Képviselőházi napló, 1878. XVII. kötet • 1881. január 29–márczius 14.
Ülésnapok - 1878-358
558. országos ülés febmár 26. 1881, 259 kezelte az egyházi vagyont. (Halljuk!) A többi köztt a t. minister ur ugy látszik, legnagyobb súlyt fektet azon 800 frtra, melyet az akkori egyházi képviselet a szerb nemzeti színháznak 100 frtnyi évi részletekben megszavazott volt Ez eljárás, ha a t. minister ur szempontjából helytelen is, de mégsem mondhatja azt a tisztelt minister ur, hogy az akkori egyházi képviselet ezen pénzösszeget elsikkasztotta volna, mert ez tisztán culturai czélokra volt szánva és annyiban mindenesetre még menthető is, ha tekintetbe vesszük, hogy a t. minister ur soha egy krajczárt sem irányoz elő a költségvetésben szerb cultur czélokra, bár mi is az állam összes terheit viseljük és a mi filléreink is tiszta magyar culturai czélokra fordíttatnak. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) De legyünk őszintékt. minister ur, (Halljuk!) közttünk mondva, én alig hiszem, hogy a tisztelt minister ur ezen pénzösszeg miatt oly nagy zajt és riadót vert volna, ha esetleg ezen pénzt a nagykikindai egyházközség nem a szerb, hanem a magyar színháznak, vagy bármely más magyar culturai czélra szavazta volna meg, sőt ellenkezőleg, én azt hiszem, hogy a t. minister ur, ha nem is magasztaló levelet juttatott volna az illető községnek ezen hazafias tettéért, de mindenesetre nem egy, de mind a két szemét behunyta volna. Ez legalább az én erős meggyőződésem. De megengedve, hogy az akkori egyházi képviseletnek ezen eljárása helytelen volt, lehet-e ebből azon furcsa következtetést vonni, hogy ezért a későbbi egyházi képviseletek is felelősek és hogy ez ürügy alatt a t. minister ur jogosítva volna a szerb egyház minden ügyeiben a végtelenségig beavatkozni. Hát akkor legyen szabad ez alkalomból, miután már hűtlen kezelésről és sikkasztásról van szó, a t. minister úrhoz azon kérdést intéznem : vájjon tulaj donképen ki felelős azon sok és nagymérvű sikkasztásokért az egyes megyékben és váro&okban, melyeket a törvényhatóságok első tisztviselői is elkövettek és elkövetnek? Talán csak nem ismét a nagv-kikindai egyházközség? Ebből 2JL. íl tanulság, hogy a t. minister ur szálkát lát más szemében és a gerendát nem látja a magáéban. De itt nem az a kérdés, hogy mi történt tiz, vagy nem tudom én hány évvel ezelőtt, mert különben Ádám ősapánk bűneit is bírálat alá kellene venni. Itt csak az a kérdés, vájjon helyesen járt-e el a minister ur, a midőn ő egészen önállóan, az illetékes egyházi hatóságok teljes mellőzésével, első folyamodásilag a képviseleti tagokat a képviseletből kizárta és a törvényes egyházi gyűlést két ízben feloszlatta; s különösen itt az a kérdés, mi alapon függesztette fel a minister ur minden vizsgálat, sőt minden informátió nélkül, néhány elégületlemiek egyszerű panaszára, az utolsó — csak egy pár napig tartott egyházgyülést, a mikor az működését meg sem kezdhette, tehát hűtlen kezeléssel épen nem vádolható. Erről a t. minister ur bölcsen hallgat, valamint azon állításomról is, hogy épen az általa feloctroyált egyházi ideiglenes bizottság támaszkodva a t. minister ur oltalmazására, kénye-kedve szerint elfecsérli az egyházi vagyont. Hogy egy pár elégedetlen pap minduntalan panaszkodik a t. minister urnái, azt természetesnek fogja találni, ha tekintetbe veszi, hogy a minister ur egyházunkban a kivételes állapotot már hosszú idő óta ugy szólván meghonosította és igy tág tért nyitott a kisebbségben maradt elégedetlenek végtelen panaszkodásának, a helyett, hogy a minister ur a merész panaszkodókat az illetékes egyházi hatóságokhoz utasítaná. S mi a következménye az ily eljárásnak? Nem más, mint a demoralisatió, mely a minister ur kegyelméből mi nálunk oly szépen virágzik. Különben mióta az egyházi helytartóság be van vezetve a szerb patriarchátusban, sajnosán tapasztaljuk, hogy már most a papok másutt is, de ezek csak vezényszóra, levetkezve minden szemérmet, saját népök és ennek törvényileg biztosított autonóm intézményei ellen panaszkodnak. Igazolja ezt az újvidéki és néhány más bácskai szerb papnak a ministerelnök úrhoz intézett felterjesztése, melynek veleje, az abban kifejezett óhaj és kérelem, hogy egyházi autonómiánk egyszerűen halomra döntessék és régi uralmuk visszaállittassék. S mindezeket t. ház egyedül köszönhetjük azon szerencsétlen, egyházunkban még mindig tartó kivételes állapotnak. De még azon, a jogi államról és az állam legfelsőbb felügyeleti jogáról kifejtett elmélete a t. minister urnak sem állja ki a szigorú bírálatot. Én interpellátióm előterjesztése alkalmával bővebben fejtegettem, mely állam kecsegtetheti magát azon szép és magasztos attribútummal, hogy jogállamnak neveztethessék s ugyanakkor kimutattam és bebizonyítottam, hogy mi értendő tulajdonkép az állam legfelsőbb felügyeleti joga alatt. Ismétlések elkerülése tekintetéből ez alkalommal csak azt hangsúlyozom, hogy ezen államjog alatt az államnak legfelsőbb ellenőrzési joga értendő oly értelemben, hogy a fennálló törvényeket és rendeleteket nemcsak az egyházi, hanem a világi hatóságok is egyaránt pontosan végrehajtani kötelesek; mert feltéve és megengedve, hogy a választás körül csakugyan merültek fel törvénytelenségek, még ez esetben sem volna jogosítva a minister ur közvetlenül beavatkozni, mert ott vannak az illetékes egyházi hatóságok, melyek első sorban hivatvák a netáni törvénysértések orvoslására és csak az 33*
