törvényjavaslat szervez, hol azon kerületi alkapitány, a ki vezeti a rendőri bírósági teendőket, subalternusa a főkapitánynak, a rendőrség chefjének, annak állása nem állandó, az elmozdítható — legalább a törvényjavaslatban nincsen kimondva, hogy nem elmozdítható — a fegyelmi hatóság neki a rendőrség chefje, a minister nevezi ki s nem fejedelmi kinevezéssel s nem önkormányzati választással foglalja el birói székét, annak még eljárási szabályzatai sincsenek meg : vájjon ily rendőrségi bíráskodás, hogyan képes az igazságszolgáltatás garantiáit nyújtani? Vájjon igazságszolgáltatás-e az, mely egy rendőr subalternus által a rendőrségi íőnöknek parancsszavára gyakoroltatik, mert ha nem gyakoroltatnék, a rendőrség chefje fegyelmi hatósága alá vonhatja azon bíróságot? És vájjon hol van itt a garantia a rendőrség uralmának túlterjeszkedése ellen, hol van a garantia arra, hogy a közszabadságoknak igen tetemes ég. igen nevezetes részét föl nem emészti a rendőrség és annak működése és annak mindenhová való bekukkanása ellen hol van a garantia, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) ha a rendőri működés el
